28.fejezet

Sziasztok!

2 fejezet, kedveskéim... Ennyi maradt hátra a történetből :3 Ezért is ugrottam egy picit az időben, az elkövetkezendő - 2 + Epilógus - fejezetekben késő őszt, telet írunk majd :) Ebben a részben lesz az első fő ok, amiért így alakultak a dolgok... Vagyis az évszakok :D Na, de mielőtt előre szaladnánk, a már unalmassá válhatott köszönet nyilvánítások következnek :) Köszönöm az előző fejezethez érkezett 6 kommentárt - Angel, ~Haydee~, Follow Barbie, Névtelen, Timii1D: semmi baj, odagondoltam a te véleményed is ;) Köszönöm, hogy mindig itt vagy és erősíted az olvasótábort <3 és Palkovics Petra ♥-, a 34 pipát és a 63.000 megtekintést ♥! Állandóan hálálkodom, mert van okom rá :D Köszönöm, hogy vagytok nekem ♥! Nincs más hátra, minthogy jó olvasást és a sulikezdéshez kevésbé rossz szájízt - hozzáállást :) - kívánok ♥! Pusszpáá evribádii,
Macy

You're The One That I Want

„Van, hogy egy apróság megváltoztatja az életünket. Hirtelen, amikor a legkevésbé számítunk rá, történik valami, és új irányba indít. Olyan útra, ami csupa meglepetés. Hová érkezünk? Ez az út maga az élet. Így keressük a fényt. De hogy megtaláljuk a fényt, előbb át kell jutnunk a sötétségen.” 

/Nicholas Sparks - Szerencsecsillag (film)/

2014. NOVEMBER 27.

Furcsa és titokzatos. Ezzel a két szóval tudnám jellemezni a mai napot. Reggel, amikor elmentem a Malik-házhoz, Doniya sürgött-forgott helyettem. Trisha nem engedett fel a hálóba, hogy ágyneműt cseréljek vagy kitakarítsak. Rendíthetetlenül állította, abban a szobában minden csillog-villog; elég, ha a nappalit és Safaa birodalmát takarítom ki.

- Mára ennyi lett volna, kicsim - simított végig a karomon Trisha, miközben felvette a kabátját és leakasztotta a tartóról a kocsikulcsot. Hozzátenném, alig töltöttem nálunk egy órácskát. - Autóval vagy?

- Apa hozott el - értetlenkedve válaszoltam, mire a nő megkért, hogy én is öltözzek fel. Doni a konyhaajtóból figyelt minket, ajkain levakarhatatlan mosollyal. - Elárulod, miért viselkedtek így?

- Miről beszélsz, Ana? - kérdezte ártatlanul munkaadóm, majd valósággal kitolt a hideg udvarra. Fejével a feljárón parkoló autó felé bökött. Zsebre dugott kézzel ültem be mellé. Egy ideig csak a rádió és a motor halk morajlását lehetett hallani. A kissé bizarr, csendnek nem nevezhető „légkört” az énekes édesanyja törte meg. - Zayn mesélte, hogy együtt töltitek az ünnep második felét.

Egy hónappal azután, hogy a sajtóban lecsillapodtak a kedélyek, felvállaltuk kapcsolatunkat a családjaink előtt. A szüleim jól fogadták és Sophie is. A Malik családnál eleinte viszont nem voltam valami kedvelt személy. Ugyan eltűrték, hogy ott takarítok és vezetem a háztartást, mégis úgy éreztem, a kezdeti jó viszony egy picit megtört. Kellett egy kis idő, hogy feldolgozzák a történteket és tiszta lappal, újból barátságosan nyissanak felém. 

- Igen. Feltéve, ha nem jön közbe koncert vagy egy hosszabb megbeszélés - tettem hozzá a fülem mögé tűrve tincset. Számomra is szokatlan volt még, hogy lassan két hete rövid a hajam. Anya és Zayn ellenezte az ötletet, miszerint levágatom hátközépig érő fürjeimet, de végül belenyugodtak döntésembe. Szükségem volt az újításra s ez kezdésnek megfelelő lépés volt. - De a menedzsmentet ismerve, az egész ünnep telefoncsörgésekből vagy emailezésekből áll majd.

- Ez a szakma már csak ilyen - parkolt le egy szépségszalon előtt Trisha s rám mosolygott. Az én ajkaim mindössze egy zavart mosolyra húzódtak. - Egy kis elő karácsonyi ajándék.

