1.fejezet

Skyscraper

„Megvolt a tervem, hogy változtatok az életemen és egészen új irányba fordulok, feledve minden múltam; és a bánatból életet meríteni. De ez nem ilyen egyszerű, mert a rossz nem mulandó, követ téged és nem rázhatod le; bárhogy is szeretnéd. Talán annyit tehetünk, hogy várjuk a jót, ami ha eljön, behívjuk, mert szükségünk van rá, rettenetesen.”
/Vámpírnaplók/ 

Az ébresztőórám unalmas, de hangos csörgésére ébredtem. 6 óra 13 perc. Ilyenkor más még boldogan fordul a másik oldalára a piha-puha párnák között. Nekem azonban reggelit kell készítenem a anyának és a húgomnak, illetve magamnak. Ezt követően el kell vinnem Sophie-t az iskolába, anyát pedig a gyógytornászhoz. 9 óra környékén talán jut idő magamra, hogy elmehessek az egyetemre.

Miután felöltöztem és rendbe kaptam magam, lerobogtam a konyhába. A házban csend honolt, ami számomra egyszerre volt megnyugtató és nyomasztó. A hátitáskámat ledobtam az egyik bárszékre, aztán bekapcsoltam a konyhapult sarkában pihenő rádiót.
- ...A One Direction himnusszá vált slágerét, a What Makes You Beautiful-t hallhatták! A következő számot szeretné küldeni mindenkinek Lorely, szerkesztőségünk bájos asszisztense... Szóljon hát a Paramore zenekar és a Still Into You! - mondta be a műsorvezető. Mosoly kúszott az arcomra, amikor elindult a dal. Táncikálva vettem elő a hűtőből a rántottához szükséges hozzávalókat, közben énekeltem a szöveget.
- Rég láttalak ilyen vidámnak - jegyezte meg köszönésképp Sophie, miután megölelt és egy puszit lehelt az arcomra. Egyetlen testvérem már felöltözve, megfésülködve és letörhetetlen lelkesedéssel ült asztalhoz. Ma van annak a dolgozatnak a leadása az iskolájában, amit egy - a gyerekek által tisztelt és szeretett - szuperhősről/szuperhősnőről kellett írni. - Annyira izgulok a fogalmazás miatt... Mi van, ha nem fog tetszeni a tanárnéninek és a többieknek?
- Ne aggódj, Sophie! Anyának és nekem nagyon tetszett az a fogalmazás. Biztos vagyok benne, hogy az osztálytársaidnak és Mrs Parks-nak is elnyeri majd a tetszését - mosolyogtam rá húgomra, aztán megterítettem és benéztem anyához. A középkorú nő már az ágyban ült és egy könyvet olvasott. - Jó reggelt, anya!
- Neked is, kicsim! - rakta le az ágyra az olvasmányt és szorosan megölelt. Miután elhúzódtunk egymástól, segítettem anyának felöltözni meg lerendezni a reggeli teendőit. Miután édesanyám kész lett, csatlakoztunk Sophie-hoz. Tálaltam a reggelit, aztán asztalhoz ültem én is. - Ana, beértük volna egy tál müzlivel is. Miért keltél fel ezért ilyen korán?
- Vedd úgy, hogy meg sem hallottam ezt. Higgy nekem, egyáltalán nem fáradtság! Különben is... Ma szeretnék bemenni az egyetemre.  Be kellene pótolnom a tegnap „elmaradt” előadások anyagát - húztam el kellemetlenül a számat, anya megértően bólintott. - Ezért is keltem korán. Az egyetem előtt elviszem Sophie-t a suliba, téged pedig a gyógytornára.
A reggeli befejeztével a mosogatásra váró tányérokat, poharakat és evőeszközöket a mosogatógépbe pakoltam. Lekapcsoltam a rádiót, aztán kimentünk a kocsihoz. A táskámat bedobtam a hátsóülésre s segítettem anyának beszállni a járműbe. A kerekesszéket összecsuktam és a csomagtartóba raktam.
- Úgy látom, el kell mennünk a benzinkútra is - sóhajtottam fel, aztán rátolattam az útra és elindultunk az első állomásunkra: a benzinkúthoz.
Miután megtankoltam az autót, besiettem a benzinkúton található boltba. Vettem egy üveg ásványvizet meg egy zacskó chips-t, aztán visszamentem a húgomékhoz. Negyed nyolc után pár perccel leparkoltam az iskola előtt, aztán elköszöntünk Sophie-tól.
- Csak ügyesen! - kacsintottam rá a kislányra, aki egy suta bólintást követően beszaladt a többiekkel az épületbe.
Az általános iskolától úgy egy utcányira volt az a terápiás központ, ahova anyát kellett fuvaroznom. Az ápolónők mosolyogva üdvözöltek minket, aztán egy rövid eszmecserét követően bekísérték anyát, én pedig elindultam Londonba.

