14.fejezet

Sziasztok, Kedveskéim!

Meg is érkezett a friss és ropogós fejezet :) Bajban voltam a folytatást illetően, de egy kis hezitálás után sikerült végre összehoznom egy részt :) Remélem, nem baj az időben való ugrás, de szeretnék kicsit aktuálisabban írni :3 Gondolok itt a fiúk szünetére, Niall térdműtétére, a díjátadóra - amik egyébként nem nagy szerepet játszanak majd a történetben, de valószínűleg megemlítést teszek/tesz róla Ana ;) Köszönöm az előző fejezethez érkezett 9 kommentárt - Lethenyei Anita, Boros Anna, Jule B, Bartók Timi, Iszáka Szandi, Angel, Annabell Holloway: Egyáltalán nem haragszom, ne aggódj. Látom, hatalmas 50 Árnyalat rajongó vagy, hiszen egyből kiszúrod az utalásokat... Igazából a női karakter neve véletlenszerű volt, bár nem emlékszem, miért az Anastasia nevet választottam... Lehet, hogy a trilógia miatt... Már nem tudom. Köszönöm a terjedelmes kommented, mindig mosolyt csalsz az arcomra, akárcsak a többi komment., Bella.* és szerecsendio ♥ -, a 36 pipát, a 26.000 megtekintést, a 45 követőt és a 83! feliratkozót, illetve az eddig érkezett 100! kommentárt ♥! Hihetetlenek vagytok, komolyan :3 Meg sem érdemlem, hiszen... Oké, nem kezdek bele a hegyi beszédbe :) Mielőtt még elfelejteném, ez a fejezet a fordulópont :D Nem árulom el, miért... Majd meglátjátok... Lehetőleg ne öljetek meg! :3 Nincs más hátra, minthogy jó olvasást és kellemes hétvégét kívánjak minden kedves olvasómnak s erre tévedő, esetleg új olvasómnak! Pusszpáá evribádii,

Macy

Next To Me

„Minden perc új esély arra, hogy mindent megváltoztass.” 
/Vanilla Sky/
 

4 HÓNAPPAL KÉSŐBB
(2014. február 14.)

Azt sem tudom, hol áll a fejem. Mivel nemsokára itt a vizsgaidőszak, rengeteget kell tanulnom. Az egyetem mellett természetesen a családomra és a munkámra, illetve az udvarlómra kellene szánnom a szabadidőmet. 

Ó, majdnem elfelejtettem. Zayn kérésére „szakítottunk” még az ősszel tett látogatása végén. Belátta és elfogadta, hogy a kapcsolatunk nem működne. Információm szerint a Take Me Home turnét követő, hosszú szabadságának nagy részét Perrie-vel töltötte, aki most turnézik a lányokkal, mint előzenekar.

Álmosan lapozgattam a biológia tankönyvet, amikor megszólalt a telefonom. Arcomra halovány mosoly kúszott a hívó neve s képe láttán. Törökülésbe fészkeltem magam az ágyon, majd felvettem a zenélő készüléket.

- Ugye nem zavarlak? - tipikus Harry. Köszönés nélkül tér a lényegre és meg se várja, hogy a vonal másik végén levő köszönjön vagy akár levegőt vegyen.

- Neked is jó estét, Styles - kuncogtam bele a készülékbe, mire a göndörke felhorkantott és elmormogott egy köszönés félét. - Most már sokkal jobban érzem magam. Válaszolva a kérdésedre, egy picit zavarsz. Miért?

- Gondoltam elmehetnénk vacsorázni vagy ilyesmi... 2 napja nem láttalak. Hiányzol - sóhajtott fel szomorúan, én pedig elvigyorodtam. Lelki szemeim előtt láttam a fiú elszontyolodott arcát.

- Benne vagyok.... De várj - szakítottam meg mondanivalómat. Úgy tudtam, hogy az Államokban élvezi a szabadsága hátralevő idejét. - Nem Londonban vagy?

Válasz helyett kopogást kaptam az erkély felől. Mosolyogva megráztam a fejem, aztán kinyomtam a telefonom és az erkélyajtóhoz kocogtam. Harry egy szál rózsát s egy aprócska dobozt szorongatott jobbjában. Arcán szerény vigyor ült, szemei izgatottan csillogtak.

- Válaszolva a kérdésedre, nem. Itt vagyok Bradford városában... Szeretnék randira hívni egy lányt, aki tetszik nekem - lépett közelebb, majd megajándékozott egy arcra puszival. Ajkai egy picit hidegek voltak, de ezt egy cseppet sem bántam. Miután betessékeltem kora esti vendégemet, Harry átadta az ajándékait és szorosan a karjaiba vont egy ölelésre. - Szóval... Eljössz velem vacsorázni?

