10.fejezet

For the Love of a Daughter

„A megbocsátás az az illat, melyet az ibolya hint arra a cipősarokra, amely eltapossa őt.”

/Mark Twain/

ANASTASIA SZEMSZÖGE
 

Szemtől szemben azzal az emberrel, akit 5 évvel ezelőtt láttam utoljára. Fáj a tudat, hogy anyának kellett értesítenie a lánya állapotáról. Mégis melegséggel tölt el, hogy újra találkozhattam vele.

- Tudom, biztosan dühös vagy rám - kezdett bele hosszúnak ígérkező monológjába. Komoran bólintottam s letöröltem az arcomon végigcikázó könnycseppet.

- Ez nem kifejezés. 5 évig ránk se hederítesz, most pedig megpróbálod ajándékokkal magadhoz édesgetni a lányod. Undorító - horkantottam fel kicsit sem halkan. Sosem szerettem, ha szánalomból vagy szimplán lekenyerezés céljából ad az ember ajándékot a másiknak. - A legfájóbb mégis az, hogyha anya nem értesít téged, te a füled botját sem mozdítod felénk.

- Igazad van, sajnálom - sóhajtott fel, szemei könnyektől és megbánástól csillogtak. Lehunytam a szemem s hagytam, hogy egy kósza könnycsepp lefolyjon arcomon. Apa közelebb lépett hozzám, hüvelyujjával letörölte arcom és szó nélkül magához ölelt. - Ha tehetném, visszaforgatnám az időt és...

- Már semmi sem lesz ugyanolyan, mint régen! Semmi értelme a próbálkozásaidnak! - löktem el magamtól a férfit és az ajtót feltépve rohanni kezdtem a lépcső felé. Könnyeim megállás nélkül lepték el orcámat, szipogva és idegességtől remegve értem le az aulába. Néhányan érdekesen néztek rám, de nem érdekelt. Sietős léptekkel mentem ki a kórház kertjébe s levágódtam egy utamba eső padra. Rákönyököltem térdeimre, arcomat a tenyerembe fúrtam és úgy sírtam tovább. Pár perc múlva éreztem, hogy leült mellém valaki. Jellegzetes nikotin és menta illatából rögtön tudtam, ki Ő. - Apám küldött, ugye?

- Nem - jött a tömör válasz. Megtöröltem arcom, majd Zayn-re pillantottam. Csokoládébarna íriszei szomorúan csillogtak. - De szerette volna, ha megtudjátok normálisan beszélni a dolgokat. Tudja, hogy hibát követett el... Attól még szeret téged... És Sophie-t is.
- Valahogy nem tud meghatni. Ha eddig nem közeledett felénk, felesleges most elkezdeni - morogtam könnyeimmel küszködve. Remegtem az idegességtől, elegem volt mindenből. Lehunyt szemmel kifújtam a bent tartott levegőmet, majd az ölembe vettem a táskámat s az egyik reteszből kivettem egy doboz cigit. Zayn elkerekedett szemekkel meredt rám, de nem érdekelt a reakciója.
Miután meggyújtottam a cigim, mohón szívtam belőle egy slukkot. A nikotin átjárta a belsőm, arcomat az ég felé emeltem és úgy fújtam ki a szürkés füstöt. Csendben ültünk egymás mellett, de Zayn gyönyörű íriszei nyomon követték minden mozdulatom. Mielőtt elszívtam volna a cigit, alsó ajkamba harapva passzoltam át a mellettem ülőnek. Kezünk egy pillanatra összeért, tekintetünk egymáséba fonódott. Szívem és gyomrom összeszorult, amikor Zayn beleszívott a cigibe s mosolyogva kifújta a füstöt karikákat formázva.
- Ezt hogy csinálod? - kérdeztem elvékonyodott hangon, miközben eltűrtem a fülem mögé egy kósza tincset. Zayn csücsöríteni kezdett, ami nevetésre késztetett. - Komolyan kérdeztem...
- A csücsörítés az alapja. Aztán úgy kell tátognod, mint a halak szoktak. Valahogy így... - magyarázta, s közben be is mutatta. Elővett a kabátja belső zsebéből egy szál cigit, meggyújtotta és a kezembe nyomta. - Próbáld meg. Elsőre lehet, hogy nem sikerül majd...
Bólintottam egyet, majd megpróbálkoztam a füst kifújásának különleges technikájával. Zayn rosszul ítélte meg, elsőre sikerült 4 karikát fújnom. A jutalmam taps és hangos füttyentgetés volt. Kuncogva felálltam a helyemről s pukedliztem egyet.
- Köszönöm, ezt egy életre megjegyzem - mosolyogtam őszintén az énekesre. A mosoly hamar az arcomra fagyott, amikor Zayn lehúzott az ölébe és körém fonta karjait. Kiakartam szabadulni az emberi bilincs fogságából, de a fiú nem hagyta annyiban. - Mit akarsz tőlem?
- Egy puszit. A segítségemért cserébe - szemtelenül elvigyorodott, s közben a mutatóujjával bökdöste borostás arcát. Megforgattam a szemeimet, majd felsóhajtottam és a fiú arcához hajoltam. Ám arra nem számítottam, hogy Zayn félrefordítja a fejét és ennek köszönhetően borostája helyett az ajkait éreztem a számon. Nyelvével végigsimított alsó ajkamon, ezzel könyörögve a bejutásért. Amint ezt megkapta, mohón bekebelezte ajkaimat. Nem mondom azt, hogy nem élveztem... De nem cselekedtünk helyesen, ez az igazság.
- Utállak - sziszegtem összeszorított szájjal, miközben felakartam állni az énekes öléből. Akaratosan visszarántott és cirógatni kezdte az arcomat. Lábaimmal idegesen toporogtam, egyáltalán nem volt kellemes ilyen „intim” helyzetben lenni egy olyan emberrel, akinek már van valakije... - Zayn, nem akarlak megbántani... De muszáj megkérdeznem. Van valami probléma közted és Perrie közt? Mert akinek menyasszonya van, nem kezd ki más lánnyal...
- Az igazság az, hogy nem nagyon találkoztunk mostanában. Telefonon meg az interneten beszélünk, de lassan egy hónapja, hogy nem láttuk egymást. Szeretem és hiányzik is, csak valahogy már nem akkora a szerelmem iránta, mint mondjuk egy-két hónappal ezelőtt volt... - motyogta szomorúan s elkezdett játszani egy hajtincsemmel. - A Little Mix is turnézik, járja a lányokkal a világot... Mikor Perrie-nek lenne ideje rám, én a fiúkkal vagyok a világ másik felén. Amikor nekem lenne időm rá, ő van messze tőlem...
Láttam Zayn-n, hogy hiányzik neki Perrie. Ám a munkájuk miatt nem igazán jut idejük egymásra és ez a kapcsolatukra rányomta a bélyeget. Sajnálom mindkettőjüket. Se Perrie-nek, se Zayn-nek sem lehet könnyű.
- Vissza kellene mennünk a húgodhoz és apukádhoz - rántott ki gondolataim közül Zayn rekedtes baritonja. Aprót bólintottam, majd lehámoztam az énekes karjait a derekamról és elindultam a bejárat felé. Zayn utánam sietett, megragadta a kezem és magához rántott. Gipsszel borított kezemet a mellkasára fektettem, mire a fiú megajándékozott egy puszival, nagyon közel a számhoz. Arcom lángolt, valósággal égett. - Kedvellek, Ana... S tudom, hogy Te is hasonlóképp érzel irántam. Ne taszítsd el magadtól ezt az érzést, még akkor sem, ha nem akarod kimutatni!
Szavai megdobogtatták a szívemet, kisebb remegés futott végig rajtam. Talán igaza lehet Zayn-nek. Amióta találkoztunk, elég sokszor gondolok Rá. Vele álmodom... Gyönyörű szemei mindenhol kísértenek.
Amikor visszamentünk a kórterembe, felsóhajtottam és odamentem apához. Szemei könnyesek voltak, arca püffedt volt a sírástól. Nehéz ezt mondanom, de fájt így látnom őt. Hisz mégis csak az apám.
- Sajnálom, hogy elrohantam - suttogtam s közben a vállára hajtottam a fejem és összekulcsoltam ujjainkat. Másik kezét remegve tette összekulcsolt kezeinkre s egy megkönnyebbült sóhaj szaladt ki száján. - Sajnálom, hogy bunkó és neveletlen voltam. Ronda dolgokat vágtam a fejedhez és...
- Jogosan. Teljes mértékben igazat adok minden egyes szavadra - mormolta lehunyt szemmel, majd rám nézett és egy puszit lehelt a homlokomra. - De igyekszem megváltozni. Elmehetnénk vacsorázni ma este, ha neked és édesanyádnak is megfelel. Békülés gyanánt...
- Rendben - mosolyodtam el ötletére. Sophie semmit sem hallott a beszélgetésből, hiszen a fülében volt a fülhallgató és zenét hallgatott. Biztos vagyok benne, hogy a Zayn-től kapott albumot.
Meglepetten tapasztaltam, hogy Zayn nem volt a kórteremben. Valószínűleg a folyosón maradt. Pár percig beszélgettünk apával, aztán felállunk az ágytól s szorosan magához ölelt. Arcomat a mellkasába fúrtam, karjaimat pedig a csípője köré kulcsoltam.
- Este találkozunk, Ana - suttogta a fülembe, majd arcon csókolt és a kabátját magához véve intett egyet a húgomnak, aki levakarhatatlan vigyorral az arcán integetett vissza.
- Hol van Zayn? - kérdezte felvont szemöldökkel Sophie, s leválasztotta a fülhallgatót a laptopról. Az említett két, gőzölgő műanyagpohárral a kezében lépett be a helységbe. Az egyiket nekem adta, aztán leült mellém és rámosolygott Sophie-ra. A húgom töretlen lelkesedéssel nyomott egy puszit az énekes arcára, aki meglepetten pislogott. - Nagyon de nagyon tetszik az album. Rá fogom venni Ana-t, hogy velem együtt hallgassa majd otthon...
- Még a végén rajongót csinálsz a nővéredből - kortyolt bele poharába Zayn, tekintetét mindvégig rajtam legeltette. Sophie lelkesen bólogatott, én pedig kuncogva megráztam a fejem és megittam a poharam tartalmának felét. Forró csoki... Hm, a kedvencem. - A srácokkal mindig örülünk az új rajongóknak... Őket még jobban szeretjük.
- Szóval... Szereted a nővérem? - kérdezett rá Sophie, nekem pedig megállt a szívem egy pillanatra. A levegő a tüdőmben rekedt, majdnem leejtettem a kezemből a poharat. Már előre félek, mi lesz a válasz...

