![You belong with me [Zayn Malik Fanfiction] - Befejezett](http://3.bp.blogspot.com/-2fxxCnKm8sI/Uzbbmwqj2YI/AAAAAAAANLg/mm5YaqcBSsc/s870/elvihet%25C5%25917%2Bm%25C3%25A1solata.png)
 |
| Hero |
„Az én szívem sokat csatangolt,
de most már okul és tanul.
Aki hajlandó, csak halandót
szerethet halhatatlanul.”
/József Attila/
Céltalanul bolyongtam Bradford zord és hűvös utcáin. Szükségem volt egy kis egyedüllétre. Ma délelőtt kihagytam két előadást az egyetemen, mert édesanyámat kellett elkísérnem kezelésre. Fél évvel ezelőtt súlyos autóbalesetet szenvedett, amikor jött haza a munkából. Deréktől lefelé lebénult és három hónapig kómában feküdt. Egyedül éltem a mindennapjaimat 6 éves húgommal, Sophie-val. Apa még a telefont se emelte fel, hogy megkérdezze, mi van velünk. Elhidegültünk egymástól, s ezt csakis magának köszönheti.
Sophie mindössze 2 éves volt, amikor apa és anya bejelentette, hogy válnak. Az indokot sokáig titkolták előlünk, de amikor apa elköltözött, kicsit nyomozgattam utána és kiderítettem, hogy hosszú ideje csalta anyát egy tinédzser lánnyal. Innentől kezdve undorodtam a férfitól, akire többé nem illett az Apa megszólítás.
Felhúztam a fejemre a pulóverem kapucniját, majd odamentem a főtéren álló hirdetőtáblához. Minden héten friss hirdetések között böngészhet az ember. Legyen szó eladó lakásról, gépjárműről, mezőgazdasági terményekről és gépekről, minden megtalálható rajta. Álláshirdetésekre is bukkanhatott a szemfüles járó-kelő, ha olyan helyzetbe került. Amióta anya képtelen fizikai munkát végezni, az egyetem mellett dolgozom is. Tegnap például kutyát sétáltattam és segítettem az állatkertben a gondozóknak etetni meg takarítani.
- Szép napot, Ana! - tipegett mellém Mr Jones. Ő felelt a friss hirdetésekről, már vagy 10-12 éve. Régóta ismerjük egymást, mondhatni a születésem óta. - Hogy vagy, kedveském?
- Lehetnék ennél jobban is, Mr Jones. Tetszik tudni, ma kezelésre vittem anyát a kórházba és az orvos nem sok jóval biztatott minket - húztam el szomorúan a számat s felsóhajtottam. Mr Jones azonnal a karjaiba zárt és simogatni kezdte a hátamat. Úgy törődött velem, mint a néhai nagyapám. Szipogva fúrtam arcomat az öregúr szövetkabátjába. - Lehet, hogy anya soha többé nem fog talpra állni. Az egész életét tolószékben kell majd eltöltenie...
- Ne gondolj ilyen rossz dolgokra, Ana! Édesanyád erős asszony. Meglátod, hamarosan újra tud majd járni. Csak bízz benne és imádkozz... - cirógatta meg arcomat Mr Jones, majd leszedte a múltheti hirdetéseket. Segítettem feltűzni a friss ajánlatokat a már kissé kopottas hirdetőtáblára, aztán leültünk az egyik padra. - Hogy van a kis Sophie?
- A körülményekhez képest jól. Nagyon szeret iskolába járni és hétvégente a nagyival játszani meg tanulni. Igaz, sokszor kérdez rá, hogy anya miért nem tud fogócskázni vele... - motyogtam könnyeimmel küszködve. Mr Jones megértően bólintott és megszorította egy kicsit a kezem, ami egy aprócska mosolyt azért kicsikart belőlem.
Beszélgettünk egy keveset, aztán elköszöntem Mr Jones-tól és elindultam haza. Összébb húztam magamon a pulóverem, a kezeimet pedig elrejtettem a zsebembe. Ahogy esteledett, a levegő is kezdett lehűlni. Ezért nem szerettem az őszt.
Halkan csuktam be magam után a bejárati ajtót. Az egész házban csend honolt, túlságosan is nagyon csend. Miután kibújtam a tornacipőmből meg a pulóveremből, benyitottam a nappaliba. Anya és Sophie a kanapén ülve aludt. A dohányzóasztalon mesefilmek DVD tokja sorakozott, egy nagy tál pattogatott kukorica és két pohár társaságában.