- Meg kell gondolnom - húzódtam el a fiútól, aztán vízbe tettem a rózsát. A göndör hajú félisten árgus szemekkel figyelte minden mozdulatom, ami zavart és egyszerre szórakoztatott. Rövid hezitálás után végigsimítottam Harry arcán s egy puszit leheltem ajkaira. - Ha tudsz egy picit várni, míg elkészülök... Felőlem mehetünk.

- Szerintem így is gyönyörű vagy, de rád bízom - vette le kabátját és végigfeküdt az ágyon. Kezébe vette a takarón pihenő könyvet, elemezgette egy ideig az abban olvasottatok s fintorogva rám emelte smaragdzöld íriszeit. - Ez nem biológia... Ez maga a kínai nyelv.

Nevetve megcsóváltam a kobakom, miközben bementem a gardróbba. Mivel nemrég fürödtem, ezért csak egy fehérneműszettet és egy elegánsabb ruhát kaptam magamra. Tél és hideg révén felvettem egy vastagabb harisnyát is, majd egy pár, fekete szandált. Miután elkészült a sminkem, a hajam és néhány ékszer is csatolódott az összeállításomhoz, egy térdig érő szövetkabát kíséretében visszamentem az ágyon henyélő énekeshez.   

- Kész vagyok - fújtam ki bent tartott levegőmet, mire Harry ijedtében majdnem lefordult a takaróról. Ezerwattos mosoly szökött arcára azokkal az édes kis gödröcskékkel; szemeiben elismerést véltem felfedezni, amikor tekintete megállapodott rajtam.

- Ha nem vigyázok, még a végén lecsapnak a kezemről... - mért végig alaposan, tetőtől talpig. Orcám lángolt; még mindig nem szoktam hozzá ahhoz, hogy bókolnak nekem.

Harry felsegítette a kabátomat, majd a sajátját magára véve mentünk le a nappaliba. Sophie a tv előtt gubbasztott, anya és apa pedig a konyhában beszélgettek. Húgom azonnal ránk nézett, amikor a bejárati ajtóhoz igyekeztünk.

- Nekem nem is köszönsz?! - felháborodása valószínűleg Harry felé irányult, aki mosolyogva megrázta buksiját és odament a testvéremhez. Megajándékozta egy puszival és egy mackóöleléssel, aztán közepes hangerőn köszönt a szüleimnek s visszasietett hozzám.

- Meglepő, hogy milyen gyorsan túltette magát Zayn-n - szökött ki a számon meggondolatlanul, miközben beültem a taxiba. Sejtettem, hogy randipartnerem nem elégszik majd meg egy pohár vízzel vagy valami gyümölcslével a vacsorán, ezért is hívhatott taxit. Vagy szimplán nem volt kezdve vezetni.

- Miért olyan meglepő ez? Nem voltatok együtt... - nézett rám kérdően, miután bediktálta a címet a sofőrnek.

- Nem, ez így igaz. De erősen kötődött a sráchoz. Zayn sokszor látogatta a kórházban, énekelt neki, ajándékokkal halmozta el... Úgy viselkedett Sophie-val, mintha a testvére lenne - mondtam visszaemlékezve a nemrég történtekre. Harry megértően bólintott, majd az ölemben nyugvó kezemre simította a sajátját.

@Harry_Styles what a lovely girl... <3

Az út további részében a göndörke csinált rólunk egy képet, amit posztolt is Twitter-n. A reakciók igen változóak voltak. A rajongók egyik fele örült Harry boldogságának, a másik pedig elküldött volna melegebb éghajlatra. 

Az igazság az, hogy a rajongótábor nagy részének fogalma sincs arról, hogy hol és mikor találkoztunk a frontemberrel. Ha emlékeim nem csalnak, Zayn mutatott be minket egymásnak. Megkért, hogy kísérjem el Harry 20. születésnapi bulijára, mint régi jó ismerőse. A buli folyamán rengeteget beszélgettünk a göndörkével, táncoltunk és élveztük a másik társaságát. Aznap éjszaka telefonszámot cseréltünk s konkréten a hónap eleje óta tartjuk a kapcsolatot. Múlt héten kétszer, ezen a héten viszont csak egyszer tudtunk találkozni személyesen. Esténként Skype-n vagy telefonon beszélgetünk, ha más lehetőség nincs.