Szépséges estét minden kedves erre járónak és olvasónak, sziasztok!

Macy Jézuskája megérkezett, remélem, örültök :) Már a 9.fejezet közzététele után nekiültem a folytatásnak és ma végre sikerült befejeznem :D Köszönöm az előző fejezethez érkezett 9 kommentárt - BellaLili, Dorothy S., Bartók Timi, Jule B., Cassy Crockett, Annabell Holloway, Blaze Brooke (Üdvözöllek az olvasók között!), szerecsendio és Boros Anna -, illetve a 26 pipát és a 14.000 megtekintést ♥ :) Annyira édesek vagytok, komolyan :3 Nincs más mondanivalóm, csupán ennyi: Áldott, békés ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak és erre járónak ♥! Januárban találkozunk, addig is legyetek jók ;)! Pusszpáá evribádii,

Macy  

9.fejezet

They Don't Know About Us

„Aki harcol, veszíthet. Aki nem harcol, már vesztett is.”

/Bertolt Brecht/

ZAYN SZEMSZÖGE

Idegességtől remegő kézzel vettem elő a kabátom zsebéből egy doboz cigarettát. Megfogadtam, hogy amíg a családommal leszek a szünet alatt, nem fogok rágyújtani. Megszegtem a fogadalmam. Ráérősen fújtam ki a szürkés füstöt, s közben Ana járt az eszemben. Mielőtt Daniella a kórházba hozta volna, elmondta a történteket... Már amit tudott. Mérhetetlen düht éreztem - még mindig - magam iránt, hiszen ha nem vallom be az érzéseimet Anastasia-nak, akkor nem bántja magát. A szívem és az eszem viszont azt súgta, hogy meg kell tennem. 

Miután elszívtam a cigim, berobogtam a kórház épületébe, egyenesesen a recepcióra. Bevetve minden sármomat, megpróbáltam információkhoz jutni a körülbelül velem egyidős recepciós lánytól. Sajnálkozva közölte, hogy senkivel sem kivételezhet. Ha nem vagyok családtag, akkor nem adhat ki semmiféle adatot a betegről. Végső elkeseredésemben előhalásztam a telefonomat és felhívtam Anastasia-t. Meglepődtem, hogy nem nyomta ki vagy küldött el melegebb éghajlatra. Amint megtudtam, hol vannak Rosalie-val, sietős léptekkel beszálltam a liftbe.
Hevesen dobogó szívvel és aggodalommal az ereimben léptem ki a liftből a 2.emeleten. Tekintetem rögtön megállapodott a barna hajú lányon, kinek jobb kezén gipsz díszelgett. Arcom fájdalmas grimaszba torzult, szívem elszorult. Még sosem éreztem magam ennyire érzékenynek és gyengének.
- Mi szél hozott erre, rocksztár? - mosolygott rám meglepetten Daniella, amikor odamentem hozzájuk. Ana megrázta a fejét s felsóhajtott. Már szólásra nyitottam volna a számat, ám a szőke hajú lány leintett. - Ne szólalj meg, kitalálom. Hosszas gondolkodás után leesett egy-két dolog...
- És pedig? - kérdezte felvont szemöldökkel Anastasia, kerülve a tekintetem. Bármit megadnék azért, hogy újra mosolyogni és nevetni láthassam.
- Zayn kedvel téged. Fogalmam sincs, honnan ismeritek egymást, de ez nyilvánvaló. Izzik a levegő köztetek és ne próbáld meg letagadni! - mondta komoly arckifejezéssel Ella a csoporttársának, aki cinikusan felnevetett. Ez egyfajta tőr volt a szívembe.
- Köztem és közte - mutatott rám Ana s egy pillanatra belenézett a szemembe. Gyönyörű, mélykék íriszei érzelemmentesek voltak. - Semmi nincs. A hétvégén találkoztunk először... A-azért, mert a Malik család házvezetőnője vagyok.
Dani elkerekedett szemekkel és tátott szájjal pislogott. Tekintete Ana és köztem cikázott jó néhány percig. Egy idő után kezdett idegesíteni, így megforgattam a szemeimet és csettintettem egyet Ella arca előtt.
- Bocsánat, csak képtelen vagyok felfogni - mentegetőzött, de ajkai sarkában felfedeztem egy mosolyt. Ám ez mosoly nem tartott sokáig, ugyanis neheztelő pillantással Anastasia-ra sandított. - Ha Zayn nincs a közelünkben, nem is mondtad volna el, igaz? Miért titkolóztál, hm? Azt hittem, legjobb barátnők vagyunk...
- Miért kellett volna nagy dobra verni? - sóhajtott fel Ana gondterhelten. Dani felhorkantott és egy utolsó pillantást vetve ránk, elsietett. Anastasia szomorúan nézte, ahogy legjobb barátnője beszáll a liftbe. A következő pillanatban szikrákat szóró tekintettel rám nézett, íriszeink egybefonódtak. - Minden a Te hibád! Jobb lett volna, ha meg se ismerjük egymást... Mindkettőnknek könnyebb lenne...
- Ne mond ezt, kérlek - suttogtam kétségbeesetten. Szavai rendkívül rosszul estek. Ráadásul engem okol azért, hogy összevesztek Daniellával. Talán nem kellett volna titkolózni... - Életem egy legjobb pillanata az volt, amikor megismerkedtünk...
- Elég! Nem szabad! Neked ott van Perrie, a menyasszonyod... Köztünk nem lehet semmi... És nem is lesz - a szavak mindenféle érzelem nélkül hagyták el csókra termett, halványpiros ajkait. Szívemet mérgezett nyílként találta el az, hogy Ana egy fikarcnyi érzelmet sem mutat felém. - Sajnálom, ha megbántottalak. De úgy érzem, így kellett cselekednem.
- Nem! - nyögtem fel, majd végigsimítottam a lány arcán. Egy pillanatra megremegett, szemeit lehunyta és vágyakozva felsóhajtott. - Érzed ezt?
- Ne érj hozzám! - húzódott el tőlem s már indulni készült, amikor gipsz nélküli kezénél fogva visszarántottam. Dühtől csillogó íriszei lesiklottak a számra, majd újra elmerültünk egymás tekintetében. - Azonnal engedj el, Zayn! Szeretnék hazamenni...
- Hazaviszlek - jelentettem ki ellentmondást nem tűrően. Anastasia szó nélkül és fújtatva indult el a lift irányába, én pedig a fejemet rázva követtem.
Amint leértünk a kocsihoz, Ana sietősen beült a járműbe és magára csapta az ajtót. Szem forgatva ültem be mellé, bekötöttem magam és elfordítottam a kulcsot.
- Nyugodj meg egy picit - fordultam Anastasia felé, de Ő ügyet sem vetett rám. Unottan bámulta a mellettünk elsuhanó tájat. A kelleténél jobban megszorítottam a kormányt és felsóhajtottam.
- Mégis hogy nyugodnék meg? Az életem így is katasztrófa, nincs szükségem több csalódásra - mormolta könnyeivel küszködve. Egyik kezemmel elengedtem a bőrrel bevont kormányt s megfogtam a lány gipszmentes kezét. Hüvelykujjammal a kézfejét cirógattam. - Azt hittem, bírni fogom... Gondoskodni az anyámról és a húgomról, iskolába járni, dolgozni... Túl sok...
- Minden rendben lesz - mondtam egy biztató mosoly kíséretében s egy picit megszorítottam Ana kezét. A lány megrázta a fejét s lehunyt szemmel az ablaküvegnek döntötte. Lélegzetvétele nyugodttá vált, lassan elbóbiskolt.
Bradford városába érve egy nyugtalan sóhajt követően Anastasia álmosan rám nézett s kihúzta a kezét az enyémből. Kissé fájt a gesztusa, de megértettem.
- Elvinnél a kórházhoz? - kérdezte álmosságtól rekedt hangon, én pedig bólintottam egyet és befordultam a kórház utcájába. Körülbelül 10 perc múlva leparkoltam a hatalmas épületnél s kicsatoltam magam. Ana ügyetlenül beletúrt hajába és felém fordította fejét. - Köszönöm a fuvart. Később találkozunk... Azt hiszem...
- Megígértem a húgodnak, hogy meglátogatom. Emlékszel? - vontam fel kíváncsian szemöldökömet, mire kaptam egy gúnyos szemforgatást. Már megint ez az ellenségeskedés... Kissé savanyú és unalmas.
Komótos léptekkel kerestük fel Sophie kórtermét, melyből éppen akkor lépett ki egy ápolónő, amikor odaértünk. Tájékoztatta Ana-t a kislány rohamos javulásáról, ami engem is jókedvre derített. A kórterembe belépve megcsapott a csokis és fahéjas fánk jellegzetes illata.
- Sziasztok! - motyogta teleszájjal Sophie, majd megtörölte a kezeit és az arcát. Szemei vidáman csillogtak, ajkait jókedvű kacaj hagyta el, mikor a nővére magához ölelte. Miután elhúzódtak egymástól, a kislány tekintete rám terelődött. - Már meg se ölelsz?
- Hát lehet neked ellenállni, Hercegnő? - mentem oda hozzá és szorosan a karjaimba zártam. Arcát a mellkasomba fúrta, vékony kis karjait pedig a csípőm köré fonta. Nem régóta ismerem Sophie-t, de nagyon a szívemhez nőtt.
- Ana, mit csináltál a kezeddel? - vonta kérdőre nővérét Sophie, miután leültünk az ágyára. Anastasia az egyik, én pedig a másik oldalon helyezkedtünk el.
- Nem érdekes - rázta meg a fejét a makacs nővér, ám a kislány nem adta fel ilyen könnyen. Hogy elterelje Sophie kíváncsiságát, elővette táskájából a tőlem kapott lemezt. Sophie megajándékozott egy cuppanós puszival, amikor megtudta, hogy az album igazából tőlem van. - Hogy érzed magad?
- Nagyon jól. A doktorbácsi azt mondta, hogy holnap már haza is mehetek - újságolta letörhetetlen jókedvvel, miközben behelyezte a laptopba az albumot. Tekintetét ezután a nővérére szegezte. - Képzeld, délelőtt itt volt apa...
Anastasia szemei elkerekedtek, talán még a száját is eltátotta. Sophie felkuncogott nővérét látva, én viszont feszülten fürkésztem Ana-t.
- H-honnan tudta, hogy itt vagy? Egyedül volt? - nyögte fel kérdéseit az idősebbik lány. Hangjában jól észrevehető volt a harag és a meglepettség.
- Azt mondta, hogy anya hívta fel. Igen, egyedül volt. Tőle kaptam a fánkot meg ezt a plüsst is - húzta az ölébe büszkén az éjjeliszekrényen pihenő, közepes méretű Minnie egeret.
- Mondott valamit? Meddig maradt veled? - Ana tovább faggatolózott, Sophie pedig készségesen válaszolt a kérdésekre.
A kérdezz-felelek-t végül kopogás zavarta meg. Mindnyájan az ajtó irányába fordultunk. A hófehér nyílászáró mögött egy barna hajú és szemű, talán tőlem fél fejjel magasabb, 30-as éveiben járó férfi állt. Sophie ismerősként integetett a férfinek, de az illető nem a kislányra koncentrált.
- Anastasia?! - vonta fel meglepetten szemöldökét, az említett pedig felállt és közelebb araszolt a férfihez. Egy ideig csendben méregették egymást. Ana keze ökölbe szorult, amikor egy kósza könnycsepp száguldott le arcán...

