21.fejezet

Sziasztok!

Meg is érkeztem a folytatással és fontos döntéssel :3 Tudom, hogy sokan megszavaztátok a 2.évadot, de sajnos nem fog összejönni :/ Örülök, ha a 30 fejezet + Epilógus meglesz... Sajnálom, de be kellett látnom nekem is, hogy nem megy minden egyszerre s zökkenőmentesen :3 Köszönöm az előző fejezethez érkezett 7 kommentárt - Névtelen, Angel, Bartók Timi, Jule B., szerecsendio, Névtelen: a Liam-s sztorit pihentetem, azért van átállítva. Örülök, hogy tetszik mindkét történet :) és Réka: sajnálom :( Mindig közbejött valami és muszáj voltam változtatni az időpontokat :3 -, a 24 pipát, a 45.000 megtekintést és a 101! feliratkozót ♥! Kíváncsi leszek a véleményetekre, szóval hajrá! :D Írjatok és pipáljatok bátran! :) További szép délutánt és hetet kívánok ♥! Ó, majdnem elfelejtettem: megnyitottam életem első 5 Seconds Of Summer témájú blogom :3 IDE kattintva eléritek ;) Pusszpáá evribádii,

Macy

Boy

„Megdöbbentő, hogy milyen sokan átviszik a tegnap terhét a következő napra. Kudarcaikat napról napra magukkal cipelik, és ezzel megfosztják önmagukat az újrakezdés örömétől.”
/Gary Chapman: Egymásra hangolva/

Harry zavart, értetlenségtől csillogó tekintete köztem és a pakisztáni fiú között cikázott. Zayn hetykén megtett néhány lépést felém, de végül leült az egyik fotelba és összekulcsolta ujjait. Hatalmas, csokoládébarna íriszeiből semmit sem tudtam kiolvasni s ez rendkívül felbosszantott.

- Az egész a Take Me Home turné egyik szünetében kezdődött, amikor hazamentem Bradford-ba... - az eddig rám nyugtatólag ható, rekedtes bariton egyszerre változott át idegesítővé és fontoskodóvá. - Akkor találkoztam először Ana-val. Kissé félénk és visszahúzódó volt, ami azonnal megfogott benne. A szépségéről és az embertársai felé irányuló gondoskodásáról nem is beszélve...

- A lényeget, Malik! Nem érdekel a rizsázás - hördült fel Harry. Kezei ökölbe szorulva pihentek ölében, arca és tekintete acélos volt. Bevallom, megijedtem tőle.

- Szóval... Amíg otthon voltam, összejöttünk Anastasia-val. Természetesen titokban kavartunk, nem akartunk botrányt - az ifjú vőlegény idegesen túrt tökéletesen beállított, fekete hajába s tekintetét rám szegezte. Egy pillanat volt csupán, szemei végül bandatársán állapodtak meg. - A szünet utolsó napján viszont szakítottunk.

- És ezt mindvégig, pofátlanul eltitkoltad előttünk és a menyasszonyod előtt? - a mellettem ülő, göndör hajú fiú hangja ércesebb volt a kelleténél. Zayn aprót biccentett, ajkait összeszorította. Harry nemcsak legjobb barátját, engem is lenéző pillantásokkal illette meg. Elhúzta a száját, majd megszólalt. - Azt hittem, te más vagy... Hány ilyen alkalmi kapcsolatod volt még? Legalább jó volt Zayn-el? 

- Harry... Kérlek - ennyit tudtam csak kinyögni. A torkomat és a szemeimet égették a könnyek. Nem hiszem el. Zayn hogy lehetett ennyire szemét? Miért kellett így kicseszni velem? - Nem vagyok könnyű nőcske, mint amilyennek beállítasz. Nem feküdtünk le.

- De együtt voltatok. Szegény Perrie... Hogy mondhatott igent egy ilyen... Ilyen embernek, amilyen te vagy? - szavait bandatársa felé intézte, hangjában csak az undort véltem felfedezni. - Semmivel sem vagy különb, mint én voltam régebben. 

Ez volt az a bizonyos kegyelemdöfés. Zayn felpattant a helyéről és nekiugrott Harry-nek, aki azonnal reagált. Kezemet a száma elé kapva, szapora szívveréssel figyeltem az eseményeket. Szitokszavak, erős s néha erőtlen ütések váltogatták egymást. Sírástól remegő ajkakkal kérleltem a fiúkat, hogy hagyják abba. Szavaim azonban süket fülekre találtak. Harry telefonját felkapva a dohányzóasztalról siettem át a konyhába, ahol tárcsáztam a banda talán egyetlen értelmesen gondolkodó tagját.