- Hölgyem - segített kiszállni a járműből Harry, amikor a taxi leparkolt Bradford egyik legjobb étterme előtt. Levakarhatatlan mosollyal az arcomon fogadtam el a fiú felém tartott jobbját, majd egy futó csókot váltva egymással besétálunk az egyszerű, mégis nagyszerű épületbe.

- Honnan tudtad, hogy ez a kedvenc éttermem? - fúrta az oldalamat a kíváncsiság, mert nem hiszem, hogy pusztán a véletlen műve, hogy Harry ide hozott vacsorázni. Mondjuk, Bradford-ban nincs nagy választék gasztronómiai téren.

- Nem is tudom, talán megemlítetted egyszer...?! - vonta fel a szemöldökét vigyorogva, miközben intett a pincérnek. Nem sokon múlott, hogy elnevesse magát.

- Tényleg... Ne haragudj. A vizsgákra való felkészülés teljesen elveszi a maradék eszemet is - motyogtam az asztalterítőt fixírozva. Remek. Már arra sem emlékszem, hogy két napja miről beszélgettünk.

- Semmi baj, ne aggódj - cirógatta meg a kézfejem és elnézően rám villantotta kisfiús mosolyát. A pincér aprót köhintve jelezte ekkor, hogy várja óhajunkat-sóhajunkat. Harry leadta mindkettőnk rendelését s beszélgetést kezdeményezett. Tekintete elszánt volt és őszinte érdeklődést mutatott. - Milyen volt a napod?

Ettől a pillanattól kezdve úgy éreztem, nincs más rajtunk kívül az étteremben. Csak Ő és én. Akárcsak otthon, a szobámban. Teljesen megfeledkeztünk a külvilágról, elmélyülten társalogtunk. Még azt sem vettük észre talán, hogy a pincér jó étvágyat kívánt.

- Igazán ínycsiklandó a lazac, így kinézetre - vetettem egy gyors pillantást Harry tányérjára, mely bőségesen meg volt pakolva finomabbnál-finomabb falatokkal.

- Megkóstolod? - vágott egy darabot a halból, majd a villáját a számhoz emelte. Némi fintorral ugyan, de megízleltem és egy nagy korty almalével le is öblítettem a húst. A göndörke jóízűen falatozva kérdezte ki véleményem. - Na? Milyen volt?

- Nem lesz a kedvencem, de finom - erőltettem egy halovány mosolyt a számra. Ezt követően egymás tekintetében elmerülve fogyasztottuk el a kicsi adagnak nem mondható vacsorát. Körülbelül 3-4 falatnyi étel maradt a tányéromon, amikor jóllakottan hátradőltem a székben.

- Úgy látom, a desszert most kimarad - kuncogott fel rekedtesen Harry, miután megitta a poharában maradt ásványvizet s megtörölte a száját.

Amíg az énekes a számlát rendezte, elsiettem a mosdóba. Elvégezve a dolgomat gyorsan kezet mostam, majd visszarobogtam Harry-hez. 

- Nincs még olyan késő. Elmehetnénk sétálni - vetette fel, miközben rám adta a kabátom. Aprót biccentettem s összekulcsolva ujjainkat, elindultunk a kivilágított utcán. Egy ideig csendben, gondolatainkba elmerülve szeltük a főtéri parkhoz vezető utat. - Tervezel valamit holnapra?

- Délelőtt elmegyek a Malik házhoz, délután pedig meglátogatjuk a nagyit anyáékkal. Este valószínűleg a könyvekkel randevúzom majd - húztam el a számat, mire a göndör hajú dalos pacsirta felsóhajtott. - Mi a baj?

Megrázta a fejét, majd egyszer csak lecövekelt a járda közepén és szembe fordított magával. Karjait szorosan körém kulcsolta, erősen magához húzott - a mellkasunk súrolta egymást - s szenvedélyesen megcsókolt. Hirtelenjében azt sem tudtam, hol vagyok. Rövid időn belül azonban kapcsoltam, karjaimat a fiú tarkója köré fonva viszonoztam a csókot. A „Csak Ő és én” érzés újra utat tört bennem, végigcikázott a véremmel és adrenalinnal együtt az ereimben.

13.fejezet

Sziasztok, Drágáim!