- Novemberben? - szálltam ki a járműből és a nő után siettem, aki már nyitott is be a szalonba. Az ott dolgozók egy emberként pillantottak ránk. Egy húszas évei végén járó, szőke hajú és barna szemű lány jött oda hozzánk. Komolyan mondom, úgy sutyorogtak mellettem Trisha-val, hogy egy szavukat se értettem. Amikor a szöszi finoman megragadta a kezem és leültetett az egyik tükörhöz, felvont szemöldökkel s kétségbeesetten néztem fel a mellém lépő nőre. - Most már tényleg beavathatnál! Kezd elfogyni a türelmem...

- Nyugodj meg, Ana! Idővel mindent meg fogsz tudni - veregette meg a vállam, majd leült mellém és onnan figyelte a rajtam munkálkodót. Alaposan megtisztították az arcom, melyre később egy leheletnyi alapozó került. Szemeimet kihúzták, aztán előkerült a szemhéjpúder, a szempillaspirál s egy pár, kövekkel díszített műszempilla. Ajkaimra vörös rúzst kentek fel, ami nagyon távol állt tőlem. Röpke fél óra alatt úgy kimaszkíroztak, hogy alig ismertem meg magam a tükörben. Trisha elismerően hümmögött és bólogatott. - Dögös!

A következő állomás a fodrászrészleg volt, ahol megmosták a hajam. Miután megszárították, hajcsavarókkal varázsoltak enyhén göndör loknikat a végébe. Frufrumat eltűzték oldalra, majd lefújták illatos és csillogós hajlakkal az elkészült frizurát. Nem jutottam szóhoz.

- Hazaviszlek, hogy át tudj öltözni - mondta Trisha, miközben kijöttünk az szalonból. Halvány lila gőzöm nem volt arról, miről beszélt. Minek öltözzek át? Miről maradtam le? Barátom anyukája felnevetett mellőlem, miután elindultunk. - Na, ne vágj már ilyen fancsali képet! Gyönyörű vagy.

- Nem ezzel van a bajom, hanem a tudatlansággal. Elrángatsz egy olyan helyre, ahol még életemben nem voltam, majd közlöd velem, hogy haza viszel, mert át kell öltöznöm. Csak tudnám, miért... - sisteregtem az idegtől, de megpróbáltam kontrollálni indulataimat. A mellettem ülő felkuncogott, aztán befordult a házunk utcájába. Amikor az autó leparkolt, mindketten kiszálltunk. - Biztos nem akarsz elárulni semmit?
- Idővel mindent meg fogsz tudni - ismételte meg mosolyogva, én pedig megforgattam a szemeimet s felmentem a szobámba. Lecövekeltem, mikor az ágyamra pillantottam. Egy gyönyörű, fekete estélyiruha és egy hozzáillő kabát, illetve egy pár magassarkú szandál pihent a takarón. A kiegészítők egy díszzacskóban kaptak helyet. Alsó ajkamba harapva fordultam Trisha-hoz, aki csak szótlanul kémlelte meglepett arcom. - Ezt nem értem...
Válasz helyett elküldött fürdeni. 10 percnél tovább nem tartózkodtam a kabinban, vigyázni akartam a hajamra meg a sminkemre. Törülközőbe csavarni mentem vissza a szobámba, ahol magamra kaptam az ágyon helyet kapott, pánt nélküli, fekete csipkecsodát és a hozzá mellékelt harisnyát, melyet a harisnyatartóra csatoltam. A ruhát Trisha segítségével öltöttem magamra, ahogy a lábelit is. Az ékszerek, illetve a retikül tökéletes összhangban voltak az estélyivel meg a szandállal.
- Mint egy hercegnő - sóhajtott fel könnyeivel küszködve barátom anyukája, amikor a tükör elé álltam. Szemeim elkerekedtek a látványtól. Igaza volt a nőnek. Egyik kezemmel megigazítottam a gyűrődéseket, a másikkal pedig a ruha mell részét. Nem tudom, meddig játszottam a gondolattal, melyben a Hamupipőke híres jelenetébe képzeltem magam. Ábrándozásomból Trisha hangja zökkentett ki. - Nekem most már mennem kell. Negyed óra múlva érted jön egy autó. Ne kérdezősködj, csak ülj be és próbálj meg minden mást kizárni a gondolataidból. Jó?
- Rendben... És köszönöm - öleltem meg szorosan, amit viszonzott. Lekísértem a bejárathoz, ahol egy intést követően egyedül maradtam. Foglalkoztatott a kérdés, hogy hol vannak most Sophie-ék. Az egész ház csendes volt, már-már nyomasztóan. Amíg várakoztam, bekapcsoltam a tv-t s unottan szörfölgetni kezdtem a csatornák között.
Az egyik zenei adónál álltam meg. Halkan dudorászva sétáltam az ablakhoz, hogy kinézzek a szürkületbe öltöző utcára. A szemközti házban már világítottak, pedig alig múlt el 4 óra. Hát igen... A hamar lemenő nap is jelezte az egyre közeledő telet. Összerezzentem, mikor dudáltak. A házunk elé egy fekete Rolls Royce parkolt le. Kabátomat magamra kapva kapcsoltam ki a tv-t, majd a retiküllel a kezemben bezártam az ajtót s a kocsihoz siettem. A sofőr udvariasan besegített a hátsó ülésre, amit elmosolyodva megköszöntem.

