14.fejezet

Sziasztok, Kedveskéim!

Meg is érkezett a friss és ropogós fejezet :) Bajban voltam a folytatást illetően, de egy kis hezitálás után sikerült végre összehoznom egy részt :) Remélem, nem baj az időben való ugrás, de szeretnék kicsit aktuálisabban írni :3 Gondolok itt a fiúk szünetére, Niall térdműtétére, a díjátadóra - amik egyébként nem nagy szerepet játszanak majd a történetben, de valószínűleg megemlítést teszek/tesz róla Ana ;) Köszönöm az előző fejezethez érkezett 9 kommentárt - Lethenyei Anita, Boros Anna, Jule B, Bartók Timi, Iszáka Szandi, Angel, Annabell Holloway: Egyáltalán nem haragszom, ne aggódj. Látom, hatalmas 50 Árnyalat rajongó vagy, hiszen egyből kiszúrod az utalásokat... Igazából a női karakter neve véletlenszerű volt, bár nem emlékszem, miért az Anastasia nevet választottam... Lehet, hogy a trilógia miatt... Már nem tudom. Köszönöm a terjedelmes kommented, mindig mosolyt csalsz az arcomra, akárcsak a többi komment., Bella.* és szerecsendio ♥ -, a 36 pipát, a 26.000 megtekintést, a 45 követőt és a 83! feliratkozót, illetve az eddig érkezett 100! kommentárt ♥! Hihetetlenek vagytok, komolyan :3 Meg sem érdemlem, hiszen... Oké, nem kezdek bele a hegyi beszédbe :) Mielőtt még elfelejteném, ez a fejezet a fordulópont :D Nem árulom el, miért... Majd meglátjátok... Lehetőleg ne öljetek meg! :3 Nincs más hátra, minthogy jó olvasást és kellemes hétvégét kívánjak minden kedves olvasómnak s erre tévedő, esetleg új olvasómnak! Pusszpáá evribádii,

Macy

Next To Me

„Minden perc új esély arra, hogy mindent megváltoztass.” 
/Vanilla Sky/
 

4 HÓNAPPAL KÉSŐBB
(2014. február 14.)

Azt sem tudom, hol áll a fejem. Mivel nemsokára itt a vizsgaidőszak, rengeteget kell tanulnom. Az egyetem mellett természetesen a családomra és a munkámra, illetve az udvarlómra kellene szánnom a szabadidőmet. 

Ó, majdnem elfelejtettem. Zayn kérésére „szakítottunk” még az ősszel tett látogatása végén. Belátta és elfogadta, hogy a kapcsolatunk nem működne. Információm szerint a Take Me Home turnét követő, hosszú szabadságának nagy részét Perrie-vel töltötte, aki most turnézik a lányokkal, mint előzenekar.

Álmosan lapozgattam a biológia tankönyvet, amikor megszólalt a telefonom. Arcomra halovány mosoly kúszott a hívó neve s képe láttán. Törökülésbe fészkeltem magam az ágyon, majd felvettem a zenélő készüléket.

- Ugye nem zavarlak? - tipikus Harry. Köszönés nélkül tér a lényegre és meg se várja, hogy a vonal másik végén levő köszönjön vagy akár levegőt vegyen.

- Neked is jó estét, Styles - kuncogtam bele a készülékbe, mire a göndörke felhorkantott és elmormogott egy köszönés félét. - Most már sokkal jobban érzem magam. Válaszolva a kérdésedre, egy picit zavarsz. Miért?

- Gondoltam elmehetnénk vacsorázni vagy ilyesmi... 2 napja nem láttalak. Hiányzol - sóhajtott fel szomorúan, én pedig elvigyorodtam. Lelki szemeim előtt láttam a fiú elszontyolodott arcát.

- Benne vagyok.... De várj - szakítottam meg mondanivalómat. Úgy tudtam, hogy az Államokban élvezi a szabadsága hátralevő idejét. - Nem Londonban vagy?

Válasz helyett kopogást kaptam az erkély felől. Mosolyogva megráztam a fejem, aztán kinyomtam a telefonom és az erkélyajtóhoz kocogtam. Harry egy szál rózsát s egy aprócska dobozt szorongatott jobbjában. Arcán szerény vigyor ült, szemei izgatottan csillogtak.