 Meg is érkeztem a folytatással, amit ihlethiány miatt elég nehéz volt megírni :3 Mozgalmas - ismét - héten vagyok túl, nagyon fáradt és nyűgös vagyok :3 Vacilláltam azon, hogy szombaton írom meg és teszem ki, s lám: így is lett :) Tudom, nem lett valami hosszú és eseménydús, de ilyen is kell :D Köszönöm az előző fejezethez érkezett 13 kommentárt - Lethenyei Anita, Jade, Bartók Timi, Angel, Névtelen, Bathó Barbi, Diana, Boros Anna, Iszáka Szandi, Jule B, szerecsendio, Dorothy S. és Névtelen2 -, a 29 pipát, a díjakat, 23.000 megtekintést és a 80 feliratkozót ♥! Óriási hálám és szeretetem környékezzen meg titeket, egész életetekben! :D Nincs más hátra, minthogy jó olvasást és kellemes hétvégét kívánjak! :) Elnézést a kései posztért :/ Pusszpáá evribádii,

Macy

Moments

„Én nem tudom mi ez, de jó nagyon
elrévedezni némely szavadon,
mint alkony éj felhőjén, mely ragyog,
és rajta túl derengő csillagok.” /Juhász Gyula/ 

Jóleső érzés futott végig a gerincemen, amikor Zayn álmosan nyöszörögve szorosan magához vont. Arcomat egy lusta mosoly kíséretében fúrtam a férfi mellkasába, egyik karomat pedig a derekán pihentettem. Ajkaimat halk kuncogás hagyta el, mikor az énekes egy puszit lehelt a hajamba.

- Igazán jól színleled az alvást, kedves Anastasia... - mormolta a fülembe rekedtes baritonján, amitől a szívem kihagyott egy ütemet. Beharapott alsó ajakkal néztem fel arcára, ami valósággal sugárzott a kipihentségtől. Csillogó íriszeit az ajkaimon legeltette néhány percig, majd megcsókolt. A csók szelíd és édes volt. Gyermekded kacaj töltötte be az eddig csendes szobát, miután Zayn elkezdte apró puszikkal behinteni az arcom minden egyes szegletét. - Jó reggelt, Gyönyörűm!
- Szia... - motyogtam lángoló arccal, miközben az énekes a hátára fordult és az a mellkasára húzott. A pillangóim pillanatok alatt őrült szárnycsapkodásba kezdtek, ahogy Zayn ismét a számra tapadt. Egyik kezemet a pólója alá simítottam. Belemosolyogtunk a csókba, mikor kitapintottam kockáit.
- Eltudnám viselni ezt a bánásmódot - sóhajtott fel szaggatott levegővétellel, majd folytattuk tovább egymás ajkainak ostromlását. Amikor a fiú keze a pizsama felsőm alá tévedt, megijedtem érintésétől és elhúzódtam. Hajamba túrva felültem s remegve kifújtam az eddig bent tartott levegőm. Zayn mellém kúszott és egy puszit lehelt a vállamra. - Mi a baj?
- Nem érdekes - néztem rá tettetett mosollyal, miközben kiugrottam a takaró alól és magamra kaptam a köntösöm. Rutinos mozdulatokkal az erkélyajtóhoz slattyogtam anélkül, hogy felbukjak valamiben a szobában uralkodó enyhe sötétség miatt. Elhúztam a sötétítőt, aztán kinéztem a kertre és az utcára. Apa éppen anyának segített beszállni a kocsiba, míg Sophie már a járműben ült. Mire feleszméltem, a tengerkék autó már elhaladt a ház előtt. - Nagyszerű.
Zayn a hátam mögé settenkedett s körém fonta karjait, állát pedig megtámasztotta egyik vállamon. Hevesen dobogó szívvel a mellkasára dőltem, az énekes szelíden elmosolyodott és egy puszit lehelt arcomra. Apró, de férfias kuncogás hagyta el ajkait, amikor megkordult a gyomrom.
- Birtokba vehetem a konyhátokat? - kérdezte meg félénken, miközben összekulcsolta ujjainkat s lementünk a földszintre. Összevont szemöldökkel bólintottam egyet. - Remek. Nem vagyok egy nagy konyhatündér, de ha már nem kergettél el az éjszaka közepén és nem is kellett az erkélyen aludnom... Meghálálnám egy tojásrántottával, hogy megosztottad velem az ágyad.
- Erre igazán semmi szükség, Zayn. Egy tál müzlivel is beérem, tényleg... Vagy egy pohár narancslével - erősködtem, de az énekespalánta hajthatatlan és rettentő makacs volt. Valósággal lenyomott a bárszékre, aztán nekilátott az alapanyagok felkereséséhez. Nem bírtam ki nevetés nélkül a szerencsétlenkedését, amit egy szúrós pillantással díjazott is. - Csak ne lennél ennyire önfejű...
- Kikérem magamnak! Egyáltalán nem vagyok önfejű... Csak szeretem véghez vinni azt, amit akarok - javított ki egy szívdöglesztő vigyor kíséretében. Felhorkantva megráztam a buksim s megtámasztottam a könyökömön. Zayn fütyörészve felverte a tojásokat, közben szalonnát pirított. A helységet mennyei illatok és a bacon sercegésé töltötte be. Egy idő után kezdett unalmassá válni ez a hang, így bekapcsoltam a rádiót. A hangszórókból Mario klasszikusa, a Let Me Love You szólt. Régebben rengeteget hallgattam ezt a számot... A fütyörésző énekes arcára meglepett mosoly kúszott, tekintetét az enyémbe fúrva kezdte el énekelni a szöveget. - Baby I just don't get it, do you enjoy being hurt? I know you smelled the perfume, the make-up on his shirt... You don't believe his stories, you know that they're all lies... Bad as you are, you stick around and I just don't know why...
Mintha egy burok vett volna minket körbe, teljesen kizártam a külvilágot és csak Zayn-re koncentráltam. A gyönyörű, csokoládébarna íriszeire, a tökéletesen ívelt ajkaira és a hibátlan, kellemesen mély s rekedtes hangjára.

