2.fejezet

Only Teardrops

„Ma meggyőztem magam arról, hogy feladni nem szégyen. Ne kockáztass! Ne változtass! Csak semmi dráma, ennek nem most van itt az ideje. De az okaim nem is okok, csak kifogások. Valójában csak bujkálok az igazság elől, az igazság pedig az, hogy félek. Félek, ha egy pillanatra is engedek a boldogságnak, a világ megint összeomlik körülöttem, és nem tudom, hogy azt túlélném-e?”

/Vámpírnaplók/

Remegő testtel és könnyeimmel küszködve ültem fel az ágyban. A Nap kezdett felébredni, hófehér takarómról könnyedén verődtek vissza a már kevésbé meleg sugarak. Egy újabb lidérces álmon voltam túl. Egy újabb vészjósló érzés, amely megkeserítette az ébredést.

Hangosan felsóhajtottam és elcsoszogtam a fürdőszobáig. Undorodva néztem bele a tükörbe, miközben megtámaszkodtam a mosdókagyló szélében. Arcom vörös színben pompázott, a szemem környéke fel volt puffadva. Tekintetem könnyektől csillogott. Hajam ziláltan omlott a vállamra, arcomat rozzant kerítésként vette körbe. Egy fájdalmas sóhajt elnyomva váltam meg a pizsamámtól, majd beálltam a zuhany alá.
Fél óra múlva mondhatni frissebben és üdébben éreztem mindenem. Magam köré csavartam egy törülközőt, aztán kiléptem a kabinból és megpróbáltam emberibb külsőt kreálni magamnak. Arcomra felvittem egy leheletnyi alapozót, szemhéjamra füstös árnyalatú púdert, ajkaimra pedig egy kevéske szájfényt. Kócos hajkoronámat kifésültem és a hajvasaló segítségével begöndörítettem. Miután felöltöztem, beágyaztam és lementem a konyhába.
- Jó reggelt, Ana! - ölelt meg a nagyi mosolyogva, aztán az asztalhoz terelt. Anya és Sophie már a megterített asztalnál várta - azt illatokból ítélve - az amerikai palacsintát. Amint a reggeli elkészült, a nagyi is leült közénk. - Terveztél valamit mára, kincsem?
- Délelőtt állásinterjúra vagyok hivatalos, este pedig... - a szó és a levegő egyszerre rekedt meg bennem. 6, kíváncsi szempár várta a válaszom további részét. Végül felsóhajtottam és nyeltem egy nagyot. - Vacsorázni megyek az egyik csoporttársammal.
- Ó, ez nagyszerű! Hogy hívják? Rendes fiú? - zúdította rám anya a kérdéseit. Remek! Kellett nekem beleegyezni ebbe a vacsorába Jamesszel. Éreztem, hogy anya valahogy így kezeli majd a dolgot. - Örülök, hogy végre találtál valakit. Ugye bemutatod nekünk is?
- Anya, kérlek... James kétségkívül a legrendesebb srác, akivel valaha találkoztam. De nem tudok úgy ránézni, mint a barátom. Jó haver... Bármikor számíthatok rá. Nem akarom összetörni a barátságunkat - vallomásom utolsó szavai keserves suttogássá váltak. Nagyi megértően bólintott, s végigsimított a vállamon. Anya szomorúan felsóhajtott, de nem mondott semmit. - A vacsorameghívást csak azért fogadtam el, mert nem lett volna szívem megbántani James-t.
Fagyos csend telepedett közénk. Sophie tekintete anya és köztem cikázott. Nem igazán értette, miért vált ilyen komorrá a hangulatunk. A már beteges szótlanságot végül én törtem meg azzal, hogy felálltam az asztaltól és az előtérbe sétáltam.
- Majd jövök - mondtam, miközben a vállamra dobtam a táskámat. Leakasztottam a helyéről a slusszkulcsot, majd szó nélkül elhagytam a házat.
Ujjaimmal idegesen ütöttem a kormányon a rádióban szóló dalnak a ritmusát, miközben gondolkodtam és a jelzőlámpát szuggeráltam. Már vagy 10 perce pirosan világított és a kocsisor egyre hosszabb s hosszabb lett. Fejemet végül hátrahajtottam az ülés fejtámlájára és elővettem a telefonom. James küldött egy üzenetet, miszerint az egész hétvégét Bradford-ban, a nagyszüleinél fogja tölteni.