- Válaszolva a kérdésedre, nem. Itt vagyok Bradford városában... Szeretnék randira hívni egy lányt, aki tetszik nekem - lépett közelebb, majd megajándékozott egy arcra puszival. Ajkai egy picit hidegek voltak, de ezt egy cseppet sem bántam. Miután betessékeltem kora esti vendégemet, Harry átadta az ajándékait és szorosan a karjaiba vont egy ölelésre. - Szóval... Eljössz velem vacsorázni?

- Meg kell gondolnom - húzódtam el a fiútól, aztán vízbe tettem a rózsát. A göndör hajú félisten árgus szemekkel figyelte minden mozdulatom, ami zavart és egyszerre szórakoztatott. Rövid hezitálás után végigsimítottam Harry arcán s egy puszit leheltem ajkaira. - Ha tudsz egy picit várni, míg elkészülök... Felőlem mehetünk.

- Szerintem így is gyönyörű vagy, de rád bízom - vette le kabátját és végigfeküdt az ágyon. Kezébe vette a takarón pihenő könyvet, elemezgette egy ideig az abban olvasottatok s fintorogva rám emelte smaragdzöld íriszeit. - Ez nem biológia... Ez maga a kínai nyelv.

Nevetve megcsóváltam a kobakom, miközben bementem a gardróbba. Mivel nemrég fürödtem, ezért csak egy fehérneműszettet és egy elegánsabb ruhát kaptam magamra. Tél és hideg révén felvettem egy vastagabb harisnyát is, majd egy pár, fekete szandált. Miután elkészült a sminkem, a hajam és néhány ékszer is csatolódott az összeállításomhoz, egy térdig érő szövetkabát kíséretében visszamentem az ágyon henyélő énekeshez.   

- Kész vagyok - fújtam ki bent tartott levegőmet, mire Harry ijedtében majdnem lefordult a takaróról. Ezerwattos mosoly szökött arcára azokkal az édes kis gödröcskékkel; szemeiben elismerést véltem felfedezni, amikor tekintete megállapodott rajtam.

- Ha nem vigyázok, még a végén lecsapnak a kezemről... - mért végig alaposan, tetőtől talpig. Orcám lángolt; még mindig nem szoktam hozzá ahhoz, hogy bókolnak nekem.

Harry felsegítette a kabátomat, majd a sajátját magára véve mentünk le a nappaliba. Sophie a tv előtt gubbasztott, anya és apa pedig a konyhában beszélgettek. Húgom azonnal ránk nézett, amikor a bejárati ajtóhoz igyekeztünk.

- Nekem nem is köszönsz?! - felháborodása valószínűleg Harry felé irányult, aki mosolyogva megrázta buksiját és odament a testvéremhez. Megajándékozta egy puszival és egy mackóöleléssel, aztán közepes hangerőn köszönt a szüleimnek s visszasietett hozzám.

- Meglepő, hogy milyen gyorsan túltette magát Zayn-n - szökött ki a számon meggondolatlanul, miközben beültem a taxiba. Sejtettem, hogy randipartnerem nem elégszik majd meg egy pohár vízzel vagy valami gyümölcslével a vacsorán, ezért is hívhatott taxit. Vagy szimplán nem volt kezdve vezetni.

- Miért olyan meglepő ez? Nem voltatok együtt... - nézett rám kérdően, miután bediktálta a címet a sofőrnek.

- Nem, ez így igaz. De erősen kötődött a sráchoz. Zayn sokszor látogatta a kórházban, énekelt neki, ajándékokkal halmozta el... Úgy viselkedett Sophie-val, mintha a testvére lenne - mondtam visszaemlékezve a nemrég történtekre. Harry megértően bólintott, majd az ölemben nyugvó kezemre simította a sajátját.

@Harry_Styles what a lovely girl... <3

Az út további részében a göndörke csinált rólunk egy képet, amit posztolt is Twitter-n. A reakciók igen változóak voltak. A rajongók egyik fele örült Harry boldogságának, a másik pedig elküldött volna melegebb éghajlatra. 

Az igazság az, hogy a rajongótábor nagy részének fogalma sincs arról, hogy hol és mikor találkoztunk a frontemberrel. Ha emlékeim nem csalnak, Zayn mutatott be minket egymásnak. Megkért, hogy kísérjem el Harry 20. születésnapi bulijára, mint régi jó ismerőse. A buli folyamán rengeteget beszélgettünk a göndörkével, táncoltunk és élveztük a másik társaságát. Aznap éjszaka telefonszámot cseréltünk s konkréten a hónap eleje óta tartjuk a kapcsolatot. Múlt héten kétszer, ezen a héten viszont csak egyszer tudtunk találkozni személyesen. Esténként Skype-n vagy telefonon beszélgetünk, ha más lehetőség nincs.