Arcomat újra elöntötte a forróság, amikor a fiú mellém lépett és végighúzta hüvelyujját az alsó ajkamon. Amint észbe kaptam, Zayn már a tűzhelynél állt és az elkészült reggelit egy-egy tányérra rakta. Leplezhetetlen vigyorral elővett két poharat, a narancsfacsarót és két, nagyobbacska narancsot. Röpke 10 perc múlva kész lett a frissen facsart narancslé és a reggeli tálalása is.
- Ha nem ízlik, nyugodtan mond meg - motyogta Zayn, amikor megkóstoltam a tojást. Ízlelgettem, mérlegeltem és egy nagyot nyelve rámosolyogtam az előttem ülőre. - Szóval...?
- Finom, nagyon is - bólogattam elismerően, majd belekortyoltam a poharamba s folytattam tovább a falatozást. Az éhségem pillanatok alatt elpárolgott, jóllakottan ittam meg a maradék narancslevem. - Még mielőtt fellázadnál, szeretnék én elmosogatni.
- De... - ahogy sejtettem, máris ellenkezni akart. Mutatóujjamat a szájára nyomtam és könyörögve meredtem fokozatosan sötétülő, de drágakőként csillogó szemeibe. Megadóan felsóhajtott s egy puszit lehelt az ujjbegyemre. Arcom színe valószínűleg egy jól megérett paradicsoméhoz hasonlíthatott. Egy picit elkomorultam, amikor Zayn megszólalt. - Pihenned kéne.
- Tudtommal neked is. Vagy kiadták utasításba, hogy egy vadidegen lány után kajtass? - vontam fel szemöldököm, miközben magamhoz vettem Zayn üressé vált tányérját és villáját. Bűntudatom lett, amiért ilyet vágtam a fiú fejéhez. Miután elmosogattam, megtöröltem kezeimet és odamentem hozzá. Karjaimat a nyaka köré fontam s egy puszit leheltem ajkaira, amit viszonzott is. - Sajnálom, bunkó voltam...
- Nem voltál az - rázta meg a fejét, majd megajándékozott egy gyengéd csókkal. Karjait bilincsként fonta derekam köré. A pulzusom az egekbe szökkent, amikor a fiú áttért a nyakamra. Fejemet hátravetve sóhajtoztam s túrtam bele kócos, fekete hajába. Megremegtem, mikor meleg lehelete csiklandozta a bőröm. Mintha egy égő parázsdarabot dobtak volna rám. - Bűntudatod van, ami érthető. Nekem is az van, de az érzéseim ellen nem tudok mit tenni...
Való igaz. Nem régóta ismerjük egymást Zayn-nel, mégis izzik körülöttünk a levegő. Olyan, mintha már ezer éve ismernénk a másikat, csak megfeledkeztünk róla.
- De ne rágódjunk ezen. Használjuk ki, hogy kettesben vagyunk... Mit szólnál, ha megnéznénk valami filmet? Rád bízom a műfaját - lehelte alsó ajkamra, majd ráharapott s egy puszit nyomott a szám sarkába.
- Előbb felöltöznék - motyogtam a tarkómat masszírozva. Tetszett Zayn ötlete, de frusztráltnak éreztem magam pizsamában előtte.
Amíg az énekes a nappaliban keresgélt a filmek között, gyorsan lezuhanyoztam és felöltöztem. Hajamat kifésültem és egy laza kontyba fogtam. A sminkkel nem vacakoltam sokat, csak kihúztam ceruzával a szemem s szempillaspirállal dúsítottam pilláimat. Egy alapos fogmosást követően visszamentem a földszintre. Zayn már a kanapén várakozott, a dohányzóasztalra pakolva néhány filmmel.
- Öhm... Már régóta terveztem megnézni a Vizet az elefántnak-t - huppantam le az énekes mellé, miközben magamhoz vettem a tokot s kivettem belőle a lemezt. Zayn berakta a lejátszóba, aztán visszaült mellém és átkarolta a derekam.
Hirtelen ötlettől vezérelve a vállára hajtottam a fejem, Ő pedig egy csókot lehelt a homlokomra és a fejét az enyémnek döntötte. Forróság járta át a belsőmet, persze jó értelemben. Nincs annál jobb, mikor nincsenek itthon a szüleid és a testvéreid, csak a... A barátod és időelütés gyanánt megnéztek egy jó filmet. Eltudnám viselni néhány napig ezt a fajta szituációt.