Szépséges estét kívánok mindenkinek, sziasztok!

Ma lazítottam egy keveset, ugyanis nem mentem iskolába :) Nem betegség áll ennek a hátterében, annyit elárulok :) Tegnap Budapesten voltam az osztályommal :3 Kóboroltunk a karácsonyi vásárban, ezt követően pedig megnéztük a 7 órakor kezdődő Elisabeth című musicalt az Operettszínházban :) Hajnali 1-kor értem haza és fél 2 környékén kerültem ágyba... Fáradtak voltunk, de szerintem megérte :D Az élménybeszámolót be is rekesztem, átbandukolok a történethez ;) Rendkívül hálás vagyok az előző fejezethez érkezett 6 kommentárt - Dorothy S., Bartók Timi, Cassy Crockett, Jule B., szerencsendio és Névtelen -, és a 26 pipát, illetve az 59 feliratkozót és a 13.000 megtekintést ♥! Hatalmas hálám és szeretem felétek irányul ♥! Remélem, ehhez a fejezethez is kapok kommentárt és pipát is :3 További szép estét és jó pihenést a szünetben! Nem kívánok még semmit, mert lehet, hogy a 10.fejezet hamarabb kerül fel, mint a szokásos frissítés :) Még meglátom :3 Pusszpáá evribádii,

Macy 

8.fejezet

Szépséges szombatot minden erre járónak, sziasztok!

Mondhatnám, hogy az én Mikulásom ezt a fejezetet hozta Nektek ajándékba :) Kicsit nehézkesen született meg a rész, de valahogy csak sikerült megírni :3 Köszönöm az előző fejezethez érkezett 6 kommentárt - Üdvözöllek az olvasók táborában, kedves Annabell! Igazából nem inspirált semmi és senki, amikor a kávézós jelenet megszületett :3 Örülök, hogy neked mégis az Ana-Christian páros jutott eszedbe :) Én is hatalmas rajongója vagyok a történetnek :3 -, a 32 pipát, a 11.000 megtekintést és az 55 feliratkozót ♥! Fantasztikusak vagytok, mint mindig! :D Nem tudom, láttátok-e, de nyitottam egy új blogot Une Autre Personne - Más személy címen :) December 23-án, a téli szünet kezdetén tervezem megnyitni egy Prológussal :D Várok mindenkit sok szeretettel ;) Ennyi lettem volna mára, további szép estét és hétvégét kívánok! ;) Pusszpáá evribádii,

Macy

Take Care ft. Rihanna

„Az embernek érzelmekre is szüksége van, mert gyengédség és szeretet nélkül az élet csupán afféle lélektelen gépezet.”

/Victor Hugo/

Az előadás végéig csendben tűrtem Daniella kíváncsi tekintetét. Nem tartozom neki magyarázattal... Vagyis azt hiszem. A fenébe is! Minden annyira zavaros...

- Niall élőben is olyan édes és jóképű, mint a képeken - sóhajtott fel Rosalie. Bátortalan kijelentése megmosolyogtatott.

- Zayn se semmi - köhintett Ella elpirulva. Kuncogva megráztam a fejem s miután kicsengettek, összepakoltam a cuccaimat és a táskámat a vállamra csapva robogtam oda az énekesekhez. 

- Miért léptél le olyan gyorsan? - kért számon Niall, miközben a mellém kocogó Rosalie-ra pillantott. A szőke hajú srác alaposan végigmérte legjobb barátnőmet, aki zavartan elmosolyodott és lehajtotta a fejét.

- Klausztrofóbiás vagyok, nem szeretek és nem is bírok zsúfolt helyen lenni. Ráadásul olyanokkal nem tudok egy légtérben lenni, akik sikoltoznak és fellökik a másik embert - mormoltam Niall kérdésére tömör és kézzelfogható válaszomat... Feleslegesen. Az Ír Manó beszélgetésbe bonyolódott Rosalie-val, aki kábultan bólogatott s néha-néha hozzáfűzött valamit a beszélgetés témájához. 

Zayn leplezve mosolyát, a közeli ablak párkánya alatt végighúzódó padszerűség felé bökött, miszerint hagyjuk magukra a Niall - Rosalie párost. A fekete hajú srác lazán levágta magát a padra s levette a fejéről a kapucniját. Táskámat magam mellé dobva ültem le, majd várakozóan Zayn-re sandítottam.

- Miért jöttetek ide? - kérdeztem komoly, mégis kíváncsi hangnemben. Zayn felsóhajtott és beletúrt tökéletesen álló, ébenfekete hajába. Az ereimben megmagyarázhatatlanul jó, de furcsa érzés futott át egy pillanat alatt.

- Amikor felszívódtál a kávézóból... - kezdett bele hezitálva mondatába s közben arcomat fürkészte kiismerhetetlen tekintettel. Szavai bizonytalanok voltak, akárcsak Ő. - Beparáztam. Azt hittem, hogy a rajongók csináltak veled valamit...

Beparáztam. Ez a szó keringett az elmémben és ettől az egyetlen egy szótól dobbant hatalmasat a szívem. Ám van egy aprócska bökkenő: Zayn nemsokára elveszi feleségül Perrie-t... Egyáltalán nem így kellene viselkednie. Sokkal inkább távolságtartóbbnak, kevésbé figyelmesnek és segítőkésznek. Éppen ellenkező dolgokat tesz, ami mind szép és jó, de nem helyénvaló.

