17.fejezet

Does He Know

„A nőket a szerelem nemcsak érdekessé teszi, hanem meg is szépíti. A nő akkor szép igazán, ha boldog, és akkor boldog, ha érzi, hogy szeretik.”

/Rippl-Rónai József/

Tekintete meglepett volt és zavaros. Próbáltuk megfejteni egymás íriszeit, de nem ment. Mire észbe kaptam, két kar fonódott a derekam köré. Az illető hatalmas tenyereiből s egyik, apró tetoválásokkal borított csuklójából rögtön tudtam, ki ölelt magához. Szemeim automatikusan lecsukódtak, amikor Harry puha ajkai a nyakhajlatomhoz tapadtak.
- Örülök, hogy eljöttél - duruzsolta a fülembe, majd végigsimított a karomon és szembe fordított magával. Arca azonnal felderült, smaragdzöld szemei boldogan csillogtak. Megfeledkezve a helyszínről merültem el a jóképű srác orcájának feltérképezésében. Hogy lehet valaki ilyen fiatal ennyire ellenállhatatlan és sármos? - Gyönyörű vagy.
- Dehogyis - ráztam meg a fejem, mire a göndör hajú megcirógatta az arcom s megcsókolt. Mellkasunk egymásénak préselődött, karjaim a fiú dereka köré kulcsolódtak. Szívem hevesebben kezdett el verni Harry felfedezőútra induló kezeinek köszönhetően. Tenyere végigsiklott a hátamon, az oldalamon s a fenekemnél állapodott meg. Fülemben dübörgő, felhevült vérrel élveztem az énekes érintéseit és mámoros csókját. - Öhm... Azt hiszem, ezt nem itt kéne... Izé...