- Szia, Harry! - Liam hangja vidáman csengett. Egy ideig szipogva tartottam fülemhez a készüléket. Most mit mondjak? - Ana?! Jézusom, mi történt?

- Zayn és Harry... - zokogtam fel a nappaliban verekedőkre pillantva. Mindkettő srác arca és keze véres volt. - Összeverekedtek. Liam, ide kell jönnöd. Félek...

- Máris indulok - reagálni sem volt időm, csak kulcszörgést és egy hangos ajtócsapódást hallottam a fiú hangja helyett.

Óráknak tűnő percek teltek el a hívás óta. Nem mertem és nem is akartam közbeavatkozni a két bandatag verekedésénél. Magasról tettem volna arra, ha kapok egyet a szemem alá vagy ilyesmi, de a szívemben őrjöngő vihar meggátolt abban, hogy cselekedjek.

- Az isten szerelmére, elég! Zayn, azonnal szállj le Harry-ről! - megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, amikor meghallottam Liam erélyes hangját. Néhány perc múlva Louis is feltűnt a bejárati ajtónál. Miután leszedték egymásról a megvadult zenészeket, Li odajött hozzám s szorosan magához húzta sírástól rázkódó testem. - Ssh, ne sírj! Már vége...

- A-az egész az én... Az én hibám - nyöszörögtem a fiú mellkasába, aki talán meg sem hallotta suttogásom. Ráérősen simogatta a hátam, közben a homlokomat vagy a hajamat halmozta el egy-egy nyugtatópuszival. Pár percig csak a morgolódást hallottam, ami a kanapé irányából jött. Lou megpróbálta kiszedni a fiúkból a verekedés okát. - Mindent elrontottam.

- Anastasia, hagyd ezt... Szeretnéd, hogy elvigyelek Rose-hoz? - emelte fel az államnál fogva arcomat Payno, majd eltűrt egy kósza tincset a fülem mögé. Aprót bólintottam s felsóhajtottam. - Szedd össze a cuccaid, a kocsiban megvárlak.

- Rendben és... Köszönöm - nyomtam egy puszit a fiú borostás arcára. Felmentem a hálóba, ahol összepakoltam a dolgaim és lerobogtam a nappaliba. Félénken elköszöntem a kanapén ülőktől, Louis-t pedig megöleltem és a vállamra csapva a táskám mentem oda Liam-hez. Vetettem egy utolsó pillantást a házra, aztán beültem a fiú mellé, aki elfuvarozott a legjobb barátnőmékhez.

4 HÓNAPPAL KÉSŐBB...

Múlt héten kaptunk egy borítékot, amiben 2 belépőjegy és VIP kártya, illetve egy aprócska üzenet pihent. Zayn betartotta még a tavaly tett ígéretét, miszerint az új turnéjuk londoni állomására meg fog minket hívni a húgommal.

- Lányok, itt van Rosalie! - kiabált fel apa az emeletre. Épp, hogy végeztem a húgom hajának befonásával... Csodálkozom azon, hogy legjobb barátnőm most pontosan érkezett, a megbeszélt időpontra. Amint rendet raktunk Sophie-val, lementünk a földszintre. 

Elraktam a táskámba a kapott borítékot, aztán elköszöntünk a szüleimtől s elindultunk Londonba. Rosie és a húgom egész úton a fiúkról beszélgetett, amiből már egy picit elegem volt. Lassan már a csapból is a One Direction és a WWA turné folyt. Mondjuk ez egy kicsit elterelte a gondolataimat a verekedésről. Voltam olyan naiv, hogy még aznap este felhívtam Harry-t, de kinyomta a telefont. Azóta egy szót sem váltottam vele.

- Azt hallottam, hogy Harry beteg és már napok óta nem énekelt a koncerteken - kapcsolta be a rádiót Sophie, amiben a Don't Forget Where You Belong című dal csendült fel. Megforgattam a szemeimet s hátrahajtva a fejem, lehunytam a szemem. - Kíváncsi leszek, ma este mi lesz.

- Úgy látom, a nővéredet is érdekli... Majd megöli a kíváncsiság - nézett rám a visszapillantóból Rose. Egy pillant erejéig találkozott a tekintetük, aztán figyelte tovább az utat.