- Miért vagy ilyen velem? Alig ismerjük egymást, mégis többet tettél értem, mint idáig bárki - szökött ki belőlem gondolataimnak egy része. Zayn zavartan pislogott, s egy pillanatra beharapta alsó ajkát. - Köszönettel tartozom mindenért, de te is és én is jól tudjuk, hogy egyáltalán nem helyes, amit...

- Azt szeretnéd, hogy bunkó és elviselhetetlenül szemét legyek? - vonta fel hitetlenkedve szemöldökét. Hangja rekedtes volt a dühtől. Megráztam a fejem, mire az énekes felsóhajtott. - Figyelj, Ana... Fogalmam sincs, miért... De úgy érzem, vigyáznom kell rád. 

Őszinte szavai lesújtottak, mint egy forró nyári napot a hirtelen jött vihar. Képtelen voltam bármit is mondani jelen pillanatban. Remegve felsóhajtottam s eltűrtem egy kósza tincset a fülem mögé.

- Mi-mióta érzel így? - suttogtam olyan hangerővel, hogy Zayn is meghallhassa. Fúrta az oldalamat a kíváncsiság, jogom volt tudni erről.

- Amióta ismerlek. A szerénységed, a törékenységed és az ártatlanságod teljesen megbabonázott. Hatalmas kísértés vagy számomra - szemeim elkerekedtek. Nem, nem és nem! Teljességgel lehetetlen! Mégis hogy mondhat ilyeneket?! - Sosem találkoztam hozzád hasonló lánnyal, Anastasia...

- Nem szabad! Neked menyasszonyod van, Zayn! Nem érezhetsz így irántam, nem! - mormoltam kissé hisztérikusan, majd megragadtam a táskámat és elindultam a női mosdó felé. Idegességemben beletúrtam a hajamba, aztán ököllel beleütöttem a csempével borított falba. - A kurva életbe!

A fájdalom pillanatok alatt átjárta a kézfejemet és az ujjaimat. Erőtlenül mentem oda a mosdóhoz, hogy egy kis hideg vízzel enyhítsem a lüktető érzést. 

- Mi történt, Ana? - sietett mellém Daniella s a kezemre siklott tekintete. Hanyagul vállat rántottam és elzártam a csapot. - Az istenit, szólalj már meg!

- Semmi sem történt! Csak egy kis harci sérülés... Nem érdekes - legyintettem fájós kézzel. Ella a kezei közé fogta az enyémet s megtapogatta az érzékeny területet. A fájdalomtól felnyögtem.

- Ezt meg kell röntgeneztetni... Beviszlek az ügyeletre - már indult volna kifelé a mosdóból, de az ajtóban megállt. A lábaim lecövekeltek, nem mozdultam meg. Szótlanul meredtem magam elé. - Ana, ne szórakozz... Kérlek!

- Kutya bajom, tényleg - morogtam, majd felsóhajtottam és megfogtam a táskám pántját... A fájós kezemmel. Egy apró nyögést követően a táska a földön landolt.

- Szólok az iskolanővérnek, addig menj és ülj be a kocsiba - nyomta sérülésmentes kezembe a Cadillac kulcsát s elsietett. Lehunyt szemmel beszívtam a levegőt és a fogaim között kifújtam.

Lehorgasztott fejjel szeltem végig a folyosót, amíg neki nem ütköztem valakinek. Tekintetem lassan vezettem fel az illető arcára. Tekintete úgy csillogott, mint egy drágakő. Megfogta kezeimet, mire felszisszentem. 

- Mi a baj? - kérdezte komolyan, csokoládébarna íriszeit a fájós kezemre irányította. Elakartam húzódni, de Zayn nem engedte. - Válaszolj, Anastasia!

- Engedj el, Zayn! Nem tartozom magyarázattal... Főleg nem neked - alsó ajkamba haraptam, így akartam visszatartani feltörő sírásomat.

Amint sikerült kiszabadulnom az énekes szorításából, sietős léptekkel a parkolóba mentem. Megkerestem Ella autóját, aztán beültem az anyósülésre.

- A kivizsgálás után mehetsz is haza. Mára kaptál igazolást Mrs Heather-től - ült be mellém pár perc múlva Dani. Nem szóltam semmit, csak bekötöttem magam s fejemet az ablaküvegnek döntöttem.

Csendben ültünk egész úton, csak a rádió szólt halkan. Körülbelül fél óra múlva Ella leparkolt a kórháznál. A recepciónál eligazítást kaptunk, majd leadtam az adataimat s helyet foglaltunk a váróban. Dani a telefonját nyomkodta, én pedig lehunyt szemmel döntöttem hátra a fejemet a csempének.

- Anastasia Corwell - nyílt ki a vizsgáló ajtaja. Egy 30 év körüli, barna hajú és kék szemű orvost pillantottunk meg. Dani elismerően hümmögött, én pedig a táskámat a széken hagyva odamentem a doktorhoz. Miután leültünk az asztalhoz, a doktor kedvesen mosolyogva megszólalt. - dr. Fleacher vagyok, de szólítson csak Sam-nek. Szeretném, ha elmondaná, mi történt a kezével...

- Ideges lettem és beleütöttem a csempébe - sóhajtottam fel az asztalon heverő naptárt fixírozva. Sam bólintott egyet, majd a röntgengéphez vezetett. Itt csinált pár képet a kézfejemről, aztán leültetett a kivizsgálóasztalra. 

- Felírok néhány fájdalomcsillapítót, amíg az eredményre várunk - mondta s leült az asztal mögé. Néhány perc múlva vagy 6 darab receptet kaptam, amit még ma ki kell majd váltani. Negyed óra elteltével megkaptuk a röntgen eredményét: kettő ujjamban megrepedt a csont, a kézfejemben pedig egy porc. - Felrakok egy gipszet, amivel ugyanúgy végezhet fizikai munkát. Két hét múlva vissza kellene majd jönni kontrollra és akkor leszedjük a gipszet is.

- Rendben. És köszönöm - bólintottam egy halovány mosolyt csikarva arcomra, aztán elhagytam a vizsgálót. Ella szomorúan felsóhajtott, amikor meglátta a kezem. A táskámat nehézkesen feldobtam a vállamra s felsóhajtottam. - Vissza kell mennünk az egyetemre...

- Neked haza kell menned, Ana - jelentette ki ellentmondást nem tűrően Daniella. Megráztam a fejem és komoran a lány arcát figyeltem. - Makacs vagy...

Mielőtt válaszolhattam volna, a telefonom eszeveszett csörgésbe kezdett. A kijelzőn egy ismeretlen szám világított, vállat rántva mégis feloldottam a képernyő zárat és beleszóltam a készülékbe:

- Haló? - hangom kíváncsian csengett. Általában az ismeretlen hívók viccesnek érzik azt, ha rögtön lerakják a telefont. Ez most nem történt meg... Sajnos.

- Hol vagy most? Itt toporzékolok a kórház recepciójánál, de a titoktartás miatt nem mondják meg, mi történt veled - hadarta el Zayn. Megforgattam a szemeimet, amit természetesen nem láthatott.

- 2. emelet, 3. vizsgáló - motyogtam Zayn kérdésére a választ, aztán bontottam a hívást és zsebre vágtam a telefont. Dani kérdően felvont szemöldökkel méregetett. - Majd később elmondok mindent...

Először még vissza akartam menni az egyetemre, most pedig inkább haza vágyom. Nem szeretnék találkozni Zayn-nel, főleg nem így, gipsszel a kezemen. De ha jobban belegondolok, egy ideig semmilyen formában nem akarom látni Őt. A vallomása után főleg nem. Ez a tervem viszont nem fog összejönni. Szükségem van a munkámra, ezért el kell viselnem Zayn-t...

Ó, kellett nekem jelentkezni erre az állásra! Kerestem volna mást, mondjuk egy mosodai állást vagy mit tudom én... Alig várom, hogy elteljen ez a két hét. Zayn visszamegy turnézni, az én életem pedig visszatér a régi kerékvágásba... Remélem.

7.fejezet

Anything Could Happen

„Az élet az, ami megtörténik veled, miközben azzal vagy elfoglalva, hogy egyéb terveket szövögetsz.” 

/John Lennon/

Mostanában elég rosszul aludtam, ma reggel viszont meglepően kipihentnek éreztem magam. Miután kikapcsoltam az ébresztőt, nyújtóztam egy nagyot és kiugrottam az ágyból. Komótosan megágyaztam, aztán bementem a fürdőbe készülődni. Egy frissítő zuhanyt és hajmosást követően megszárítkoztam, majd felöltöztem és nekiláttam a hajam kifésülésének s kivasalásának. Negyed óra alatt emberibb külsőt kreáltam magamnak. Kerestem egy táskát, amibe beledobáltam a dolgaimat és lerobogtam a lépcsőn.

- Jó reggelt, Ana! - mosolygott rám anya, amikor beléptem a konyhába. A levegőben a kakaó és a nutellás kenyér illata keringett. Mosoly kúszott az arcomra, hiszen rég nem volt ilyen egyszerű, mégis nagyszerű reggeliben részem.

- Kivételesen tényleg jó - segítettem anyának kényelmesen az asztalhoz ülni. Frusztrált és idegesített, hogy Sophie nem reggelizik velünk. Gondolataim folyamatosan körülötte és a nagyi körül forogtak. 