- Anastasia, te vagy az? - suttogta rekedtes hangon anya, amikor nekiláttam elpakolni a dohányzóasztalról. Jobb szeretem a rendet, mint ezt a káoszt. Anya nehézkesen visszaült a tolószékébe és odagurult mellém. Mosolyogva lehajoltam hozzá és egy puszit leheltem puha arcára. - Elpakoltam volna én, miért nem ülsz le és pihensz egy keveset?
- Tudod, hogy erről mi a véleményem - korholtam le szórakozottan, miközben betűrend szerint a helyére pakoltam a DVD filmeket. Anya megforgatta a szemeit és segített a pakolásban. Mielőtt elkészítettem volna a vacsorát, felvittem Sophie-t a szobájába. Amikor visszamentem a nappaliba, kérdően rápillantottam anyára. - Mi legyen ma a vacsora?
- Az, hogy veszel egy nyugtató fürdőt és lepihensz. A vacsorára ne legyen gondod, majd megcsinálom. És nem kérek kiselőadást, sem ellenkezést - mosolygott rám anya és elindult a konyha felé. Hitetlenkedve megráztam a fejem, de inkább nem szóltam semmit. - Már a fürdőben vagy, Ana?
Még mindig a nappali közepén álltam, anya pedig a konyhaajtóból mustrált fenyegetően. Fújtatva felsóhajtottam és kettesével szedve a lépcsőfokokat, felmentem a szobámba. Ledobtam az ágyamra az oldaltáskámat, majd bementem a fürdőszobába. Megengedtem a vizet a kádban és miután levetkőztem, a szennyest elraktam a tartóba s elmerültem a habok között.
Éreztem, hogy az izmaim elernyedtek a kellemesen meleg víz hatására. Hátrahajtottam a fejemet és lehunytam a szemem. Anyának talán igaza van. Kissé túlhajszolom magam mostanában. De mi van, ha én ezt szeretném? Nem akarok olyan lenni, mint apa. Törődni akarok a családommal és nem hátat fordítani neki.
Miután felvettem valami pizsamaszerűséget, lementem a konyhába. Sophie anyával színezett az étkezőasztalnál, miközben a tűzhelyen már a kész vacsora gőzölgött. Az illatából ítélve szezámmagos csirkemell.
- Ana, nézd, mit rajzoltunk anyával - nyomta az arcomba a papírlapot Sophie, amikor leültem közéjük. Mosolyogva és elismerően bólogatva fürkésztem a pillangókat meg a virágokat, amik már szépen ki voltak színezve. - Tetszik?
- Nagyon szép lett, Sophie - leheltem egy puszit a húgom arcára és megkértem, hogy pakoljon el az asztalról. Anyával megterítettünk, de Sophie nem akart asztalhoz ülni. - Tudod, hogy a nappaliban nem ehetsz. Véletlen összekoszolsz valamit...
- De, Ana... Most van a kedvenc sorozatom, a Big Time Rush - nézett fel bosszúsan a fali órára, ami már fél 7-et mutatott. Féltem, hogy beveti a kiskutyaszemekkel való nézést... Megtette. - Kérlek, Ana! Tudod, hogy nagyon szeretem azt a zenekart...
- Jaj, Sophie... - forgattam meg a szemeimet egy megadó sóhajt követően. Húgom felsikított és a karjaimba vetette magát s megajándékozott egy cuppanós arcra puszival. - Lehetőleg ne szórd el az ételt. Azért nagyon harapok...
Sophie bólintott egy nagyot, majd kezébe vette a tányérját és leült a dohányzóasztalhoz. Bekapcsolta a tv-t, s áhítattal nézni kezdte a sorozatot. Egy ideig a konyhaajtóból figyeltem a húgomat, aztán megvacsoráztunk anyával.
- Találtál már valaki állandó munkát? - kérdezett rá kíváncsian, miután elmosogattunk és átmentünk a nappaliba. Sophie észre sem vett minket. Szomorúan megráztam a fejem és törökülésbe fészkeltem magam a kanapén. - Majd csak lesz valahogy...