12.fejezet

Teardrops On My Guitar

„[...] Az ifjú udvariasan fölkelt, halkan közeledett a hintaszékhez és hirtelen, gyöngéden odahajolt a leány fölé és megcsókolta. Olyan volt ez a csók, mint a pirosan lepergő szeptemberi falevél. Az este enyhe árnyai lopóztak a kertbe és a fáradt csöndbe nem vegyült semmi nesz, csak olykor-olykor egy hulló falevél zöreje s egy csók csattanása…”

/Juhász Gyula/

Megijedtem, amikor Zayn elkezdett felmászni azon az öreg létrán, ami az erkély korlátjának volt döntve. Nem akartam, hogy a fiú megsérüljön. Még a végén engem vonnának felelősségre, ha történne Vele valami. Hevesen dobogó szívvel álltam fel a helyemről s úgy figyeltem az erkély korlátját átugró énekest. Szemei csillogtak a gyér Holdfényben, varázslatos volt. Arcom lángolni kezdett, amikor Zayn beharapott alsó ajakkal végigmért. Csókra termett száját egy vággyal teli sóhaj hagyta el. Magabiztosan megtett felém néhány lépést, én pedig zavartan pislogva hátráltam meg.
- Mit keresel itt? - összébb húztam magamon a köntösöm, a hűvös szél másodpercek alatt libabőrössé tett. A fiú válaszadás nélkül fonta körém karjait, arcát a nyakhajlatomba fúrta s egy ártatlan puszit lehelt bőrömre. Habár jól esett érintése, mérhetetlen bűntudatot éreztem a szívem mélyén. Komoran eltoltam magamtól Zayn-t, hangomba pedig némi keménységet erőltettem. - Válaszolj a kérdésemre!
- Veled akarok lenni, amíg csak lehet. Lesifotósok, a srácok és Perrie tudta nélkül - vont magához szorosan, majd gyengéden megcsókolt. Az eszem azt súgta, ne csókoljak vissza... A szívem viszont majdnem kiugrott a helyéről Zayn édes és puha ajkainak érzéki támadásától. Egy ideig tétlenül tűrtem az énekes vaddá váló ostromát, végül feladtam a csatát és bátortalanul visszacsókoltam. Karjaimat a fiú dereka köré fontam, Zayn pedig belemosolygott csókunkba s egy pillanatra elhúzódott tőlem. - Nem tudok betelni az ajkaiddal... Annyira finomak...
- Zayn, kérlek... Így is bűntudatom van, ne nehezítsd meg - suttogtam megtörten, miközben elhúzódtam és a laptopot meg a bögrét felkapva berohantam a szobámba. A kezembe levő tárgyakat az íróasztalra dobtam, majd az erkélyajtóhoz léptem s beakartam zárni, de Zayn megakadályozott benne. Lábával kifeszítette a fehér mahagónit, mire arrébb araszoltam. Az énekes lazán besétált a birodalmamba, az erkélyajtót pedig kulcsra zárta és behúzta a sötétítőket. Hitetlenkedve meredtem a vérvörös szaténszerű anyagra, később Zayn-re. - Menj el, most! Mikor fogod már fel végre, hogy nem akarod tőled semmit?
- Hazudsz! Állandóan hazudsz, Ana! Az eszed teljesen mást mond, mint a szíved - gyönyörű íriszei dühtől csillogtak, szavai élesen hasítottak a szoba nyugodt csendjébe. Hevesen megráztam a fejem és felsóhajtottam. Szerettem volna egy kicsi nyugalmat magam körül, Zayn elég rendesen megnehezítette ezt. Egyik kezét a mellkasomra simította, a másikkal pedig megcirógatta arcomat. Ajkaim résnyire elnyíltak, érintése tüzet gyújtott egész testemben. - Érzem, hogy a vadul dobog a szíved. Megtudod ezt magyarázni?
- Biztosan a sokk miatt van... Nem mindennapi, hogy egy híresség ugrik fel az erkélyemre az éjszaka kellős közepén - rántottam meg hetykén a vállamat, Zayn pedig mérgesen fújtatott egyet. Két tűz közé kerültem. El kell mondanom az igazat vagy hazudok tovább. Mindkettő fájdalmas, bármelyikünk szemszögéből nézve. A fenébe is! Erős és független nő vagyok, a sarkamra kell állnom! Oké, kicsit gyámoltalan, de attól még független nő. - Változtatna a helyzetünkön, ha bevallanám az igazi érzéseimet?