~❀~

Közel fél óra autókázást követően egy elhagyatottnak tűnő épületnél álltunk meg. Amint nagy nehezen kiszálltam a járműcsodából, észrevettem Trisha autóját. A környék hátborzongatóan kihalt volt, még egy kutyaugatást se lehetett hallani. Magassarkúm koppanása jelezte, illetve az elguruló Rolls Royce, hogy járt erre valaki. Az épület bejáratánál felsóhajtottam s remegő kézzel benyitottam. Sötétség fogadott, aztán sutyorgás s végül egy apró durranás. A helységben hirtelen kigyúltak a lámpák, majd elhangozott egy vidám „Meglepetés!” felkiáltás is. Lecövekelve, tátott szájjal és sűrűn pislogva néztem végig a kiöltözött társaságon. A szüleim, Sophie, a Malik család női tagjai, Rosalie és Zayn álltak körül egy hatalmas tortát. A többi meghívott - egyetemi és közeli, családi barátok, illetve a nagyszüleim és a One Direction legénysége - a hátuk mögött mosolygott rám. Akaratlanul is észrevettem, hogy Niall szorosan ölelte Rosie-t, kinek arca egy árnyalattal vörösebb színben pompázott.
Az állam szégyenkezve koppant a padlón. Megfeledkeztem a saját születésnapomról... Azonban nem ez volt az első eset. Tavaly is sikerült elfelejtenem.
- Boldog születésnapot, Gyönyörűm! - fonta körém karjait Zayn, majd megcsókolt. A kis cseles... Egész héten nem beszélt velem, a hívásaimat elutasította és ha mégis elértem, egy-két titokzatos szó után, sietősen megszakította a vonalat. Homlokát az enyémnek döntve harapott alsó ajkamba, amitől felsóhajtottam. - Sajnálom, hogy titkolóztunk előtted. Azt szerettük volna, hogy tényleg meglepetés legyen ez az egész.
- Jól eltitkoltátok előlem. Még én is megfeledkeztem arról, hogy ma lettem egy évvel öregebb - 22, ha kissé nyugtalanul is, de belegondolok. Miután körbeölelgetett mindenki, felcsendült a születésnapi köszöntődal és elfújtam az életkorommal megegyező gyertyákat. A koccintást s a torta nagyjának elpusztítását követően a vendégek lerohantak ajándékaikkal. Rosalie-tól és Niall-től könyvutalványt meg egy Victoria Secret's üzletben levásárolható kupont kaptam. - Összetévesztetek valaki mással, gyerekek...
- Sosem tudni, mikor van szükség egy szexi fehérneműszettre - Nialler kaján vigyorral nézett az engem ölelő Zayn-re, aki a nyakhajlatomba fúrva arcát felnyögött. - Na, megmondtam...
Anyáéktól a ruhát meg a kabátot, Sophie-tól pedig a kiegészítőket kaptam. Nagyszüleim egy gyönyörű, a nevem kezdőbetűjével ellátott aranynyaklánccal ajándékoztak meg. A Malik lányok a tortát és a szépségszalonba tett látogatást állták. Barátaimtól bonbont, ékszereket, könyveket és kedvesebbnél kedvesebb jókívánságokat kaptam.
- Én semmi ilyesmivel nem készültem - sóhajtott fel rejtélyes mosollyal az arcán Zayn, a háta mögött takargatva valamit. Kíváncsian felvontam a szemöldököm. - A jövő héten Párizsba utazunk, csak mi ketten. Aztán Velencébe és az ünnepeket a családjainkkal töltjük.
A szám elé kaptam a kezem, amikor megpillantottam a fiú kezében az említett két városba szóló repülőjegyeket, illetve útikönyveket. Örömkönnyeimmel küszködve ugrottam az énekes nyakába, aki azonnal körém fonta karjait.