- Remélem - mondtam s a tekintetemet a tv-re szegeztem. Ha jól vettem ki a szereplők jelmezéből, akkor a Halloween-i rész mehetett.
Mivel holnap Sophie-nak meg nekem is iskola, így 9 órakor lekapcsoltam a tv-t és megkértem a húgomat, hogy készülődjön a lefekvéshez. Mivel anya nem tud felmenni az emeletre, így a földszinti hálószobát használja. Miután segítettem anyának lefürödni meg eljutni biztonságosan az ágyig, felmentem Sophie szobájába. Egyetlen testvérem éppen akkor lépett ki a fürdőszobája ajtaján, amikor leültem az ágyára.
- Mutasd a fogaid - mondtam kedvesen, Sophie pedig szófogadóan rám vigyorgott. - Nagyszerű. Ma melyik mesét szeretnéd, hogy felolvassam?
- Hamupipőke - adta a kezembe a mesekönyvet, amelyet még azt hiszem, én kaptam kiskoromban anyáéktól.
Elkezdtem olvasni a mesét, Sophie egy ideig figyelmesen hallgatta. Úgy a negyedénél járhattam, amikor meghallottam a húgom halk szuszogását. Mosolyogva leraktam a könyvet az egyik polcra, megigazgattam a takarót Sophie-n és egy puszit nyomtam szeplős orcájára. Lábujjhegyen közlekedve kiléptem a folyosóra és becsuktam Sophie szobájának ajtaját.
Fáradtan dőltem a párnák közé és azt kívántam, hogy bárcsak minden olyan lenne, mint régen. Tudtam, hogy ez sosem fog valóra válni. Apa nem fog visszajönni hozzánk, anya pedig... Nos, ő róla nem mondok semmi vészjóslót. Reménykedem abban, hogy egy szép napon újra tud majd járni és ott folytatja majd az életét, ahol fél évvel ezelőtt abbahagyta.
Sophie mindössze 2 éves volt, amikor apa és anya bejelentette, hogy válnak. Az indokot sokáig titkolták előlünk, de amikor apa elköltözött, kicsit nyomozgattam utána és kiderítettem, hogy hosszú ideje csalta anyát egy tinédzser lánnyal. Innentől kezdve undorodtam a férfitól, akire többé nem illett az Apa megszólítás.
Felhúztam a fejemre a pulóverem kapucniját, majd odamentem a főtéren álló hirdetőtáblához. Minden héten friss hirdetések között böngészhet az ember. Legyen szó eladó lakásról, gépjárműről, mezőgazdasági terményekről és gépekről, minden megtalálható rajta. Álláshirdetésekre is bukkanhatott a szemfüles járó-kelő, ha olyan helyzetbe került. Amióta anya képtelen fizikai munkát végezni, az egyetem mellett dolgozom is. Tegnap például kutyát sétáltattam és segítettem az állatkertben a gondozóknak etetni meg takarítani.
- Szép napot, Ana! - tipegett mellém Mr Jones. Ő felelt a friss hirdetésekről, már vagy 10-12 éve. Régóta ismerjük egymást, mondhatni a születésem óta. - Hogy vagy, kedveském?
- Lehetnék ennél jobban is, Mr Jones. Tetszik tudni, ma kezelésre vittem anyát a kórházba és az orvos nem sok jóval biztatott minket - húztam el szomorúan a számat s felsóhajtottam. Mr Jones azonnal a karjaiba zárt és simogatni kezdte a hátamat. Úgy törődött velem, mint a néhai nagyapám. Szipogva fúrtam arcomat az öregúr szövetkabátjába. - Lehet, hogy anya soha többé nem fog talpra állni. Az egész életét tolószékben kell majd eltöltenie...
- Ne gondolj ilyen rossz dolgokra, Ana! Édesanyád erős asszony. Meglátod, hamarosan újra tud majd járni. Csak bízz benne és imádkozz... - cirógatta meg arcomat Mr Jones, majd leszedte a múltheti hirdetéseket. Segítettem feltűzni a friss ajánlatokat a már kissé kopottas hirdetőtáblára, aztán leültünk az egyik padra. - Hogy van a kis Sophie?
- A körülményekhez képest jól. Nagyon szeret iskolába járni és hétvégente a nagyival játszani meg tanulni. Igaz, sokszor kérdez rá, hogy anya miért nem tud fogócskázni vele... - motyogtam könnyeimmel küszködve. Mr Jones megértően bólintott és megszorította egy kicsit a kezem, ami egy aprócska mosolyt azért kicsikart belőlem.