- Nehéz ellenállnom neked. Ez a ruha olyan, mintha rád öntötték volna. Egyszerűen tökéletes - sóhajtott fel vágyakozva, miközben egy kicsit hátrébb lépett s végigmért, tetőtől talpig. Ajkamba harapva utánoztam tettét, amit egy rekedtes kuncogással fogadott. Szemeim akaratlanul is megakadtak nem szokványos ingén. Furcsa, de mégis elegáns volt. - Édes vagy, mikor zavarba jössz és próbálod elterelni...
- M-mégis mivel? - pislogtam zavartan, tekintetemet a göndörke íriszeibe fúrva. A szürkés-zöld örvény másodpercek alatt szippantott be magával. Azonnal lehunytam a szemem s lehajtottam a fejem.
- Elkapod a tekinteted és még véletlenül sem nézel a szemembe - hosszú ujjait az állam alá csúsztatva érte el, hogy ismét felvegyük a szemkontaktust. Néhány percig szótlanul mustrálta íriszeimet, aztán egy elfojtott sóhajtást követően a számhoz hajolt s úgy kezdett el beszélni. - Tudod mik a gyengéim, amiket imádok benned? A hatalmas, ártatlan őzike szemeid és az ajkaid. Ha tehetném, mindennap s minden percben kóstolgatnám őket.
És meg is tette. Óvatosan érintette össze ajkainkat, mintha bármelyik percben elmenekülne valamelyikőnk egy újabb érzelemmel teli csók elől. A gyomrom borsó nagyságúra zsugorodott az ijedtségtől, amikor meghallottam Niall vidám hangját mellőlünk.
- Ana! Hát nekem már nem is köszönsz? - Harry belenyögött a számba, amit kuncogva fogadtam. Kissé megilletődve húzódtam el a göndörkétől s léptem oda a szőkeséghez, hogy megöleljem. Miután elhúzódtam tőle, mosolyogva Harry-re pillantott. - Miért nem szóltál, hogy ma este angyalok is lesznek itt?
- Igen, Harry... Miért nem szóltál? - jelent meg Zayn is. A levegő hirtelen megfagyott körülöttünk. A göndörke megrántotta a vállát amolyan „Ez van, ezt kell szeretni” nézéssel.
- Meglepést akartunk szerezni - szólalt meg Rosalie, aki mindeddig nem tudom, merre kóborolt. A kezében levő pohárból ítélve valószínűleg a bárpultnál ütötte el az időt. - Ne legyetek ezért mérgesek ránk vagy Harry-re.
- Egyáltalán nem vagyunk mérgesek. Csak meglepődtünk, hogy mindegyikőnknek van kísérője - mosolyodott el Liam. Zayn látványosan s hangosan felsóhajtott. - Vagyis majdnem mindegyikőnknek.
- Oké, megbeszéltük. Téma lezárva. Nem ülhetnénk le valahova? - motyogta pár perc múlva Niall. Rose azonnal egy üres, 10 személyes asztalhoz kísérte a mankójába kapaszkodó szöszit. Zayn, Louis, Eleanor, Sophia és Liam egymás mellé ült, én pedig Harry ölében kötöttem ki. - Ettől a drámázástól megéheztem. Együnk valamit...
A fiúk elmosolyodtak bandatársuk kijelentésén, aki csak megrántotta a vállát. Mivel a szőkeség elég nehézkesen tudott mozogni térdműtétjének köszönhetően, ezért Rosie hozott neki egy nagy tál harapnivalót. A nyál összefutott a számban, amikor megláttam a rántott sajtot s a zöldségsalátát.
- Éhes vagy? - suttogta fülembe kíváncsian Harry, mire aprót biccentettem. A göndörke leemelt az öléből s a svédasztalhoz sietett, ahonnan néhány percnyi szöszmötölés után egy, a Niall-hez hasonlóan megpakolt tányérral tért vissza. - Jó étvágyat!
- Köszi - mosolyogtam rá hálásan, miközben átültem az üresen levő székre. A fejemben levő lüktetés kezdett megszűnni, ahogy a tányéromról lassan, de biztosan eltűnt az étel. A többiek jókedvűen beszélgettek; Rosalie és az ír fiú megfeledkezve a külvilágról merült el a társalgásban. Aranyosak voltak együtt. Alig vettem észre, hogy Harry a combomra simította a kezét. Amikor tekintetünk találkozott, mindketten elvigyorodtunk. - Ezt miért csináltuk?
- Nem tudom - mosolya szélesebb lett, ezzel megvillantotta hófehér fogsorát s az ajkai sarkában levő gödröcskéket. Úgy nézett ki, mint egy jóllakott óvodás. Amint végeztem az evéssel, Harry felhúzott a helyemről és átkarolta a derekam. Értetlenkedve meredtem a fiúra. - Bemutatlak néhány ismerősömnek, gyere!

A kép saját és csak illusztráció!