~❀~ 

Az utolsó előadás után fáradtan mentem le az egyetem aulájában levő hirdetőtáblához. Unottan olvasgattam végig az álláshirdetéseket, ám az egyik hirdetmény igencsak felkeltette eddig szunnyadó érdeklődésemet. Egy Bradford-i család házvezetőnőt keres. A fizetés és a követelmények is elfogadhatóak. Elővettem a jegyzeteim közül egy üres lapot és felfirkantottam rá a hirdetésben szereplő információkat. A hirdetés feladójának kérése az, hogy az esti órákban keressék őt.

- Ana! - termett mellettem James, az egyik csoporttársam. Mint mindig, szőkés-barna haja tökéletesen be volt lőve, csíkos inge könyékig feltűrve, az első két gomb nem volt begombolva. Koptatott, fekete farmerje kiemelte hosszú lábait. Nőnemű csoporttársaim álompasija volt James. - Néhányan beülünk az Oxford Street-n nyílt, új kávézóba... Velünk tartasz?

- Nem is tudom... Fáradt vagyok és lassan el kéne indulnom haza - húztam el a számat kellemetlenül. James bevetette nálam a kiskutyaszemeket, amit még Sophie-nál is gyűlölök. Lehet, hogy titokban ismerik egymást és összebeszélnek a hátam mögött... - Rendben. De nem sokáig maradok...

- Nagyszerű - mosolyodott el angyalian a fiú, aztán átkarolta a vállamat és elindultunk a bejárat felé. A parkolóhoz érve odasiettem a kocsimhoz és bedobtam a cuccaimat a hátsóülésre. James az autó oldalának támaszkodva figyelte mozdulataimat. - Ma még nem állt módomban megdicsérni téged... Gyönyörű vagy, Ana.

- Köszönöm, James - suttogtam lehajtott fejjel. Pár perc múlva nevetés zaja csapta meg a fülünket. Daniella, Carol, Matthew és Rosalie közeledett felénk. Ők is a csoporttársaim voltak, akárcsak James. - Sziasztok!

- Úgy örülök, hogy egy kicsit dumcsizhatunk majd - karolt belém Daniella, miközben látványosan végigmért. Tekintete megakadt a bakancsomon. - Ha nem vigyázol, elkobozom tőled ezt a cipőcsodát...

Nevetve megráztam a fejem és elfogadtam Rosalie jobbját. Matt és James elől, mi pedig a fiúk mögött kullogtunk a csajokkal. Az Oxford Street hétről hétre csodálatosabb. Új üzletek és kávézók nyílnak, ami csak még nagyobb hasznot hoz Londonnak.

- Üljetek le, mi intézzük az italokat - mosolygott ránk James, miközben a bárpultszerűség felé bökött fejével. Amint a két fiú eltűnt a szemünk elől, a lányokkal azonnal elkezdtünk a kivesézésüket. Carol és én egyetértően bólogattunk Daniella és Rose Jamesről való áradozásaira. 