- Ma nem lesz gyógytornám, így átmegyek a szomszédba Mrs Evans-hez - nyelt egy nagyot a kakaójából anya, aztán megtörölte a száját. Mrs Evans egy idős özvegyasszony, akit anya minden másnap meglátogat. A néninek két lánya és egy fia van, akik ritkán tudják őt meglátogatni, mivel már nem Bradford-ban laknak. - Szeretném megtanulni a gobelin készítés fortélyait. 

- Már alig várom, hogy láthassam a munkáidat - mosolyogtam anyára, majd megittam a kakaómat és elmosogattam. Mielőtt elindultam volna az egyetemre, segítettem anyának felöltözni. Vállamra dobva a táskát sasszéztam el az előtérbe, ahol felkaptam a slusszkulcsot. - Érezted jól magad! Szia!

- Ügyes légy, kicsim! - köszönt el anya, én pedig kiléptem az ajtón és lehunyt szemmel beszívtam a kissé csípős, októberi levegőt. 

Jókedvűen ültem autóba, de amikor beindítottam volna a járművet, a mosoly az arcomra fagyott. A motor felbőgött, viszont ugyanolyan gyorsasággal el is némult. Próbálkoztam egy ideig, aztán kiszálltam a kocsiból és felnyitottam a motorháztetőt. Konyítok valamennyit az autószereléshez, de most megakadt a tudományom. Idegesen csaptam le a tetőt és nekidőltem az autó oldalának. Ekkor egy fekete, sötétített ablakú BMW lassított le a ház előtt. Gyanakodva méregettem a már nem először látott járművet. Amikor kinyílt a vezető oldala felőli ajtó, egy picit meglepődtem. 

- Te meg mit keresel itt? - vontam fel a szemöldököm, Zayn pedig elmosolyodott és elkezdett közeledni felém. Álmosan csillogó tekintete teljesen megbabonázott.

- Gondoltam, megihatnánk egy kávét, mielőtt elindulsz Londonba - rántott vállat hanyagul. Nem hiszem el, hogy egy nyamvadt kávé miatt kelt fel hajnalok hajnalán... - Úgy tűnik, ebből a kávéból egy fuvar lesz az egyetemig...

- Miből gondolod, hogy veled megyek? - húztam meglepett mosolyra ajkaimat, ami Zayn arcára is egy kisfiús vigyort varázsolt. - Egyáltalán honnan tudod, hogy nem indul a kocsim?

- Az igazság az, hogy amióta kijöttél a házból, azóta figyeltelek... Jót mosolyogtam a bénázásodon - cukkolt nevetve, én pedig tetetett dühvel belebokszoltam a vállába. - Komolyan mondtam... Elviszlek Londonba és ha rám csörögsz, haza is hozlak...

- Nem várhatom el tőled, hogy... - folytattam volna, ha Zayn nem rakja a számra kezét. Tenyerén egy leheletnyit kiérződött a cigaretta vagyis a nikotin kesernyés szaga. Fintorogva megforgattam a szemeimet, majd megpróbáltam lehámozni a számról Zayn tetovált mancsát. Miután sikerült a próbálkozásom, felsóhajtottam és megráztam a fejem. - Hihetetlenül makacs vagy...

- Mondod te... - horkant fel karba tett kezekkel, amin jót mosolyogtam. Mint egy kisfiú, aki nem kapja meg azt a játékautót, amelyiket szerette volna. Egy ideig csendben néztünk farkasszemet egymással, ám a csendet végül Zayn törte meg. - Szóval... Indulhatunk?
Megforgattam szemeimet, majd ellöktem magam a kocsi oldalától és követtem az énekest. Úriemberhez méltóan ajtót nyitott s megvárta, míg beülök. Fütyörészve helyet foglalt mellettem a kormány mögött, aztán bekötöttünk magunkat és elindultunk Londonba.
Már elhagytuk Bradford városát, amikor Zayn kotorászni kezdett a kesztyűtartóba. Fél szemmel az utat figyelte, de közben szorgosan keresgélt. Diadalittas mosoly ült ki arcára, mikor kivette a CD-el és más egyébbel teletömött kesztyűtartóból a Midnight Memories névre hallgató, szám szerint 3. albumukat.
- Remélem, Sophie örül majd neki. Hivatalosan a jövő hónapban jelenik meg, de a húgod kivételes személy... - adta a kezembe az albumot. Elmosolyodva fordítottam meg, hogy elolvashassam a dallistát. A címek egytől egyig felkeltették az érdeklődésemet.
- Igazán nem kellene ezt tenned. A vezetőség mit fog szólni...? - nem szeretném, ha Zayn a húgom miatt kerülne bajba a menedzsmentnél. Mi van, ha ez rámegy a karrierjére?
- Ne aggódj! Az iTunes-n nemsokára elő lehet rendelni a teljes albumot, így bárki meghallgathatja... Természetesen ehhez egy-két dolgot meg kell tenni... Ráadásul Sophie magától az egyik bandatagtól kapja, ezért nem származik ebből semmilyen szabályszegés... - próbált megnyugtatni. Aprót bólintottam, majd elraktam a táskámba az albumot és összekulcsoltam ujjaimat az ölemben. Egy ideig csendben néztük az utat, amíg Zayn meg nem szólalt. - Beszéltél apukáddal?
Számítottam rá, hogy ez a kérdés még elő fog kerülni valamikor. Az igazság az, hogy a Zayn-nel való beszélgetésünk óta eszembe se jutott, hogy felhívjam apát. Nem látom értelmét.
- Fáradt voltam, így hanyagoltam a dolgot - füllentettem a táskám pántját gyűrögetve. Ha jobban belegondolok, nem is hazudtam. A tegnapi nap igencsak hosszú és fáradalmas volt. Halkan felsóhajtottam, amikor megcsörrent a telefonom. A kijelzőn Daniella neve villogott. Mosolyogva végighúztam az ujjamat a képernyőn s beleszóltam a készülékbe. - Szia!
- Ugye nem felejtetted el, hogy ma délután az utolsó előadás után próbálunk? - hadarta el kérdését köszönés nélkül. Egy ideig csendben ültem és zavartan pislogtam. Teljesen kiment a fejemből a pénteki fellépés. - Elfelejtetted, igaz?
- Valahogy kiment a fejemből. Valami rémlik, hogy Lady Gaga dalokra kell majd idióta koreográfiát táncolni... Én és a tánc... Két külön világ, Ella - motyogtam, mire a vonal másik végén egy hangos röhögés majdnem átszakította a dobhártyám. - Ne nevess ki. Utálok és nem is tudok táncolni. Az éneklés még elmegy... A zuhany alatt.
- Fejezd be, Anastasia! Láttalak már táncolni és hallottalak már énekelni is... Nem volt rossz - lelki szemeim előtt láttam, ahogy kacsint egyet. Zayn mosolyogva nézte az utat, de néha-néha rám pillantott. Tekintete égette a bőrömet. - Most le kell tennem, nemsokára találkozunk! Légy rossz addig is!
- Igyekszem... - sóhajtottam fel mosolyogva s kinyomtam a telefont. A készüléket a táskám mélyébe süllyesztettem és hátradőltem az ülésben.
Körülbelül egy óra múlva már London utcáit szeltünk. Zayn találomra leparkolt a Starbucks előtt, aztán leállította a motort és rám nézett.
- Meghívlak egy kávéra - jelentette ki ellentmondást nem tűrően, én pedig szó nélkül bólintottam egyet. A fene se akar vitázni ezzel a gyerekkel. A kávézóba belépve minden szempár Zayn-re szegeződött, aki érzelemmentes fejjel nézett körbe. Egy eldugott kis asztalkához ültünk, az énekes pedig intett az egyik pincérlánynak. - A szokásosat kérném... Ana?
- Én egy Jeges Caffè Latte-t és egy Almás fánkot kérnék - adtam le unott mosollyal a rendelést, a pincércsajszi lefirkantotta és egy halovány vigyor kíséretében elsietett. Csendben ültünk egymással szemben, végül én szólaltam meg némi hezitálás után. - A rendelésem árának felét én fizetem.
- Egy fenét! Meghívtalak, tehát egy fontot sem fogadok el tőled - dörrent rám, így jobbnak láttam nem megemlíteni többet a dolgot. 
Pár perc múlva kihozták a rendelésünket, amit idegesen fogyasztottam el. Zayn dühös pillantása nem hagyott nyugodni. Fogalmam sincs, mi baja van. Valószínűleg sőt biztos, hogy megsértettem.
- Nézzenek oda! Itt szürcsölgeti egy gyönyörű lánnyal a kávéját és a haverjának elfelejt szólni... Most megbántottál, Zayn - vágódott le mellénk egy szőke hajú, kék szemű fiú... Becses nevén a haspók ír manó, Niall. Zayn elmosolyodott, majd lepacsizott a szőkeséggel és mindketten rám néztek.
- Niall, ő itt a házvezetőnőnk, Anastasia - mutatott be az ír fiúnak Zayn, Niall pedig felém nyújtotta a jobbját, amit mosolyogva el is fogadtam.
Miután Niall leadta a rendelést, beszélgetni kezdtünk. Ám arra egyikőnk sem számított - titkon lehet, hogy a fiúk igen -, hogy a kávézót percek alatt ellepik a rajongók. Hosszú sor alakult ki az asztalunknál, a lányok képet és aláírást kértek a fiúktól. Egy ideig csendben figyeltem, ahogy Zayn és Niall hol együtt, hol felváltva pózol a rajongók mellett.
- Azt hiszem, most megyek - álltam fel az asztaltól, majd a vállamra dobtam a táskám és elindultam a bejárat felé. 
Fejemre húztam a kabátom kapucniját, a fülesemet pedig bedugtam a fülembe és így ballagtam a nyüzsgő utcán. Úgy fél óra gyaloglást követően beértem az egyetemre, ahol már vártak rám. Daniella és Rosalie azonnal a nyakamba ugrott, mintha ezer éve láttak volna. James biccentett egyet, Matt viszont megajándékozott egy baráti öleléssel.
- Olyan furcsa vagy - jegyezte meg halkan Ella, miután elfoglaltuk a helyeinket az előadóteremben. Valószínűleg a hallgatagságomra és a fancsali ábrázatomra értette. - Mi a baj?
- Nem érdekes - ráztam meg a fejem és kinyitottam a könyvet, ezzel is terelve egy picit a gondolataimat. Miért viselkedem így? Semmi jogom kiakadni azon, hogy a fiúkat megszállták a rajongók. Ez az életük, el kell fogadni és kész. 
Amint elkezdődött az előadás, szorgosan jegyzetelni és olvasni kezdtem. Teljesen megfeledkeztem a reggeli kis malőrről, minden gondolatom az előadásra terelődött. Az óra vége felé sutyorgásra kaptam fel a fejem. Az eladóterem ajtajában két alak ácsorgott és mind a ketten engem figyeltek árgus tekintettel.
- Ana, miért bámul téged Zayn és Niall? Egyáltalán mit keresnek itt? - hajolt oda hozzám Rosalie. Megrántottam a vállam és egy pillanatra lehunytam a szemem. Ezt nem úszom meg ennyivel, az biztos.