Reagálni sem volt időm, Hazz máris bemutatott Nick Grimshaw-nak. Hihetetlen egy figura, nagyon kedves és barátságos férfi. Csakúgy, mint James Corden. Elég bizarr, mégis furcsán aranyos volt, amikor megcsókolták egymást Grimmy-vel.
- A díjátadón is ez ment, rá se ránts! - motyogta a fülembe Harry. Nick felnevetett megdöbbent arcom láttán, James viszont rögtön terelte a dolgot.
- Ne feledkezz meg a mi kis színpadi szájra puszinkról, jó? - a szemeim kis híján kiestek a helyükről. Erről egész idáig fogalmam se volt. Harry kezei ökölbe szorultak, arca eltorzult. Úgy tűnik, nem igazán akarta ezt a témát feszegetni. Biztosan meg van rá az oka. - Oké... Tisztában vagyok vele, hogy csak a csókkamera miatt csináltuk...
- Akkor miért kell felhozni? Még ha jelentene is ez a „csók” - macskakörmözött a levegőben a göndör hajú fiú - valamit, de nem...!
- Nyugodj meg, Harry... - sosem láttam még mérgesnek, ezért féltem egy kicsit. Smaragdzöld íriszeit az enyémekbe fúrva felsóhajtott és egy apró csókot lehelt ajkaimra.
- Nyugodt vagyok - motyogta alsó ajkamba, amitől megremegtem. Jólesett a közelsége, nagyon is.
Az este további részében csatlakoztunk a többiekhez s megünnepeltük a One Direction sikerét. Louis büszkén tartotta a kezében a díjat, miközben Liam amolyan köszönő beszédet mondott el... Vagyis szeretett volna, hogy a nyelve nem akadt volna össze, mivel kissé felöntött a garatra. Bevallom, Rosalie és én is legurítottunk néhány alkohollal megbolondított, finom és gyümölcsös koktélt. De mindezt csak és kizárólag az ünneplés miatt.
- Táncolunk? - összerezzentem a kellemesen mély baritontól, mely közvetlen a hátam mögül érkezett. Kíváncsian fordultam szembe Zayn-nel. Úgy tudtam, utál és nem is tud táncolni. - Nyugi, nem mászok rád. Tiszteletben tartom a kapcsolatotokat Harry-vel.
- Ez esetben... Menjünk - fogadtam el végül ajánlatát. Harry éppen a nővérével volt, így esélyem se volt arra, hogy elkerüljem az érintkezést vagyis a beszélgetést a pakisztáni énekessel. Önzőnek tartottam volna magam, ha rámászok Gemma előtt az öccsére.
A véremben őrült módjára kezdett el száguldani az adrenalin, amikor Zayn lazán a csípőm köré fonta karjait s rám mosolygott. Ez a mosoly rendkívül hamis volt. Mintha némi gúnyt, fájdalmat s düht véltem volna leolvasni eme kis mimikából. Bugyuta ötlettől vezérelve az engem ölelő fiú vállára hajtottam a fejem, majd halkan dúdolni kezdtem az éppen szóló dalt.
- Hiányzott már ez... Nagyon - sóhajtott fel szomorúan a fiú, mire felkaptam a fejem. Szemei bűntudattól csillogtak. Ó, azok a gyönyörű, csokoládébarna íriszek... - Be kell vallanom valamit, itt és most.
- Ez rosszul kezdődik - nyögtem ki meggondolatlanul, majd a szám elé kaptam a kezem. Nem sokáig voltam így, mert Zayn megfogta a kezem s összekulcsolta ujjainkat. A keze pontosan az enyémbe illett.
- Tudom, rendkívül önző vagyok... De undorral tölt el a gondolat, hogy Harry meg te együtt vagytok - az utolsó három szót elhaló hangon mondta. Frissen borotvált arca savanyú maszkot öltött, ahogy egy pillanatra a bárpultnál beszélgető Harry-re nézett. Amikor ismét nekem szentelte figyelmét, mondanivalóját tovább tetőzte. Kezemet már-már görcsösen szorította. - Ú-úgy érzem, küzdenem kell érted.

Sziasztok!

Óriási bocsánatkéréssel tartozom, amiért nem az ígért napon hoztam a folytatást, de nem volt elég ihletem :/ De most itt van, frissen és ropogósan :) Az eddigiekhez képest - mondhatni - elég laza héten vagyok túl, a jövő hetem viszont kemény dió lesz :3 Témazáró témazáró hátán... Nem is megyek bele, mert fárasztó még beszélni is róla... :P Köszönöm az előző fejezethez érkezett 6 kommentárt - Bartók Timi, Jule B., Headley, Boros Anna, Angel és szerecsendio ♥ -, a 23 pipát, illetve a 33.000 megtekintést és a 90! feliratkozót ♥! Csodálatosak vagytok, nagyon de nagyon hálás vagyok nektek! :D Remélem, ez a rövidke kis fejezet is elnyeri majd tetszéseteket, illetve az új kinézet! :) Én imádom, Briana nagyszerű munkát végzett! *taps* Ennyi lettem volna így a hónap elejére, további szép hétvégét s kitartást kívánok mindenkinek! Nemsokára itt a szünet, addig is erőt, egészséget! Pusszpáá evribádii,

Macy