- Nem nagyon lelkesedsz a témától, igaz? - nézett rám kíváncsian Daniella. Aprót bólintottam, majd az órámra pillantottam. Sophie még iskolában, anya viszont már otthon van.
- Tudod, hogy engem nem izgat úgy James. Jó haver meg minden, de nem hinném, hogy működne közöttünk... Ha esetleg rákérdezne - mondtam, a lányok pedig biccentettek egyet. A fiúk egy hatalmas tálcával jöttek oda az asztalhoz, majd lerakták elénk a még gőzölgő italokat. - Hmm... Istenien néznek ki.
- Állítólag itt készítik a világ második legjobb kávéit és desszertjeit - mosolygott James, miután mindenki magához vett egy-egy bögrét. Lassan kortyoltam bele a tejszínhabos csodába; ízlelőbimbóim könyörögtek egy újabb kortyért. - Na, milyen?
- Ez fantasztikus. Azt hiszem, megvan az új törzshelyem - lelkendezett Carol, mi pedig egyetértően bólogattunk. Nem lehet, hogy egy kávé elvegye az eszem! Úgy tűnik, mégis megtörtént. - Azt hiszem, a Starbucks hamarosan lehúzhatja a rolót...
Daniella és Rosalie heves ellentmondásba kezdett Carol-al. James, Matt és én csendben hallgattuk a lányok vitatkozását. A kávém és egy franciakrémes elfogyasztása után nyugtalanul pillantottam az órámra.
- Ne haragudjatok, de én hazaindulok. Majd jövő héten találkozunk. További jó szórakozást! - raktam az asztalra a kávé és a sütemény árát, aztán elköszöntem Jameséktől és sietős léptekkel megközelítettem a kávézó bejáratát.
Zsebre dugott kézzel, a bakancsom orrát fixírozva mentem az egyetem parkolójához. Megkerestem az autómat, majd előhalásztam a farmerem kissé szűkös zsebéből a slusszkulcsot. Már szálltam volna be, amikor Jamest pillantottam meg, ahogy felém szaladt.
- Húh... Te aztán gyors vagy. Alig tudtalak utolérni - támaszkodott a térdeire és nagyokat lélegzett. Értetlenkedve ácsorogtam egyik lábbal a betonon, a másikkal pedig a kocsi lábtörlőjén. - Van már programod holnap estére?
- Nem tudok róla - mormoltam eltűnődve. James megnyugodva felsóhajtott és beletúrt tökéletesen álló frizurájába.
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk vacsorázni vagy ilyesmi - vetette fel ötletét mosolyogva. Ettől féltem. Nem akarok Jamesszel randizni. De megbántani sem szeretném őt. Ahhoz túl fontos nekem.
- R-rendben - hebegtem-habogtam zavarodottan. James vidáman elvigyorodott, aztán megcirógatta az arcomat.
- 8-ra érted megyek - suttogta fülembe, majd nyomott egy puszit az arcomra és egy kacsintást követően elsietett. És még én vagyok a gyors...
Magamban morfondírozva ültem a kormány mögé, s miután bekötöttem magam, bekapcsoltam a rádiót és elindultam Bradford-ba. Egész úton Demi Lovato Unbroken és DEMI albumát hallgattam. Teljesen elfeledkeztem a gondjaimról, belemerültem a dalokba és a mondanivalójukba.
Egy fáradt sóhajtást követően lassan leparkoltam a garázs feljárón, aztán a táskámat a vállamra dobva becsoszogtam a házba. Anya és Sophie, illetve a nagyi a nappaliban ült a tv előtt.
- Sziasztok! - köszöntem mosolyogva, miközben a táskámat leraktam az előtérben álló komódra. A nagyi levakarhatatlan mosollyal az arcán pattant fel kisebbik unokája mellől és ölelt szorosan magához. - Szia, mamika!
- Ana, csillagom! Végre hazaértél! Már nagyon vártalak ám téged - simított végig arcomon, aztán alaposan végigmért. A múlt héten találkoztunk utoljára, de általában így üdvözöl. - Hétről hétre csinosabb és bájosabb leányzó lesz belőled. Biztosan észreveszik ezt a fiúk is... Ugye?
- Igen vagyis azt hiszem - motyogtam bizonytalanul. James. Egyből ő jutott eszembe. Nem is értem, miért... - Vacsoráztatok már? Főzzek valamit?