Szépséges estét kívánok mindenkinek, sziasztok!

Egy igencsak fárasztó, ám vidám héten túl itt is lennék a folytatással :) Segítettem magamon annyival, hogy pár napja elkezdtem írni és ma csak be kellett fejeznem :D Kezdeném egy közérdekű közleménnyel: november 30-án, szombaton felkerül a You belong with me téli designja :) Remélem, tetszeni fog majd nektek, hiszen Dorothy S. művésznő sokat dolgozott vele :D Köszönöm az előző fejezethez érkezett 9 kommentárt, a 27 pipát és az 1 megosztást ♥ :) Reménykedem, hogy ismét megajándékoztok némi véleménnyel - kommentár vagy pipa :) További szép estét és kellemes hétvégét kívánok ♥! Pusszpáá evribádii,

Macy

6.fejezet

Sziasztok!

Meg is érkeztem a folytatással :) Sokat gondolkodtam azon, hogy Zayn szemszögéből írjam-e, de végül maradtam Anastasia szemszögénél :) Ne aggódjatok, lesz Zayn nézőpontjából is fejezet :D Na, azért ne rohanjunk előre... Köszönöm az előző részhez érkezett 5 kommentárt és 24 pipát, illetve a 7.000 megtekintést, a 29 követőt és 54 feliratkozót ♥! Nagyszerűek vagytok, komolyan :) Mielőtt belemerülnétek az olvasásba, elárulok vele kapcsolatosan valamit: ez egy teljesen nyugodt és a történtekhez képest vidám kis fejezet :) Örülnék a visszajelzéseknek, jöhet kommentár és pipa is :) Ennyi lettem volna, jó olvasást és szép hétvégét kívánok ♥! Pusszpáá evribádii,

Macy

Story of My Life

„Minél kevesebb szabályt állítasz fel arra, hogy milyennek kellene lennie az életnek, és hogy másoknak hogyan kellene viselkedni, annál könnyebb boldognak lenned.”

/Andrew Matthews – Hallgass a szívedre/

Körülbelül egy óra beszélgetést követően Zayn-nel felmentünk a húgomhoz. Anya és Trisha éppen akkor lépett ki a kórterem ajtaján, amikor kiszálltunk a liftből. Anya mosolyogva rám nézett, amiből egyből tudtam, hogy Sophie-val most minden rendben. Viszonoztam gesztusát, majd benyitottam a testvéremhez. Sophie a laptopján nézett valamit - fogalmam sincs, hogy került a kórházba a készülék - s közben nevetgélt.

- Nem zavarok? - kérdeztem pár perc elteltével, Sophie pedig vigyorogva megrázta a fejét és széttárta a karjait. Szorosan magamhoz öleltem törékeny testét s egy puszit leheltem az arcára. Miután elhúzódtunk egymástól, leültem Sophie mellé és megnéztem, min nevetett a kislány. Egy videónapló volt megnyitva, méghozzá Sophie kedvenc fiúbandájának, a One Direction-é. 

- Ezektől a videóktól jobb lesz a kedvem - suttogta a húgom levakarhatatlan mosollyal az arcán. Amint ez kimondta, támadt egy nagyszerű ötletem.

- Mindjárt jövök - robogtam az ajtóhoz, majd kimentem a folyosóra. Zayn és anyáék azonnal rám pillantottak, biztosan azt hitték, valami baj van. Odamentem Zayn-hez, a füléhez hajoltam és elsuttogtam neki az ötletem. Borostás arcára halovány mosoly ült ki. Mielőtt még Zayn is bejött volna velem Sophie-hoz, egyedül mentem vissza a kórterembe. - Van egy meglepetésem...

- Meglepetés? Nekem? - nézett fel a laptop képernyőjéről Sophie, én pedig bólintottam egyet. Amikor Zayn benyitott a helységbe, Sophie kisebb sokkot kapott. Az énekes mosolyogva odament a testvéremhez, majd megölelte és elkezdett neki énekelni.

- Can't believe your packing your bags, trying so hard not to cry... Had the best time, now it's the worst time, but we have to say goodbye... - Sophie valósággal elolvadt Zayn karjaiba. Meghatódva néztem őket s élveztem Zayn gyönyörű hangját. Leültem az ágy másik oldalára és onnan hallgattam tovább a rögtönzött koncertet, ami nem tartott sokáig. Zayn nyomott egy puszit a húgom arcára, aki félénken elpirult. - Nem tévedtem... Pontosan olyan aranyos vagy, mint a nővéred.

- Ez-ez... Ez csak egy álom... - Sophie nehezen hitte el, hogy Zayn ül mellette teljes életnagyságban. Vicces és édes volt egyben ez a szituáció. - Biztosan csak a képzeletem játszik velem...

- Sophie, ez a valóság. Zayn tényleg itt van - mosolyogtam a húgomra, aki elbűvölve méregette a kreol bőrű fiút. Miután kezdte felfogni a dolgokat, Sophie örömében tapsikolt egy sort, aztán sebekkel tarkított karjait Zayn dereka köré fonta és az arcát az énekes mellkasába fúrta. Zayn felnevetett és még szorosabban magához ölelte a kislányt.

- Csak nem videónaplót néztél? - pillantott a laptop monitorjára Zayn, arcán egy meglepett mosollyal. Sophie sután bólintott, majd elkezdték nézni a fiúval a videóból maradt pár percet. Számomra sokkolóan szembetűnő volt a 2 évvel ezelőtti és a mostani Zayn.

Az idő, amelyet a húgommal töltöttünk, csodásan telt. Zayn mesélt egy picit az új albumról, illetve meghívott minket egy koncertre is a jövő évben induló turné Londoni állomására. Sophie már alig várja, hogy élőben láthassa és hallhassa a fiúkat.

- Ugye holnap is meglátogatsz? - kérdezte izgatottan Sophie Zayn-től, miután szóltak nekünk, hogy nemsokára vége a látogatási időnek. 

- Ez nem kérdés... De a nővéredről sem feledkezz meg - mosolygott rám kedvesen a fiú, Sophie pedig megfogta a kezem.

- Most már mennünk kell, mert még a nagyit is szeretném meglátogatni - ölelgettem meg jó szorosan Sophie-t, aztán Zayn is megajándékozta egy mackóöleléssel. 

- Sziasztok! - köszönt el tőlünk kicsit letörve Shopie, aztán az ölébe vette a laptopot és azzal szórakoztatta tovább magát.

Zayn leült anya és Trisha mellé, én pedig felkerestem az intenzív osztályt. A nagyi mesterséges altatásban volt, de a körülményekhez képest már túl van az életveszélyen. Holnap áthelyezik majd egy normál kórterembe. Legalábbis ezt mondta az ügyeletes főnővér, aki megkért, hogy ne maradjak sokáig.

Egy bágyadt sóhajtást követően leültem a nagyi ágya mellé elhelyezett székre, majd megfogtam a kezét és meséltem neki a mai napomról. Valami filmben láttam, hogy a betegek még így is hallják - altatásban, gépekre kötve - azt, amit mondanak nekik. 

- Ana, mennünk kell - nyitott be Trisha a helységbe. Bólintottam egy aprót, aztán egy puszit leheltem a nagyi arcára és csatlakoztam a már indulásra készen álló anyáékhoz.