Beszélgettünk egy keveset, aztán elköszöntem Mr Jones-tól és elindultam haza. Összébb húztam magamon a pulóverem, a kezeimet pedig elrejtettem a zsebembe. Ahogy esteledett, a levegő is kezdett lehűlni. Ezért nem szerettem az őszt.
Halkan csuktam be magam után a bejárati ajtót. Az egész házban csend honolt, túlságosan is nagyon csend. Miután kibújtam a tornacipőmből meg a pulóveremből, benyitottam a nappaliba. Anya és Sophie a kanapén ülve aludt. A dohányzóasztalon mesefilmek DVD tokja sorakozott, egy nagy tál pattogatott kukorica és két pohár társaságában.
- Anastasia, te vagy az? - suttogta rekedtes hangon anya, amikor nekiláttam elpakolni a dohányzóasztalról. Jobb szeretem a rendet, mint ezt a káoszt. Anya nehézkesen visszaült a tolószékébe és odagurult mellém. Mosolyogva lehajoltam hozzá és egy puszit leheltem puha arcára. - Elpakoltam volna én, miért nem ülsz le és pihensz egy keveset?
- Tudod, hogy erről mi a véleményem - korholtam le szórakozottan, miközben betűrend szerint a helyére pakoltam a DVD filmeket. Anya megforgatta a szemeit és segített a pakolásban. Mielőtt elkészítettem volna a vacsorát, felvittem Sophie-t a szobájába. Amikor visszamentem a nappaliba, kérdően rápillantottam anyára. - Mi legyen ma a vacsora?
- Az, hogy veszel egy nyugtató fürdőt és lepihensz. A vacsorára ne legyen gondod, majd megcsinálom. És nem kérek kiselőadást, sem ellenkezést - mosolygott rám anya és elindult a konyha felé. Hitetlenkedve megráztam a fejem, de inkább nem szóltam semmit. - Már a fürdőben vagy, Ana?
Még mindig a nappali közepén álltam, anya pedig a konyhaajtóból mustrált fenyegetően. Fújtatva felsóhajtottam és kettesével szedve a lépcsőfokokat, felmentem a szobámba. Ledobtam az ágyamra az oldaltáskámat, majd bementem a fürdőszobába. Megengedtem a vizet a kádban és miután levetkőztem, a szennyest elraktam a tartóba s elmerültem a habok között.
Éreztem, hogy az izmaim elernyedtek a kellemesen meleg víz hatására. Hátrahajtottam a fejemet és lehunytam a szemem. Anyának talán igaza van. Kissé túlhajszolom magam mostanában. De mi van, ha én ezt szeretném? Nem akarok olyan lenni, mint apa. Törődni akarok a családommal és nem hátat fordítani neki.
Miután felvettem valami pizsamaszerűséget, lementem a konyhába. Sophie anyával színezett az étkezőasztalnál, miközben a tűzhelyen már a kész vacsora gőzölgött. Az illatából ítélve szezámmagos csirkemell.
- Ana, nézd, mit rajzoltunk anyával - nyomta az arcomba a papírlapot Sophie, amikor leültem közéjük. Mosolyogva és elismerően bólogatva fürkésztem a pillangókat meg a virágokat, amik már szépen ki voltak színezve. - Tetszik?
- Nagyon szép lett, Sophie - leheltem egy puszit a húgom arcára és megkértem, hogy pakoljon el az asztalról. Anyával megterítettünk, de Sophie nem akart asztalhoz ülni. - Tudod, hogy a nappaliban nem ehetsz. Véletlen összekoszolsz valamit...
- De, Ana... Most van a kedvenc sorozatom, a Big Time Rush - nézett fel bosszúsan a fali órára, ami már fél 7-et mutatott. Féltem, hogy beveti a kiskutyaszemekkel való nézést... Megtette. - Kérlek, Ana! Tudod, hogy nagyon szeretem azt a zenekart...
- Jaj, Sophie... - forgattam meg a szemeimet egy megadó sóhajt követően. Húgom felsikított és a karjaimba vetette magát s megajándékozott egy cuppanós arcra puszival. - Lehetőleg ne szórd el az ételt. Azért nagyon harapok...