- Hölgyem - segített kiszállni a járműből Harry, amikor a taxi leparkolt Bradford egyik legjobb étterme előtt. Levakarhatatlan mosollyal az arcomon fogadtam el a fiú felém tartott jobbját, majd egy futó csókot váltva egymással besétálunk az egyszerű, mégis nagyszerű épületbe.

- Honnan tudtad, hogy ez a kedvenc éttermem? - fúrta az oldalamat a kíváncsiság, mert nem hiszem, hogy pusztán a véletlen műve, hogy Harry ide hozott vacsorázni. Mondjuk, Bradford-ban nincs nagy választék gasztronómiai téren.

- Nem is tudom, talán megemlítetted egyszer...?! - vonta fel a szemöldökét vigyorogva, miközben intett a pincérnek. Nem sokon múlott, hogy elnevesse magát.

- Tényleg... Ne haragudj. A vizsgákra való felkészülés teljesen elveszi a maradék eszemet is - motyogtam az asztalterítőt fixírozva. Remek. Már arra sem emlékszem, hogy két napja miről beszélgettünk.

- Semmi baj, ne aggódj - cirógatta meg a kézfejem és elnézően rám villantotta kisfiús mosolyát. A pincér aprót köhintve jelezte ekkor, hogy várja óhajunkat-sóhajunkat. Harry leadta mindkettőnk rendelését s beszélgetést kezdeményezett. Tekintete elszánt volt és őszinte érdeklődést mutatott. - Milyen volt a napod?

Ettől a pillanattól kezdve úgy éreztem, nincs más rajtunk kívül az étteremben. Csak Ő és én. Akárcsak otthon, a szobámban. Teljesen megfeledkeztünk a külvilágról, elmélyülten társalogtunk. Még azt sem vettük észre talán, hogy a pincér jó étvágyat kívánt.

- Igazán ínycsiklandó a lazac, így kinézetre - vetettem egy gyors pillantást Harry tányérjára, mely bőségesen meg volt pakolva finomabbnál-finomabb falatokkal.

- Megkóstolod? - vágott egy darabot a halból, majd a villáját a számhoz emelte. Némi fintorral ugyan, de megízleltem és egy nagy korty almalével le is öblítettem a húst. A göndörke jóízűen falatozva kérdezte ki véleményem. - Na? Milyen volt?

- Nem lesz a kedvencem, de finom - erőltettem egy halovány mosolyt a számra. Ezt követően egymás tekintetében elmerülve fogyasztottuk el a kicsi adagnak nem mondható vacsorát. Körülbelül 3-4 falatnyi étel maradt a tányéromon, amikor jóllakottan hátradőltem a székben.

- Úgy látom, a desszert most kimarad - kuncogott fel rekedtesen Harry, miután megitta a poharában maradt ásványvizet s megtörölte a száját.

Amíg az énekes a számlát rendezte, elsiettem a mosdóba. Elvégezve a dolgomat gyorsan kezet mostam, majd visszarobogtam Harry-hez. 

- Nincs még olyan késő. Elmehetnénk sétálni - vetette fel, miközben rám adta a kabátom. Aprót biccentettem s összekulcsolva ujjainkat, elindultunk a kivilágított utcán. Egy ideig csendben, gondolatainkba elmerülve szeltük a főtéri parkhoz vezető utat. - Tervezel valamit holnapra?

- Délelőtt elmegyek a Malik házhoz, délután pedig meglátogatjuk a nagyit anyáékkal. Este valószínűleg a könyvekkel randevúzom majd - húztam el a számat, mire a göndör hajú dalos pacsirta felsóhajtott. - Mi a baj?

Megrázta a fejét, majd egyszer csak lecövekelt a járda közepén és szembe fordított magával. Karjait szorosan körém kulcsolta, erősen magához húzott - a mellkasunk súrolta egymást - s szenvedélyesen megcsókolt. Hirtelenjében azt sem tudtam, hol vagyok. Rövid időn belül azonban kapcsoltam, karjaimat a fiú tarkója köré fonva viszonoztam a csókot. A „Csak Ő és én” érzés újra utat tört bennem, végigcikázott a véremmel és adrenalinnal együtt az ereimben.