Útközben sikerült elbóbiskolnom, ezáltal újra felrémlett előttem Harry arca. Napok óta vele álmodom. Talán a bűntudatom az oka. Hiba volt, hogy nem mondtam el az igazat neki még a kapcsolatunk elején. De honnan tudhattam volna, hogy Zayn lesz az, aki belerondít az egészbe?

London, Wembley Aréna [Where We Are Turné]

Sikoltozó, színesebbnél színesebb transzparenseket szorongató rajongók. Sürgő-forgó biztonsági őrök. Hatalmas kivetítőkkel és rámpaszerű emelvényekkel ellátott színpad. Így jellemezhetném első látásra a nagyszabású turné londoni állomását.

- El sem hiszem, hogy itt vagyunk végre. Alig várom, hogy újra láthassam a srácokat - ujjongott mellettem Sophie, miközben zökkenőmentesen megkerestük a helyünket. Rose a színpadot fényképezte le, illetve a rajta szaladgáló és lassan összeálló zenekart. Josh-t többször is sikerült lekapnia, illetve Dan-t és Sandy-t is. Kissé furcsa, de mégis jól áll a dobosnak a szőke haj. - Mit gondolsz, Zayn emlékszik még rám?

- Téged nem lehet elfelejteni - mosolyogtam húgomra, majd elővettem a telefonom. Az emlegetett szamár küldött egy üzenetet, miszerint itt vagyunk-e már. Miután elküldtem a válaszom, Rosalie csinált hármónkról egy képet. 

Körülbelül fél óra múlva megpillantottuk a koncertnyitót, majd felcsendültek a Midnight Memories akkordjai. Az aréna tombolt, akárcsak az est főszereplői. Húgom megesküdött rá, de legjobb barátnőm is, hogy a göndör hajú énekes csak tátogott. Elmondásuk szerint túlságosan tisztán énekelt. Reakcióm elmélkedésükre egy puszta vállrántás volt. 

A koncert felénél én is kezdtem felszabadulni. A lányokkal együtt táncoltam és úgy-ahogy énekeltem is a dalokat. Ahogy észrevettem, Haz és Zayn között is rendben volt minden. A Best Song Ever előtt a Göndörke mondott egy rövid köszönetet az itt levőknek, vagyis a rajongóknak. Hangja igencsak betegesen csengett, mégis megmelengette a szívem, hogy hallhatom.
A műsor után Zayn navigálásának köszönhetően bejutottunk a színfalak mögé. Sophie és Rose már alig bírtak magukkal, egymást csitítgatták. Kuncogva megráztam a fejem, ekkor véletlen nekimentem valakinek. A furcsa mintájú ingből és keresztes medálú nyakláncból, illetve az ing alatt pihenő póló alól kivillanó madaras tetoválás tudtam, ki az illető.
- Szia - emeltem fel a fejem s félénken a fiú szemébe néztem. Tekintetében a meglepettség s egy kevésnyi öröm csillogott.
- Helló, Anastasia - motyogta rekedtesen, aztán köhintett egyet és a húgomékhoz fordult. Sophie azonnal a nyakába vetette magát, amit az énekes mosolyogva fogadott.
- Ohó, végre itt vannak a bombanők! - karolta át a vállainkat Niall, majd kaptunk Rosalie-val egy-egy puszit az arcunkra. Miután alaposan végigmért minket, rákacsintott a legjobb barátnőmre. - Lélegzetelállítóan néztek ki, csajok!
- Mint mindig - tűnt fel a látókörünkben a banda hiányzó legénysége, Louis vezényletével. Egy sornyi ölelés és arca puszi után elvonultunk a srácok öltözőjébe. Harry tisztes távolban maradt tőlem, így Niall és Rosie mellett ültem. Sophie Zayn ölében kötött ki, míg Lou és Li a szőnyegre telepedett le.
- Hogy tetszett a koncert? - kérdezte fülig érő vigyorral az ír szőkeség, erősen a Watson lányt stírölve. Aranyosak voltak együtt, és ezért irigylem is őket.
Alaposan kitárgyaltuk a fiúk fellépését, aztán a srácok fényképezkedtek egy sort a húgommal és Rose-zal. Beszélgettünk egy ideig, majd a banda fáradtságára hivatkozva mindnyájan elindultunk az aréna parkolójában várakozó buszhoz. Át sem léptem a küszöböt, Louis ördögien elvigyorodott s bezárta előttem az ajtót. Pechemre nem egyedül, hanem Harry-vel sikerült a helységbe ragadnom. Remek. Most mi a fenét csináljak?