- Ennél jobb születésnapom még sosem volt. Köszönöm - suttogtam a fülébe, majd egy puszit leheltem enyhén borostás arcára. - Szeretlek.
- Én is téged - ajkainkat milliméterek választották el, amikor Liam és Louis jelentek meg Zayn mögött. Megkocogtatták a srác vállát, aki drámaian a homlokára csapott. - Van még egy ajándékunk.
A vendégsereg egy emberként fordult a mikrofonokkal ellátott, színpadnak kijelölt helységrész irányába. Arcomon akaratlanul is végigszaladt egy apró könnycsepp a Half A Heart első akkordjainak felismerése után. Szipogva fúrtam tekintetem a fekete hajú srácéba, kinek ajkain levakarhatatlan mosoly terült szét. A refrént a fiúkkal együtt suttogtam, miközben elkenődött sminkemet törölgettem.
Mire észbe kaptam, Zayn karjaiban dülöngéltem a dal utolsó perceire. A banda még nélküle is fergetegesen szólt, ám picit hiányoltam azt a karcos, mégis gyönyörű hangot. Fejemet a fiú vállán pihentettem, karjaimmal szorosan ölelve keskeny csípőjét.
- Half a heart without you... - fejezte be Harry a dalt, majd ránk mosolygott. Tekintete mindenféle hátsószándék nélkül csillogott. - Isten éltessen, Ana!
Elsuttogtam egy „Köszönöm”-t, aztán megcsókoltam Zayn-t s a buli további részében el sem mozdultunk egymás mellől. Sophie egy kicsit féltékeny volt, de jól tudtam, csak heccből. Rose és Ni is igencsak élvezte a másik társaságát. Amikor nem csókolóztak, fülig érő vigyorral táncoltak vagy beszélgettek. Apa és anya volt mégis a kedvenc párosom. Úgy viselkedtek, mintha az az 5 év - amit apu külön töltött tőlünk - nem is létezett volna.
- Mit szólnál, ha elvonulnánk egy kevésbé nyüzsisebb helyre, ahol kettesben ünnepelhetünk tovább? - cirógatta meg arcomat Zayn. Elpirulva bólintottam, aztán megvártam, míg szól anyáéknak meg a többieknek. Nialler egyből húzogatni kezdte szemöldökét, amin felnevettem s megráztam a fejem. Miután elköszöntünk a vendégektől, beültünk a ránk várakozó taxiba s meg sem álltunk a fiú lakásáig, melyben a szakítás óta egyedül élt. A levegő a tüdőmbe rekedt, amikor az énekes beleharapott a fülcimpámba. - Alig várom, hogy levarázsolhassam rólad a ruhát...
Belsőm felnyüszített a vágytól. Ahogy a taxi leparkolt a lakás előtt, barátom kifizette a fuvart. Borotvaélen táncoló idegekkel kizárta a bejárati ajtót, majd menyasszonyi stílusban az ölébe kapott és meg sem állt a szobájáig.
- A fehérneműszettet én választottam... - duruzsolta fülembe, miközben lekerült rólam a kabát. A szövetszerű anyag halk puffanással ért földet, a retikülömmel együtt. Jóleső borzongás futott végig rajtam, amikor meghallottam a cipzár hangját. Zayn segítségével kiléptem a ruhából, majd felsóhajtottam. Szembe fordultam a fiúval, akinek szemei a csodálattól s a vágytól elfeketedtek. Fehérneműben és magassarkúban álltam előtte. A szívem hevesen dübörgött; félő volt, hogy kiugrik a helyéről. - Ó, Ana... Ha tudnád, mennyire szorít most a nadrágom... Elég, ha rád nézek és nem tudom uralkodni magamon...
Zavartan alsó ajkamba haraptam, aztán beletúrtam hajamba. A frufrumat oldalt tartó csatt a földre pottyant, de nem érdekelt. Csak Zayn-re és az Ő perzselő tekintetére tudtam koncentrálni.