Sophie bólintott egy nagyot, majd kezébe vette a tányérját és leült a dohányzóasztalhoz. Bekapcsolta a tv-t, s áhítattal nézni kezdte a sorozatot. Egy ideig a konyhaajtóból figyeltem a húgomat, aztán megvacsoráztunk anyával.
- Találtál már valaki állandó munkát? - kérdezett rá kíváncsian, miután elmosogattunk és átmentünk a nappaliba. Sophie észre sem vett minket. Szomorúan megráztam a fejem és törökülésbe fészkeltem magam a kanapén. - Majd csak lesz valahogy...
- Remélem - mondtam s a tekintetemet a tv-re szegeztem. Ha jól vettem ki a szereplők jelmezéből, akkor a Halloween-i rész mehetett.
Mivel holnap Sophie-nak meg nekem is iskola, így 9 órakor lekapcsoltam a tv-t és megkértem a húgomat, hogy készülődjön a lefekvéshez. Mivel anya nem tud felmenni az emeletre, így a földszinti hálószobát használja. Miután segítettem anyának lefürödni meg eljutni biztonságosan az ágyig, felmentem Sophie szobájába. Egyetlen testvérem éppen akkor lépett ki a fürdőszobája ajtaján, amikor leültem az ágyára.
- Mutasd a fogaid - mondtam kedvesen, Sophie pedig szófogadóan rám vigyorgott. - Nagyszerű. Ma melyik mesét szeretnéd, hogy felolvassam?
- Hamupipőke - adta a kezembe a mesekönyvet, amelyet még azt hiszem, én kaptam kiskoromban anyáéktól.
Elkezdtem olvasni a mesét, Sophie egy ideig figyelmesen hallgatta. Úgy a negyedénél járhattam, amikor meghallottam a húgom halk szuszogását. Mosolyogva leraktam a könyvet az egyik polcra, megigazgattam a takarót Sophie-n és egy puszit nyomtam szeplős orcájára. Lábujjhegyen közlekedve kiléptem a folyosóra és becsuktam Sophie szobájának ajtaját.
Fáradtan dőltem a párnák közé és azt kívántam, hogy bárcsak minden olyan lenne, mint régen. Tudtam, hogy ez sosem fog valóra válni. Apa nem fog visszajönni hozzánk, anya pedig... Nos, ő róla nem mondok semmi vészjóslót. Reménykedem abban, hogy egy szép napon újra tud majd járni és ott folytatja majd az életét, ahol fél évvel ezelőtt abbahagyta.
Sziasztok!
Mondhatni, hogy ismételten hazai pályán vagyok :) Köszöntök minden kedves erre tévedőt és már! rendszeres olvasómat :) Elérkezett az idő, hogy a You belong with me című történet hivatalosan is megnyissa kapuit :) Rendkívül hálás vagyok annak a 18 feliratkozónak és 9 követőnek, hogy megtiszteltek azzal, hogy feliratkoztak/bekövettek ♥! A fejezetek kéthetente érkeznének, hiszen mindjárt itt az iskola... :'( Az első fejezet igaz, nekem már macerás, mert 30-án osztályismerkedős kirándulásra megyek és nem tudom, hogy érek haza... Majd megoldom valahogy :") Egy aprócska megjegyzés a Prológushoz: a történet már 2013 őszén játszódik :) Azt hiszem, nincs más mondandóm... Örülnék a véleményeknek, pipa vagy kommentár formájában! :) További szép délutánt kívánok ♥! Pusszpáá evribádii,
Macy
Drága Macy!
VálaszTörlésIsmét egy remek dologba vágtad a fejszéd, de ez tőled nem meglepő. Mikor meséltél arról, hogy új blogot fogsz nyitni, a címtől enyhes sokkot kaptam (o.O), de ettől függetlenül biztos voltam abban, hogy egy újabb szuper blogot olvashatunk majd tőled. Zayn, ó a drága Malik fiú. Először meglepődtem, majd örülni kezdtem annak, hogy ő lesz a blog főszereplője. Nem tudom, szerintem valahogy illik ehhez a történethez. Remélem nem lesz egy 'szarok mindenre' tipúsu fiú, mint mostanában oly sok blogban, de ha az is lesz, biztos lehetsz abban, hogy olvasni foglak. Nincsen olyan blogod, amit ne olvasnék, de a Stay With Me után ez az, ami a legjobban tetszik. Tetszik az alap sztori, az egyszerűség. Jó, hogy nem tökéletes a főszereplő élete, hogy vannak problémái, amik nélkül sajnos a mai világban már nincs élet. Mondanám, hogy nem húzom tovább a szót, de annyi mindent szeretnék még írni...