- Ezen ne fájjon a fejed, angyalkám - mondta a nagyi mosolyogva, miközben leültünk a kanapéra. Sophie azonnal az ölembe fészkelte magát, fejét a mellkasomra hajtotta s karjait pedig a derekam köré kulcsolta. - Édesanyáddal nagyszerű lasagne-t készítettünk. Menj és egyél, még meleg!
Sophie nem szándékozott elengedni engem, így a húgommal az ölemben mentem el a konyháig. Amikor asztalhoz ültem, Sophie vigyorogva ugrott ki az ölemből, amikor meghallotta a tv-ben szóló dalt.
- One way or another I’m gonna find ya... I’m gonna getcha getcha getcha getcha... One way or another I’m gonna win ya... I’m gonna getcha getcha getcha getcha.... - énekelte az énekes, Sophie pedig vele együtt. Ha jól emlékszem ezt a számot már hallottam valahol... Igen, megvan. Anyáék esküvőjén - videón láttam nemrég, mert amikor összeházasodtak, nagyon kicsi voltam - erre táncoltak a vendégek.
- Sophie, halkabban! - szóltam rá húgomra, aki úgy tette, mintha meg se hallotta volna szavaimat. Miután lenyeltem az utolsó falat tésztát is, visszamentem a nappaliba és lejjebb vettem a hangerőt. - Így is lehet hallani, nem?
- Anaa! - nyafogott Sophie és már nyúlt volna a távirányítóért, de nemlegesen megráztam a fejem. Húgom szomorúan felsóhajtott és csüggedten nézte tovább a videoklipet.
Mivel a nagyi rám parancsolt, hogy menjek fel a szobámba és pihenjek, így kénytelen voltam felvonszolni magam az emeletig. Ásítottam egy nagyot, de az álmosság egy szempillantás alatt elillant belőlem. Idióta módjára szaladtam le az előtérbe, ahol magamhoz vettem a táskámat és kotorászni kezdtem benne. Szükségem volt arra a papírdarabra, amire ráírtam a ma olvasott álláshirdetés információit. Diadalittas mosollyal s a cetlivel a kezembe visszarobogtam a szobámba.
- Vegyék fel... Vegyél fel - kántáltam a kicsöngést jelző hang ritmusára. Ideges voltam és rettentően izgultam. Talán ez az állás változtatná meg az életem... A családom életét.
- Trisha Malik - szólt bele egy női hang. Egyáltalán nem lepődtem meg, hiszen a hirdetésben fel volt tüntetve a név.
- Üdvözlöm, Mrs Malik! Anastasia Corwell vagyok és az álláshirdetéssel kapcsolatban telefonálok... - mondtam kiegyensúlyozott hangnemben, miközben elhasaltam az ágyon. Trisha tömören felvázolta a munkával kapcsolatos tudnivalókat, majd megbeszéltünk holnap délelőttre egy amolyan állásinterjú szerűséget. - Nagyon szépen köszönöm!
- Holnap találkozunk, Anastasia! - mondta, s bontottuk a vonalat. Mosolyogva raktam az éjjeliszekrényre a telefonom, aztán kibontottam a hajamat és egy törülközőt magamhoz véve, beslattyogtam a fürdőbe.
A langyos, ám frissítő víz ellazított egy kicsit. Még mindig görcsbe rándult a gyomrom az állásinterjú és a randi gondolatára. Még mindig hihetetlen számomra, hogy beleegyeztem James meghívásába. Hiszen nem akarok tőle a barátságon kívül semmi többet.
Vizes hajamat becsavartam egy törülközőbe, aztán magamra kaptam a pizsamámat és nekiláttam kifésülni derékig érő fürtjeimet. Negyed órámba telt, mire csomómentessé és szárazzá varázsoltam sötét barna hajkoronámat. Tervezem ennek az ékességnek a levágását, de anyáék nem engedik. Kifejezetten a tiltó listára száműzték eme ötletemet.
Miután rendet raktam a fürdőben és a törülközőket is kiterítettem a szárítóra, fáradtan borultam a párnák közé. Egy ideig nagyokat pislogva bambultam kifelé a hatalmas erkélyablakon. A Hold bevilágította az egész várost, a csillagok pedig még fényesebbé és szebbé tették az ébenfekete eget. Egy hatalmas ásítást követően magamra rántottam a takarót és álomba szenderültem.