- Hurrá! - suttogtam unottan, miközben rátapostam a gázra. A kocsisor egykettőre megindult a néha kihaltnak tűnő főúton.
Trisha részletesen elmagyarázta, hogy hol találom a házat. Az állam az autó lábtörlőjét súrolta, amikor befordultam az utcába. Modern, emeletes és eléggé drága házak váltogatták egymást... Tömény luxus... Üdvözlet a „Gazdagok negyed”-ében! Amikor leparkoltam a Malik család háza előtt, alsó ajkamba harapva elfojtottam egy kikívánkozó, irigységben úszó sóhajt. Miután bekapcsoltam a riasztót a kocsimon, zsebre vágtam a kulcsot és meg sem álltam a ház bejáratáig. A csengő lenyomása után nem kellett sokat várnom, hogy ajtót nyisson valaki. Egy fekete hajú, kreol bőrű és barna szemű, nálam 3-4 évvel fiatalabb lány termett előttem. Ajkain kedves és barátságos mosoly terült szét.
- Szia! Biztosan te vagy Anastasia... - a mondat végét bizonytalanul harapta el, szemei kíváncsian fürkésztek engem. Aprót bólintottam, mire a lány megkönnyebbülten felsóhajtott és felém nyújtotta jobbját. - Waliyha Malik vagyok.
- Anastasia Corwell... Nagyon örvendek - ráztam meg finoman Waliyha kezét. Észrevehetően bársonyos és puha tapintású bőre van. Az előszobába lépve levettem a cipőmet, Waliyha ellenkezése ellenére is. Elmondása szerint az ő családjában nem szokás levenni a lábbelit.
- Foglalj helyet, máris szólok anyának - bökött a fekete bőrkanapéra, amely a nappaliban nyúlt el. A kanapé előtt egy kisebb dohányzóasztal és egy hatalmas plazma tv kapott helyet. A szoba színe kellemesen bézs, már-már barna árnyalatú volt.
Félénken ültem le a kanapé végébe, táskámat pedig idegesen szorongattam az ölemben. Pár perc múlva halk beszélgetés csapta meg a fülemet. Megilletődve álltam fel a helyemről és fordultam szembe Trisha-val. A középkorú nő mosolyogva szólt hozzám.
- Örülök, hogy személyesen is megismerhetlek. Még mielőtt Mrs Malik-ként vagy Asszonyomként szólítanál meg... Szeretném, ha tegeződnénk. Mindkettőnknek kényelmesebb lenne, nemde?! - kérdezte, miközben leültünk. Sután bólintottam egyet s a táskámat leraktam a lábamhoz, kezeimet összekulcsoltam az ölemben. - Kérsz valamit inni, esetleg enni?
- Nem, köszönöm - mondtam csendesen, a szemkontaktust tartva a nővel. Trisha megértően biccentett. Némi hasonlóságot felfedeztem közte és Waliyha közt. Noha a lánynak egy árnyalattal sötétebb bőre volt, a szemeik és a hajszínük kísértetiesen megegyezett.
- Látom, hogy ideges vagy... Ne legyél az! - mosolygott rám Trisha. Gesztusát viszonoztam ugyan, de a gyomrom még mindig görcsben állt. - Mesélj egy kicsit arról, hogy milyen munka tapasztalatod van már és hogy van-e szakmai végzettséged esetleg. Az se baj, ha nincs... Illetve mesélj magadról is...
- Az elmúlt fél évben csak részmunkaidős vagy kisegítő állásom volt. Dolgoztam bébiszitterként, voltam állatgondozó az állatkertben és egy kutyamenhelyen, segédkeztem a véradásokon, pincérkedtem esküvőkön és néhány céges bulin... Jelenleg az oxfordi egyetem végzős hallgatója vagyok. Az édesapám évekkel ezelőtt elhagyott minket, én gondoskodom a húgomról és az anyukámról. A nagymamám hétvégente besegít nekünk a házimunkában, vigyáz a húgomra és segít neki a tanulásban - fejeztem be mondandómat egy halk sóhajt követően. Gondolkodtam azon, hogy mit kellene még mondanom, de rájöttem, hogy már így is túl sok dolgot árultam el. Hiszen Trisha egy kívülálló személy... 
- Mi történt édesanyáddal? - kérdezett rá puhatolózva. Számomra ez egy kényes téma volt, de úgy éreztem, Trisha megbízható nő.