Zayn felajánlotta, hogy hazavisz minket. Anya hevesen ellenkezett, én pedig nem mertem megszólalni. Rendkívül furcsa és érdekes volt Zayn viselkedése. Ezalatt a pár óra alatt, amióta ismerjük egymást, rengeteget segített nekem... A családomnak.

- Jól vagy? - zökkentett ki gondolataim közül az énekes rekedtes hangja. Anya és Trisha hátul, én pedig az anyósülésen foglaltam helyet. 

- Igen... Csak elgondolkodtam - motyogtam, miközben kifelé bámultam az ablakon. Pár pillanatig magamon éreztem Zayn égető, mégis gyönyörű szemeit. Vagy lehet, hogy csak elképzeltem?

Amikor Zayn befordult az utcánkba, furcsa bizsergés lett rajtam úrrá. Szerettem volna még egy kevés időt Vele tölteni... Igazán megkedveltem Őt. A házunk elé érve kicsatoltam magam, majd kipattantam a kocsiból és kivettem a kerekesszéket.

- Segítettem volna - hallottam meg a hátam mögül Zayn elégedetlen hangját. Mosolyogva megráztam a fejem, aztán szétnyitottam a széket és segítettem kiszállni anyának. Zayn ragaszkodott hozzá, hogy bekísérjen minket a bejáratig. Mielőtt bementünk volna, Trisha megölelte anyát és engem. Jó érzéssel töltött el ez a gesztus. 

- Köszönöm a mai napot. A körülményekhez képest nagyszerűen éreztem magam - fordultam Zayn-nel szembe, aki csak elmosolyodott. Nem tudom, miért tettem azt, amit. Odaléptem Zayn-hez és egy puszit nyomtam borostás arcára. - Még egyszer köszönöm, Zayn. Jó éjt!

- Örülök, hogy megismerhettelek - simított végig a karomon, aztán elköszönt anyától és beszállt a kocsiba. Pár perc múlva hűlt helye maradt a járműnek.

Anya felvont szemöldökkel és mosolyogva nézett rám, én pedig elpirulva vállat rántottam. Miután anyának segítettem lefürödni, én is felmentem és vettem egy forró fürdőt. Gyomrom vad morgása zökkentett ki nyugodt elmélkedésemből, így magamra kaptam egy hálóinget és a kedvenc köntösöm, majd lerobogtam a konyhába. Anya az asztalnál ült és ha jól láttam, milánói makarónit evett. Elővettem magamnak egy tányért, szedtem rá egy kevéske tésztát és nekiláttam az evésnek.

- Zayn nagyon rendes fiúnak tűnik - szólalt meg kis idő múlva anya, nekem pedig megállt a kezemben a villa. Miért kell felhozni Őt? - Jóképű, ráadásul dögös is... A barátnője megfogta az Isten lábát...

- Menyasszonya - javítottam ki Perrie pozícióját Zayn életében. Az egy dolog, hogy nem követem minden egyes percben a One Direction mindennapjait, de tudok egy s mást. 

- Ilyen fiatalon?! - tűnődött anya. Megrántottam a vállam és a vacsora elfogyasztását követően elmosogattam, aztán segítettem anyának eljutni az ágyig. - Jó éjt, Ana!

- Neked is - eresztettem meg feléje egy fáradt mosolyt, majd felmentem a szobámba. Miután megkerestem a kedvenc lemezem, odaléptem a lejátszóhoz és elindítottam a L'hymne à l'amour című Édith Piaf klasszikust.

Egy ideig jobbra-balra dülöngéltem a dallamra, aztán ledobtam az egyik székre a köntösöm és bebújtam az ágy alá. Sokáig nem jött álom a szememre. Álmaimban aztán végig Zayn csillogó, mogyoróbarna szemei kísértettek.

5.fejezet

Sziasztok!

Egy laza, mégis fárasztó hét után itt is lennék a folytatással :) Sajnálattal tartozom, hogy nem pénteken tettem fel, de későn és megszakításokkal írtam meg... Illetve rövidke is lett... Bocsánat :/ Sokat gondolkodtam ezen a fejezeten, bár az alapja már megvolt, csiszolnom kellett rajta :) Köszönöm az előző fejezethez érkezett 6 kommentárt - Dorothy S., Cassy Crockett, Bartók Timi, Pici Nati, Diana és Iszáka Szandi ♥ - és a 28 pipát ♥! Innentől kezdve több kommentárt és pipát szeretnék ;) Nem kell rögtön a fejezet megjelenésének napján írni/pipálni, lehet azt utána is... Ha valakit ez tartana vissza :) Köszönöm az 50 feliratkozót is :) Nem is pampogok tovább, jó olvasást és pihenésben gazdag szünetet, hétvégét kívánok ♥! Ó, amíg el nem felejtem... Kinek hogy tetszik a Story of My Life? :) Nekem abszolút kedvenc :3 Pusszpáá evribádii,

Macy

Angels Among Us

„Sajnos nagyon sokan hiszik azt, hogy a csend olyan űr, amit mindenképp ki kell tölteni még akkor is, ha nincs fontos mondandójuk.”
/Nicholas Sparks/

Idegesen járkáltam fel s alá a kórház folyosóján, miközben fohászkodtam Istenhez. A húgomat és a nagyit súlyos sérülésekkel, életveszélyes állapotban hozták be. Csak annyit tudunk, hogy egy részeg taxissofőr nem adott elsőbbséget a zebrán átkelőknek.

- Idd meg ezt, jót fog tenni - simította vállamra egyik kezét Trisha, majd a kezembe nyomott egy gőzölgő műanyagpoharat. Zayn hozott be minket kocsival, Trisha mindenképpen el szeretett volna kísérni engem.
- Nem megy... - suttogtam a fejemet rázva, miközben erőtlenül szorongattam a poharat. Zayn anyával beszélgetett, valószínűleg megpróbált egy kis lelket önteni a könnyeivel küszködő nőbe. Trisha átkarolta a vállam s leültünk anyáék mellé. Zayn hatalmas, csokoládébarna szemei együttérzéstől csillogtak. - Bele sem merek gondolni abba, ha Sophie és a nagyi...
- Shh... Ana... Nem szabad egyből rosszra gondolni... - fogta meg kezemet anya és megszorította azt. Hangja rekedtes volt, ami valósággal lyukat ütött a szívembe.
A kezemben levő kávé már langyossá vált, így lassan kortyolgatni kezdtem és közben meredtem magam elé. A félelem és izgalom erősen harcolt bennem, de a kezdeti aggodalom alábbhagyott. Körülbelül fél óra múlva kinyílt a műtő ajtaja, majd kitolták Sophie-t. Arcát apróbb, karjait pedig nagyobb horzsolások és hegek tarkították. A homlokát és a bal lábát fásli fedte. Anya azonnal elsírta magát és szorosan hozzám bújt, arcát a vállamba fúrta.
- Doktor úr! - szólítottam meg az előttünk elhaladó fehér köpenyes, 40-es éveiben járó orvost. Tekintetét rám szegezte, s odajött hozzám. - Hogy van a húgom?
- Az állapotát stabilizáltuk, jelenleg mesterséges altatásban tartjuk. Negyed óra múlva be lehet a kislányhoz menni - mosolygott rám biztatóan, s még mielőtt ment volna a dolgára, halkan hozzátette: - A nagymamája már az intenzív osztályon van, hozzá is hamarosan bemehetnek.
- Köszönjük - mondtam egy megkönnyebbült sóhajt követően. A doktor bólintott egyet és sietős léptekkel elhagyta a folyosót.
Trisha rám mosolygott, ahogy Zayn is. Anya letörölte könnyektől nedves arcát, majd ő is elmosolyodott és megajándékozott egy öleléssel.
- A húgod ugyanolyan erős és kitartó, mint amilyen Te vagy. Ezt ne feledd! - jött oda hozzám Zayn, aztán végigsimított a vállamon s felhúzott a helyemről. Felvont szemöldökkel néztem gyönyörű íriszeibe, melyekből semmit sem tudtam kiolvasni. - Sétáljunk egy kicsit. Jót tesz a friss levegő...
Trisha és anya beszélgetésbe bonyolódott, mi pedig lementünk a kórház kertjébe. Kezeimet zsebre dugtam, majd lehajtottam a fejem és így lépkedtem tovább az énekes mellett. Zayn elővett egy doboz cigit és egy öngyújtót, s egy fáradt sóhaj kíséretében rágyújtott.
- De bunkó vagyok... Ugye nem zavar, hogy...? - bökött fejével a már csak félig égő cigarettára s fáradságtól csillogó íriszeit az enyémbe fúrta. Különösen jó érzés lett rajtam úrrá... Amolyan „csak Ő meg én” érzés...
Megráztam a fejem, majd leültem a tőlünk nem messze levő padra. Miután Zayn elnyomja a csikket, kidobta a kukába és leült mellém. Lábait lazán kinyújtotta, kezeit pedig fekete bőrdzsekijének zsebeibe rejtette.
- Apukádat nem értesíted a történtekről? - szólalt meg kis idő elteltével. Kérdésére elgondolkodtató volt... Apának joga lenne tudnia a lánya állapotáról, de az elmúlt évek során nem mutatott felénk egy fikarcnyi érdeklődést sem. Biztosan jól érzi magát a mostani családjával.
- Hosszú ideje nem tudunk egymásról semmit... Sophie csak képekről és videókról ismeri őt, én pedig szeretném elfelejteni az apámat. Ahogyan ő is tette velünk... - az utolsó mondatot inkább magamnak mondtam, mintsem Zayn-nek. Zayn szomorúan elhúzta a száját és aprót bólintott.
- Talán új esélyt kellene adnotok egymásnak, a kapcsolatotoknak... Nem gondolod? - fordult féloldalasan felém, miközben beletúrt ébenfekete hajába. Szemei tükrözték kíváncsiságát, amit még ha akart volna se tudott volna letagadni.
- Sokszor megfordult már a fejemben, de mindig elvetettem. Mi van, ha pont apám nem akar látni és szóba se akar állni velem...velünk, a régi családjával? Eleget csalódtam már és nem akarok még egyszer... - motyogtam lehajtott fejjel, a cipőm orrát fixírozva.
- Ezt nem tudhatod, ha meg sem próbálod - mondta Zayn, s egyik kezével az állam alá nyúlt. Felemelte a fejemet és megajándékozott egy biztató mosollyal.
Zayn-nek talán igaza van. Az elmúlt években egyikőnk sem nyitott egymás felé. Mivel én vagyok a fiatalabb, nekem lehetne több eszem és be kéne fejeznem ezt a „Nem beszélek veled, mert...” című játékot.
A következő álláspontra jutottam: alszom egyet arra, hogy felkeresem apát. Talán egy kiadós és pihentető alvás majd segít dönteni.