Az, hogy írónak születtél, itt is megmutatkozott. Az egész sztori, a karakterformázás arra utál, hogy egyedi dolgokat tudsz kitalálni, és nem kell koppintanod sehonnan. Tudom, hogy ez még csak a prológus, de remélem, hogy a következő fejezetekben több dolgot lehet majd megtudni Ana ízléséről, stílusáról. Engem ezek a dolgok érdekelnek egy blognál, nem tehetek róla. Tetszik, hogy nem ezekből a dolgokból épül fel a prológus...:
- a tökéletes lány siet egy buliba/iskolába/barátaihoz
- az egyik 1D tag nekimegy/ráborítja az italát/leszólítja
- egymásba szeretnek
Büszkén kijelentem, te vagy a kedvenc íróm! Nagyon várom az első részt, nem tudom, hogy fogok kibírni két hetet... na mindegy. Valahogy próbálkozni fogok.
Hatalmas ölelés,
Dorothy S.
Kedves Mace!
VálaszTörlésValamelyik oldalon rábukkantam erre a linkre és gondoltam megnézem. Nagyon örültem mikor láttam te vagy az író, és a rövid ismertető is nagyon megfogott, tehát feliratkoztam.
Hamar el is olvastam a prológust és nagyon nagyon izgatott vagyok a folytatás miatt. Épp, hogy csak egy kis betekintést adtál nekünk Ana életébe, mindennapjaiba, amitől csak még több kérdés kavarog bennem. Vajon mi lesz ez után? Hogy fogom kivárni a következő részig? és ezekhez hasonlók.
Már most tudom, hogy nem lesz egy átlagos történet, kiszámítható lépésekkel, és előre borítékolható véggel. Mert az alapja sem olyan, nincs rózsaszín köntösbe öltöztetett, idealizált világ és társai. Hihető, valószerű és magával ragadó. Már ez a rész is elég volt hozzá, miközben olvastam képes voltam mindent kizárni és úgy éreztem, mintha én is ott lennék. Remek volt, köszönöm.
Már kevesebb, mint 14 nap! Legyünk pozitívak :)
Puszi Cassy
Draga Mace!
VálaszTörlésNagyon tetszik mar most az egesz tortenet. Nagyon varom a folytatast. Es kar hogy csak olyan keson hozod majd:/ De attol meg olvasni fogom. Es orulok hogy megint az 1D valamelyik tagjarol irsz. Nagyon jol, kivaloan irsz. Profi vagy. Puszillak.
xxx
Drága Mace!♥
VálaszTörlésMeg kell mondjam, most sem csalódtam benned! Rettentően örültem, hogy ismét a 1D egyik tagjáról fogsz írni, annak pedig külön, hogy ez a tag Zayn lesz. Imádom a kis Bradford Bad Boy-t, annyira aranyos :) Miután kiérzelgősködtem magam, elmondom azt is, hogy a történetet már most imádom, biztos vagyok benne, hogy követni fogom. Tetszik ez az egész koncepció, nekem biztosan nem jutott volna ilyen eszembe. Anastasia karakterébe már most beleszerettem, és abba is, hogy nem tökéletes az élete. Rettenetesen sajnálom őt, mert látszik, mennyit dolgozik a családjáért, és remélem, minden jóra fog fordulni körülötte. A zene is tetszett, Enrique Iglesias volt az egyik kiskori kedvencem, ezt a dalt dúdolgattam mindig a kis halandzsa angol nyelvtudásommal. Egy szó, mint száz: imádom!♥
Csak így tovább, alig várom a folytatást! Kellemes hétvégét és további pihenést neked, drága Shawty!
Love, Diana
Szia Mace.
VálaszTörlésÉn még csak most kezdtem el olvasni a blogot,de oda meg vissza vagok érte.
A prologus szuperre sikerült.Imádtam.Remélem Ana anyukája hamarosan lábra áll,és a hugával és persze vele is minden rendben lesz.
Sári