Sziasztok!

Meg is érkezett a várva várt első fejezet :) Tegnap már elkezdtem írni, így ma délután csak be kellett fejeznem :D Figyeljétek az oldalsávot, mert kitettem egy újabb modult 'A következő...' címmel :) Itt majd a fejezetek érkezésének időpontjait kísérhetitek figyelemmel :) 24 fejezet - a történetet 30 fejezet + Epilógus hosszúra tervezem - időpontja már megvan, jövő év júliusáig :D Úgy tűnik, megint úgy sikerült egy történetet megnyitnom, hogy nyártól nyárig tartson :) Na, ez nem is lényeg...  Köszönöm szépen a Prológushoz érkezett 4 kommentárt - Dorothy S., Cassy Crockett, Névtelen és Diana -, illetve a 33 pipát és a díjakat is ♥ :) Nincs más mondanivalóm... További szép estét, kellemes és pihenésben gazdag hétvégét kívánok! A sulihoz erőt, egészséget és kitartást! ;) Pusszpáá evribádii,

Macy 

Prológus

Hero

„Az én szívem sokat csatangolt,

de most már okul és tanul.

Aki hajlandó, csak halandót 

szerethet halhatatlanul.”

 /József Attila/

Céltalanul bolyongtam Bradford zord és hűvös utcáin. Szükségem volt egy kis egyedüllétre. Ma délelőtt kihagytam két előadást az egyetemen, mert édesanyámat kellett elkísérnem kezelésre. Fél évvel ezelőtt súlyos autóbalesetet szenvedett, amikor jött haza a munkából. Deréktől lefelé lebénult és három hónapig kómában feküdt. Egyedül éltem a mindennapjaimat 6 éves húgommal, Sophie-val. Apa még a telefont se emelte fel, hogy megkérdezze, mi van velünk. Elhidegültünk egymástól, s ezt csakis magának köszönheti.
Sophie mindössze 2 éves volt, amikor apa és anya bejelentette, hogy válnak. Az indokot sokáig titkolták előlünk, de amikor apa elköltözött, kicsit nyomozgattam utána és kiderítettem, hogy hosszú ideje csalta anyát egy tinédzser lánnyal. Innentől kezdve undorodtam a férfitól, akire többé nem illett az Apa megszólítás.
Felhúztam a fejemre a pulóverem kapucniját, majd odamentem a főtéren álló hirdetőtáblához. Minden héten friss hirdetések között böngészhet az ember. Legyen szó eladó lakásról, gépjárműről, mezőgazdasági terményekről és gépekről, minden megtalálható rajta. Álláshirdetésekre is bukkanhatott a szemfüles járó-kelő, ha olyan helyzetbe került. Amióta anya képtelen fizikai munkát végezni, az egyetem mellett dolgozom is. Tegnap például kutyát sétáltattam és segítettem az állatkertben a gondozóknak etetni meg takarítani.
- Szép napot, Ana! - tipegett mellém Mr Jones. Ő felelt a friss hirdetésekről, már vagy 10-12 éve. Régóta ismerjük egymást, mondhatni a születésem óta. - Hogy vagy, kedveském?
- Lehetnék ennél jobban is, Mr Jones. Tetszik tudni, ma kezelésre vittem anyát a kórházba és az orvos nem sok jóval biztatott minket - húztam el szomorúan a számat s felsóhajtottam. Mr Jones azonnal a karjaiba zárt és simogatni kezdte a hátamat. Úgy törődött velem, mint a néhai nagyapám. Szipogva fúrtam arcomat az öregúr szövetkabátjába. - Lehet, hogy anya soha többé nem fog talpra állni. Az egész életét tolószékben kell majd eltöltenie...
- Ne gondolj ilyen rossz dolgokra, Ana! Édesanyád erős asszony. Meglátod, hamarosan újra tud majd járni. Csak bízz benne és imádkozz... - cirógatta meg arcomat Mr Jones, majd leszedte a múltheti hirdetéseket. Segítettem feltűzni a friss ajánlatokat a már kissé kopottas hirdetőtáblára, aztán leültünk az egyik padra. - Hogy van a kis Sophie?