Zayn bólintott egy nagyot, tekintetével az enyémet tartotta fogva. Már előre látom, bánni fogom a vallomásom. Zavartan eltűrtem a fülem mögé egy göndör tincset s behunytam a szemem. Még így is magamon éreztem az énekes sürgető íriszeit.
- A francba is... Kedvellek, Zayn. Te is észrevetted és sajnos én is, hogy nem tudom elrejteni a feléd irányuló vonzalmam - nyögtem ki egy levegővétellel és remegő testtel. Szemeimet zavartan rebegő pillákkal nyitottam ki, tekintetem azonnal összefonódott Zayn csokoládébarna íriszeivel. A gyönyörű szempár valósággal mosolygott, gyengédséget és szeretetet olvastam ki belőle.
- Ne taszíts el magadtól, rendben? - kulcsolta körém tetovált karjait az énekes, homlokát az enyémnek döntve. Némi hezitálás után aprót biccentettem, Zayn pedig megcsókolt. Karjaimat a tarkója köré fontam, majd egyik kezemmel a hajába túrtam. Csókunk mindössze pár másodperc erejéig tartott, a fiú szelíd mosollyal az arcán fogta meg kezem és ült le az ágyra, engem az ölébe húzva. Kezei közé fogva arcom mélyítette a szemkontaktust. - Szeretném, ha a magad köré felépített falat valahogy lerombolnád. Kissé merev és bátortalan vagy. Ez csupán a látszat... Vagy tévedek?
- Remek emberismerő vagy - ismertem el, mire Zayn elmosolyodott s az ágy másik felébe mászott. Lazán a mellkasára húzott, fejemet egy bágyadt sóhajtással hajtottam mellkasára. Szokatlannak és kicsit félelmetesnek tartottam a helyzetet, emellett kellemesnek és idillinek. Rövid gondolkodás és csend után megosztottam néhány dolgot Zayn-nel. Joga van róla tudni, azt hiszem. - Ezt a falat csak és kizárólag azért építettem fel, hogy megvédjem magam az esetleges csalódásoktól. Az elmúlt fél évben rengeteg mindenen mentem keresztül. Folyton szorongtam, féltem a holnaptól. Anyán, a nagyin és Sophie-n kívül nem volt kire számítsak. A barátaim is megértettek, de velük nincs olyan erős kötelék, mint a családommal. Gondolom, ez nálad is így van...
Zayn bólintott egyet s egy puszit lehelt a homlokomra. Beszélgetni kezdtünk, közben a fiú gyengéden cirógatta az oldalam meg a hasam. A gyomromban repdeső pillangók lassacskán lenyugodtak, a szívem heves vágtázása percről percre normalizálódott.
Hajnali 3 óra környékén Zayn ásított egy nagyot, majd álmosan megcsókolt s elszenderült. Mosoly kúszott arcomra, amikor ajkai résnyire elnyíltak. A szobát az énekes nyugodt levegővétele töltötte be. Halkan lemásztam az ágyról, lábujjhegyen bementem a fürdőbe és gyorsan fogat mostam. Hajamat felfogtam egy laza kontyba, megmostam az arcom s visszamentem a szobába. Összeszorított ajkakkal másztam be Zayn mellé a takaró alá, majd hátat fordítottam az énekesnek és lehunytam a szemem.
- Szükségem van rád, Anastasia... - megugrottam, amikor a fiú a csípőmre simította karját s a mellkasa a hátamhoz préselődött. Hangja fáradt, álmos és mégis férfiasan édes volt. Nem tudom felfogni, hogy velem álmodik... Képtelenség.
Kezemet akaratlanul is az övére simítottam, összekulcsoltam ujjainkat és egy halk ásítást követően elaludtam. Nem hagyott nyugodni a tudat, hogy egy popsztár karjaiban feküdhetek. Ráadásul egy kedves, jóképű és rendkívül akaratos popsztár karjaiban. Mint egy valóra vált tündérmese.