- Fél évvel ezelőtt autóbalesetet szenvedett, amikor jött haza a munkából. Egy részeg buszsofőr áttért anya sávjába és... Anya elrántotta a kormányt, de már késő volt. Deréktól lefelé lebénult és 3 hónapig kómában feküdt - akaratlanul is végigcikázott egy kósza könnycsepp az arcomon, amit azonnal letöröltem. Tisztán emlékszem arra az estére, amikor a rendőrség felhívott, hogy közöljék velem, mi történt... A mellkasom mindig összerándul e fájdalmas emlékekre. - A nagyin kívül nem számíthatok senki más segítségére. Apámról régóta nem hallottam, de őszintén megvallva, nem hiányzik.
Trisha szomorúan felsóhajtott, aztán felállt és pár perc múlva egy pohár vízzel tért vissza. A gondolataimba látott. Miután nagyot nyeltem a hideg nedűből, megtöröltem arcomat. Könnyeim észrevétlenül törtek utat maguknak.
- Sajnálom, hogy mindezt rád zúdítottam... - mondtam a kezemben levő poharat fixírozva. Mégis miért nyíltam meg ennyire egy olyan valakinek, aki nem is nagyon ismerek?
- Anastasia, figyelj rám! - vette ki a kezemből a poharat Trisha és az államnál fogva kényszerített arra, hogy rá nézzek. Tekintete a lelkemig hatolt. - Hálás vagyok, hogy meséltél az életedről. Az eddigi alkalmazottak egytől egyik maguknak valók és mogorvák voltak. A gyerekeimet semmibe vették, a férjemet pedig csak a pénz miatt vették észre. Te viszont más vagy... Jó értelemben más.
Meglepett, hogy Trisha ilyen rossz véleményen van a volt alkalmazottairól. Bár, az elmondottak alapján én sem vélekednék másként.
- Hogy érzed magad? - szólított meg érdeklődve Trisha, miközben megittam a pohárban maradt vizet. Érzések milliói kavarogtak bennem. Egyrészt a randin filóztam, másrészt pedig ezen az álláslehetőségen.
- Most már jobban - mosolyogtam rá kedvesen, amit viszonzott is. Tényleg jobban éreztem magam. Talán jót tett nekem az, hogy meséltem egy keveset Patricia-nak.
- Remélem, ettől még jobban leszel... Gratulálok, Anastasia! Holnaptól a Malik-házban dolgozhatsz! - mondta vidáman, én pedig örömömben felsikkantottam. Trisha szorosan magához ölelt, ami nagyon meglepett. - Reggel 8-ra gyere, mert szeretnélek körbevezetni és néhány dolgot részletesebben átbeszélni. Az egyetem mellett is vállalod a munkát?
- Természetesen - mondtam mosolyogva. Még mindig nem fogtam fel, hogy megkaptam az állást. Ráadásul itt, Bradford-ban. Hatalmas megkönnyebbülést jelentett, hiszen mostantól csak az egyetem miatt kell elautókáznom Londonig.
Beszélgettünk egy ideig, aztán elköszöntem Trisha-tól és Waliyha-tól. Jó hangulatban ültem be a kocsiba, majd beindítottam a motort és elindultam haza. A rádióban Lady Gaga Applause című száma dübörgött. Nem rajongok Gaga munkásságáért, de ez a dal elnyerte a tetszésemet.
A refrént dudorászva léptem át az előtér küszöbét, ahol megváltam a cipőmtől meg a táskámtól. A nagyi a konyhában szorgoskodott, anya és Sophie pedig a nappaliban nézték a tv-t.
- Na, milyen volt az állásinterjú? - kérdezte anya, amikor leültem a húgom mellé. Sejtelmes mosolyt csaltam arcomra, amiből Sophie már sejtett valamit.
- Megkaptad a munkát? - suttogta fülembe Sophie, én pedig nagyot bólintottam. Húgom azonnal a nyakamba ugrott és egy puszit lehelt az orcámra. Kuncogva néztem anyára, aki büszkén mosolygott rám. Sophie kikapcsolta a tv-t és elkezdett nyaggatni, hogy meséljek egy kicsit az új munkámról.
A nagyi hangja zökkentett ki minket a beszélgetésből. Amint asztalhoz ültünk, a diskurálás folytatódott. A nagyi mint mindig, most is kitett magáért. Jóllakottan álltam fel az asztaltól, majd elmosogattam és felmentem a szobámba. Idejét láttam annak, hogy kiválasszam estére a ruhámat.