- A körülményekhez képest jól. Nagyon szeret iskolába járni és hétvégente a nagyival játszani meg tanulni. Igaz, sokszor kérdez rá, hogy anya miért nem tud fogócskázni vele... - motyogtam könnyeimmel küszködve. Mr Jones megértően bólintott és megszorította egy kicsit a kezem, ami egy aprócska mosolyt azért kicsikart belőlem.
Beszélgettünk egy keveset, aztán elköszöntem Mr Jones-tól és elindultam haza. Összébb húztam magamon a pulóverem, a kezeimet pedig elrejtettem a zsebembe. Ahogy esteledett, a levegő is kezdett lehűlni. Ezért nem szerettem az őszt.
Halkan csuktam be magam után a bejárati ajtót. Az egész házban csend honolt, túlságosan is nagyon csend. Miután kibújtam a tornacipőmből meg a pulóveremből, benyitottam a nappaliba. Anya és Sophie a kanapén ülve aludt. A dohányzóasztalon mesefilmek DVD tokja sorakozott, egy nagy tál pattogatott kukorica és két pohár társaságában.
- Anastasia, te vagy az? - suttogta rekedtes hangon anya, amikor nekiláttam elpakolni a dohányzóasztalról. Jobb szeretem a rendet, mint ezt a káoszt. Anya nehézkesen visszaült a tolószékébe és odagurult mellém. Mosolyogva lehajoltam hozzá és egy puszit leheltem puha arcára. - Elpakoltam volna én, miért nem ülsz le és pihensz egy keveset?
- Tudod, hogy erről mi a véleményem - korholtam le szórakozottan, miközben betűrend szerint a helyére pakoltam a DVD filmeket. Anya megforgatta a szemeit és segített a pakolásban. Mielőtt elkészítettem volna a vacsorát, felvittem Sophie-t a szobájába. Amikor visszamentem a nappaliba, kérdően rápillantottam anyára. - Mi legyen ma a vacsora?
- Az, hogy veszel egy nyugtató fürdőt és lepihensz. A vacsorára ne legyen gondod, majd megcsinálom. És nem kérek kiselőadást, sem ellenkezést - mosolygott rám anya és elindult a konyha felé. Hitetlenkedve megráztam a fejem, de inkább nem szóltam semmit. - Már a fürdőben vagy, Ana?
Még mindig a nappali közepén álltam, anya pedig a konyhaajtóból mustrált fenyegetően. Fújtatva felsóhajtottam és kettesével szedve a lépcsőfokokat, felmentem a szobámba. Ledobtam az ágyamra az oldaltáskámat, majd bementem a fürdőszobába. Megengedtem a vizet a kádban és miután levetkőztem, a szennyest elraktam a tartóba s elmerültem a habok között.
Éreztem, hogy az izmaim elernyedtek a kellemesen meleg víz hatására. Hátrahajtottam a fejemet és lehunytam a szemem. Anyának talán igaza van. Kissé túlhajszolom magam mostanában. De mi van, ha én ezt szeretném? Nem akarok olyan lenni, mint apa. Törődni akarok a családommal és nem hátat fordítani neki.
Miután felvettem valami pizsamaszerűséget, lementem a konyhába. Sophie anyával színezett az étkezőasztalnál, miközben a tűzhelyen már a kész vacsora gőzölgött. Az illatából ítélve szezámmagos csirkemell.
- Ana, nézd, mit rajzoltunk anyával - nyomta az arcomba a papírlapot Sophie, amikor leültem közéjük. Mosolyogva és elismerően bólogatva fürkésztem a pillangókat meg a virágokat, amik már szépen ki voltak színezve. - Tetszik?
- Nagyon szép lett, Sophie - leheltem egy puszit a húgom arcára és megkértem, hogy pakoljon el az asztalról. Anyával megterítettünk, de Sophie nem akart asztalhoz ülni. - Tudod, hogy a nappaliban nem ehetsz. Véletlen összekoszolsz valamit...