4.fejezet

Appreciate

„A csalódottság csak azokat érintő érzelem, akik törődnek másokkal.”

/Vámpírnaplók/ 

Fél év után, most először éreztem azt, hogy egy család - talán különc és nem vér szerinti - tagja vagyok. Trisha, a Malik lányok - Safaa, Doniya, Waliyha - és én a konyhában szorgoskodtunk egész reggel, miután a ház úrnője körbevezetett a lakásban és ellátott néhány hasznos tanáccsal.

- Mikor landol Zayn gépe? - kérdezte édesanyját a középső leányzó, Waliyha. Vagy 5 féle étel került az asztalra, finomabbnál finomabb köretekkel. Pihenésképp Doniya, a legidősebb Malik gyerek nekilátott a desszert elkészítésének. - Ugye nem az éjszaka közepén állít be, mint legutóbb?
- Valószínűleg még a délután megérkezik a bátyád - mosolygott Trisha a lányára, aki megnyugodva felsóhajtott. A telefonom órájára pillantottam, ami már fél 3-t mutatott.
A lányok bólintottak egyet, majd megkértek, hogy segítsek egy „Üdv újra itthon, Zayn!” felirat elkészítésében. Doniya és Trisha a konyhában szorgoskodott tovább, mi pedig - Safaa és Waliyha - felmentünk Wali szobájába.
- Nagyon szépen írsz - dicsért meg mosolyogva Safaa, miközben Waliyha-val színezték a már megrajzolt betűket.
- Köszönöm - mondtam őszinte mosollyal és megrajzoltam az utolsó betűt is. Amint a lányok végeztek a színezéssel, kerestünk egy nagy kartont és nekiláttunk a betűk felragasztásának.
Miután a felirat kész lett, levittük a nappaliba és elhelyeztük egy jól látható helyre: a konyha bejárati ajtajának boltívére. Éppen leakartam jönni a létra tetejéről, amikor Safaa felsikított - ennek köszönhetően ijedtemben elengedtem a létrát és sikeresen földet értem anélkül, hogy lemásztam volna - s eszeveszett futásba kezdett a ház előtt leparkoló autó felé.
- Jól vagy, Ana? - segített felállni Trisha. Sután bólintottam egyet, miközben megmasszíroztam sajgó derekamat és fenekemet.

A bejárati ajtó felől örömteli kacaj szűrődött be a nappaliba. Trisha széles mosollyal az arcán figyelte az ajtó nyílását, majd lassú léptekkel a fia karjaiba vetette magát. Zayn elengedte utazótáskája pántját, hogy megölelhesse édesanyját. Tekintetem könnyes lett, miközben anyát és fiát néztem. Miután elhúzódtak egymástól, Trisha rám mosolygott:
- Zayn, hadd mutassam be a házvezetőnőnket... Anastasia Corwell - félénken pillantottam az előttem álló fiúra. Tekintete barátságosan s kicsit fáradtan csillogott. Arcát több napos borosta fedte, ami kihangsúlyozta csokoládébarna íriszeit és arab vonásait.
- Házvezetőnő? Nem vagy egy picit fiatal ehhez? - a fiú hangja kíváncsian csengett, egyáltalán nem volt lenéző vagy gúnyos. Mielőtt válaszolhattam volna, felém nyújtotta tetoválásokkal tarkított jobbját. - Zayn Malik vagyok... Örülök, hogy megismerhetlek.
- Nálam nem jobban - eresztettem meg feléje egy kedves mosolyt, amit viszonzott. Trisha azonnal ráparancsolt fiára, hogy üljön asztalhoz és egyen, de Zayn heves ellenkezésbe kezdett. Mindenáron beszerette volna hozni a csomagtartóban maradt bőröndjeit. Még mielőtt Zayn elindult volna az autóhoz, megragadtam a karját és a füléhez hajoltam. - Menj és egyél...! A csomagokat bízd rám, rendben?
- A szemem előtt hervadsz el, fiam... Fogadj szót nekünk és tedd le a feneked az ebédlőasztalhoz! - mondta Trisha már-már mérgesen, Zayn pedig egy sóhajtást követően bement az étkezőbe.
Miután felvittem a mosókonyhába a bőröndöket, nekiláttam a szennyes kimosásának. Amíg a mosássorozat le nem ment, addig lerobogtam a konyhába és rendet tettem a konyhapulton. Az ebédlőből hangos nevetés és vidám beszélgetés szűrődött ki. Mosolyogva hallgattam a lányok kérdésözönét a helység ajtajából, egészen addig, amíg Zayn rám nem pillantott.
- Ana, miért ácsorogsz ott olyan szótlanul? Gyere és ülj le közénk - paskolta meg maga mellett a helyet, s kedvesen rám mosolygott.
- Én igazán nem akarok zavarni - makogtam zavartan, Zayn pedig megrázta a fejét és felállt az asztaltól. Odalépett elém, megragadta a kezem és leültetett az asztalhoz. Doniya felkuncogott, Waliyha és Safaa pedig elvigyorodtak. - Ezt nem kellett volna, én...
- Elég! Neked is helyed van köztünk, Anastasia... - mormolta rekedtesen Zayn, s közben végigmért. Arcom hasonlíthatott egy jól megérett paradicsom színéhez. Eltűrtem egy kósza tincset a fülem mögé, majd lehajtottam a fejem... Vagyis csak szerettem volna. - Mesélj egy kicsit magadról, hiszen te biztosan tudsz rólam egy-két dolgot, de én csak a neved tudom...
- Mit szeretnél tudni? - suttogtam inkább magamnak, de Zayn nagyon is jól hallotta. Felvont szemöldökkel várta, hogy végre megszólaljak. - Anyukámmal és a húgommal élek együtt, az édesapám elhagyta a családot egy másik nőért. Édesanyám munkaképtelensége miatt én tartom el hármónkat, a munka mellett az Oxfordi Egyetemen tanulok, immáron végzős diákként.
Zayn kis híján eltátotta a száját, de a meglepettséget anélkül is felfedeztem az arcán. Kisebb csend telepedett a társaságra, már-már fájdalmas volt.
- Ez hihetetlen... - nyögte ki Zayn, én pedig zavartan pislogtam. Mégis miért lenne hihetetlen? Nem egészen értem... - Egy ilyen fiatal lány... Hogy képes munka mellett a családjára és a tanulásra is odafigyelni?!
Válaszomat a telefonom csörgése akadályozta meg. Elnézést kérve a családtól, elvonultam a nappaliba és felvettem a készüléket:
- Ana! Azonnal a kórházba kell jönnöd! - édesanyám ijedt és sírástól rekedtes hangja megfagyasztotta bennem a levegőt.  A vonal másik végén már csak a monoton sípolást hallottam, semmi többet.
Kérdések ezrei kavarogtak a fejemben. Az adrenalin sebesen száguldott az ereiben... Képtelen voltam tisztán gondolkodni. Csak egyet tudtam biztosan: most rögtön a kórházba kell mennem!

Sziasztok!

Ismét egy napos késéssel, de megérkezett a várva várt folytatás :) Először is, a bocsánatotokért esedezem, hiszen egy, a szokásosnál rövidebb fejezetet hoztam :/ Ez az időhiánynak és a kedvtelenségnek is betudható :( Sajnálom, tényleg... Remélem, azért a történések elnyerik/elnyerték a tetszéseteket :D Köszönöm az előző fejezethez érkezett 4 kommentárt - Bartók Timi, Beke Orsi, Dorothy S. és Pici Nati - és a 21 pipát ♥ :) A szavazásról sem feledkezem meg, hiszen sokat segített Zayn karakterének megformálásban :) Azt hiszem, eleget papoltam... További szép estét és hétvégét kívánok ♥! Pusszpáá evribádii,

Macy