~❀~ 

Sikerült ebéd után úgy elbóbiskolnom, hogy este fél 8-kor ébredtem fel. Mint egy kapkodó idegbolond, berohantam a fürdőbe és rendbe szedtem magam. Leakasztottam a szekrény ajtajáról a kiválasztott ruhát, majd felöltöztem. Vacilláltam egy ideig, hogy fekete vagy testszínű harisnyát vegyek fel, de végül a feketénél maradtam. Sminklemosóval eltávolítottam a szemhéjamon maradt púdert és az arcomon éktelenkedő alapozót, s feltettem egy frissebb és elegánsabb sminket. Hajamat egyenesre vasaltam, frufrumat pedig befontam és feltűztem oldalra. Fújtam magamra egy kevéske parfümöt, aztán felvettem egy kabátszerűséget és lementem a nappaliba. Az utolsó lépcsőfokra lépve kis híján orra estem a meglepettségtől. James anyáékkal beszélgetett a kanapén és közben egy csokor vörös rózsát szorongatott a kezében. Rövid hezitálás után odamentem hozzájuk.

- Szia, James! - köszöntem félénken, a fiú pedig mosolyogva felállt a helyéről és egy puszit lehelt az arcomra. Kellemes aromájú kölnije bekúszott az orrjáratomba.

- Ezt neked hoztam - adta át a csokrot fülig érő mosollyal az arcán. A nagyi rögtön felpattant a kanapéról és eltűnt a konyhában, s egy vízzel teli vázával tért vissza. - Az igazság az, hogy ez a csokor nem olyan szép, mint amilyen Te vagy, de...

- Ezek a rózsák gyönyörűek, köszönöm - mondtam elpirulva, miközben a csokrot beleraktam a vázába. Anyáék tekintete valósággal lyukat égetett a bőrömbe.

- Indulhatunk? - kérdezte mosolyogva James. Sután biccentettem egyet és miután elköszöntünk anyáéktól, James megfogta a kezem és kisétáltunk a kocsijához. Kisebb sokkot kaptam az Audi A8-as láttán. Mielőtt még beülhettem volna a csodajárgányba, James körém fonta karjait és rám mosolygott. Azúrkék szemei világítottak az utcai lámpák fényeinek köszönhetően. - Gyönyörű vagy ma este, Ana.
Elpirulva hajtottam le a fejem és megpróbáltam rendezni szapora levegővételemet. James felemelte a fejemet az államnál fogva, s hüvelykujját végigsimította az alsó ajkamon. Kisfiús arcán egy játékos vigyor terült szét, amely még aranyosabbá tette a srácot.
- Menjünk - szólalt meg végül, majd kinyitotta az anyósülés felőli ajtót és segített beszállni a járműbe. Alsó ajkamba harapva csusszantam lejjebb a bőrülésben. Esküszöm, én ebben a kocsiban fogom tölteni az estét. James felkuncogott, amikor beült mellém. - Látom, tetszik a járgány...
- Viccelsz? Ez egy csoda. Nem fogok tudni belőle kiszállni... - ráztam meg a fejem, James pedig felnevetett és vigyorogva beindította a motort.
Az út további része csendes és nyugodt volt. James az utat - néha engem - figyelte, én pedig élveztem a bőrülés kényelmét és eleganciáját. Bő fél óra múlva randipartnerem leparkolt egy kevésbé puccos étterem előtt. Úriemberhez méltóan kinyitotta nekem az ajtót és segített kiszállni a járműből.
- Csak Ön után, Hölgyem - engedett előre az étterem bejáratánál. Az asztalunk már előre le volt foglalva, egy eldugott kis sarokban. James kihúzta nekem a széket és elvette a kabátomat, amit a szék hátára terített. - Kérsz valami italt?
- Hmm... Válassz te - mondtam elmosolyodva, James pedig intett a pincérnek és rendelt mindkettőnknek valami flancos nevű bort.
Amíg a rendelésünkre vártunk, beszélgetni kezdtünk. Szóba jött az egyetem, a család és a szokásos beszédtémák. Örültem, hogy egy kicsit elszabadultam otthonról. Jó volt végre lazítani és elfeledkezni a gondokról. És ami azt illeti, a ma este most kezdődik csak igazán...

Sziasztok!

Egy napos késéssel, de megérkezett a várva várt folytatás :) Cudar egy heten vagyok túl, de a jövő hét sem lesz különb :'( Az írás közben olvasnom kellett Arisztophanész A madarak című művét és még holnap is azt kell nyúznom, ha keddig végezni akarok vele... Köszönöm a 28 pipát, a 4 kommentárt - Bartók Timi, Patrícia, Dorothy S. és Jule B. -, illetve a 37 feliratkozót, a 22 követőt és a 2.600 megtekintést ♥! Remélem, tetszeni fog/tetszett a fejezet és kapok néhány véleményt :) További szép estét, jó pihenést és sok sikert, s erőt a jövő héthez ♥!  Innen kívánok a One Direction egyetlen ír és szőke tagjának, Niall James Horan-nek sok boldog születésnapot ♥! Pusszpáá evribádii,

Macy