- De, Ana... Most van a kedvenc sorozatom, a Big Time Rush - nézett fel bosszúsan a fali órára, ami már fél 7-et mutatott. Féltem, hogy beveti a kiskutyaszemekkel való nézést... Megtette. - Kérlek, Ana! Tudod, hogy nagyon szeretem azt a zenekart...
- Jaj, Sophie... - forgattam meg a szemeimet egy megadó sóhajt követően. Húgom felsikított és a karjaimba vetette magát s megajándékozott egy cuppanós arcra puszival. - Lehetőleg ne szórd el az ételt. Azért nagyon harapok...
Sophie bólintott egy nagyot, majd kezébe vette a tányérját és leült a dohányzóasztalhoz. Bekapcsolta a tv-t, s áhítattal nézni kezdte a sorozatot. Egy ideig a konyhaajtóból figyeltem a húgomat, aztán megvacsoráztunk anyával.
- Találtál már valaki állandó munkát? - kérdezett rá kíváncsian, miután elmosogattunk és átmentünk a nappaliba. Sophie észre sem vett minket. Szomorúan megráztam a fejem és törökülésbe fészkeltem magam a kanapén. - Majd csak lesz valahogy...
- Remélem - mondtam s a tekintetemet a tv-re szegeztem. Ha jól vettem ki a szereplők jelmezéből, akkor a Halloween-i rész mehetett.
Mivel holnap Sophie-nak meg nekem is iskola, így 9 órakor lekapcsoltam a tv-t és megkértem a húgomat, hogy készülődjön a lefekvéshez. Mivel anya nem tud felmenni az emeletre, így a földszinti hálószobát használja. Miután segítettem anyának lefürödni meg eljutni biztonságosan az ágyig, felmentem Sophie szobájába. Egyetlen testvérem éppen akkor lépett ki a fürdőszobája ajtaján, amikor leültem az ágyára.
- Mutasd a fogaid - mondtam kedvesen, Sophie pedig szófogadóan rám vigyorgott. - Nagyszerű. Ma melyik mesét szeretnéd, hogy felolvassam?
- Hamupipőke - adta a kezembe a mesekönyvet, amelyet még azt hiszem, én kaptam kiskoromban anyáéktól.
Elkezdtem olvasni a mesét, Sophie egy ideig figyelmesen hallgatta. Úgy a negyedénél járhattam, amikor meghallottam a húgom halk szuszogását. Mosolyogva leraktam a könyvet az egyik polcra, megigazgattam a takarót Sophie-n és egy puszit nyomtam szeplős orcájára. Lábujjhegyen közlekedve kiléptem a folyosóra és becsuktam Sophie szobájának ajtaját.
Fáradtan dőltem a párnák közé és azt kívántam, hogy bárcsak minden olyan lenne, mint régen. Tudtam, hogy ez sosem fog valóra válni. Apa nem fog visszajönni hozzánk, anya pedig... Nos, ő róla nem mondok semmi vészjóslót. Reménykedem abban, hogy egy szép napon újra tud majd járni és ott folytatja majd az életét, ahol fél évvel ezelőtt abbahagyta.

Sziasztok!

Mondhatni, hogy ismételten hazai pályán vagyok :) Köszöntök minden kedves erre tévedőt és már! rendszeres olvasómat :) Elérkezett az idő, hogy a You belong with me című történet hivatalosan is megnyissa kapuit :) Rendkívül hálás vagyok annak a 18 feliratkozónak és 9 követőnek, hogy megtiszteltek azzal, hogy feliratkoztak/bekövettek ♥! A fejezetek kéthetente érkeznének, hiszen mindjárt itt az iskola... :'( Az első fejezet igaz, nekem már macerás, mert 30-án osztályismerkedős kirándulásra megyek és nem tudom, hogy érek haza... Majd megoldom valahogy :") Egy aprócska megjegyzés a Prológushoz: a történet már 2013 őszén játszódik :) Azt hiszem, nincs más mondandóm... Örülnék a véleményeknek, pipa vagy kommentár formájában! :) További szép délutánt kívánok ♥! Pusszpáá evribádii,

Macy