Hóesésben gazdag estét kívánok mindenkinek, sziasztok!

Egy rendkívül fárasztó héten túl, de itt is lennék egy nyúlfarknyi fejezettel :/ Ennél hosszabb részt terveztem, ekkorka lett belőle... Sajnálom :(  Mégis köszönettel tartozom a szorgos és önzetlen olvasóimnak, akik megtisztelnek engem :) Köszönöm az előző fejezethez érkezett 8 kommentárt - Boros Anna, Norah O., Jade, Diana, Jule B., Angel, szerecsendio és BellaLili -, a 33 pipát, a 77 feliratkozót, a 45 követőt és a 20.000 megtekintést ♥! Nem is érdemlem meg mindezt, hiszen ilyen pitiáner kis fejezetekkel jövök... :( A suli mellett nincs igazán ihletem és időm írni, így maradnak ezek a töredékek :3 Öhm, azt hiszem, ennyi lennék mára... Két hét múlva jelentkezem ;) Jó éjt, kedveskéim! ♥ Pusszpáá evribádii,

Macy 

11.fejezet

Happily

„Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami [...]”

/Márai Sándor - Az igazi/

Sophie kérdése kissé felkavart, Zayn-t viszont látszólag nem érintette kellemetlenül. Borostás arcán mosoly terült szét, szemei csillogtak. A gyomrom borsó nagyságúra zsugorodott, a szívem vadul dobogott. Miért viselkedem úgy, mint egy szerelmes kis tinilány?
- A nővéred rendkívül szép és bájos lány, kedvelem Őt - adott választ húgom kérdésére az énekes, én pedig lehajtottam lángoló arcomat. Mondjuk örültem, hogy nem vallott konkrétan szerelmet. - Emellett nagyon jót lehet vele beszélgetni, jó hallgatóság és nagyon megértő.
- Ana! - bökött oldalba a húgom, mire ijedtemben majdnem leestem az ágyról. Teljesen elmerültem a gondolataimban... Már megint. - Neked mi a véleményed Zayn-ről?
- Mivel nem régóta ismerem, ezért szűkszavú leszek. Zayn rendkívül kedves, vicces és segítőkész - néztem az említettre s elmosolyodtam. Tekintetünk összefonódott, akaratlanul is felrémlett előttem a csókunk. Puha ajkait még mindig a sajátjaimon éreztem.
Sophie már szólásra nyitotta a száját, amikor kinyílt a kórterem ajtaja és egy középkorú orvos lépett be a helységbe, illetve kettő ápolónő. A doktor elnézést kért tőlünk, majd megkérte Zayn-t és engem, hogy hagyjuk el a kórtermet. Húgom kicsit elszontyolodott, amikor vállamra csaptam a táskámat s egy puszit nyomva a homlokára az ajtóhoz ballagtam. Zayn levakarhatatlan mosollyal ölelte magához a kislányt, aki egy bátortalan puszit lehelt az énekes arcára. Mielőtt észbe kaphattam volna, a Sophie-nak ajándékozott album a táskámban landolt. Kérdően meredtem Zayn-re, később a húgomra.
- Holnap este bombázni akarlak a kérdéseimmel - utalt a dalokra Sophie, én pedig kuncogva megráztam a fejem és miután elköszöntünk a helységben tartózkodóktól, elhagytuk a kórtermet.
Csendben szálltunk be a liftbe, ahol Zayn összekulcsolta ujjainkat s szembe fordított magával. Csípőm köré fonta karjait, majd szorosan magához vont és megcsókolt. Elakartam húzódni, de nem hagyta. Akaratlanul is belenyögtem a csókba, miközben egyik kezemmel beletúrtam a fiú hajába. Önuralmam már borotvaélen táncolt.
- Engedj el... - suttogtam Zayn alsó ajkába, s megpróbáltam eltolni magamtól. Szavaim süket fülekre leltek, mert az énekes óvatosan a lift falának lökött, kezeivel megtámasztotta magát a fejem mellett és áttért a nyakam puszilgatására. Felnyögtem, amikor ráharapott az ütőerem helyére s szívni kezdte a bőrt. - Zayn... Ezt nem szabad... Hagyd abba...
- Képtelen vagyok uralkodni magamon, Ana. Minden egyes perc, amit a közeledben töltök... Meggyújtja a bennem parázsló tüzet - emelte fel fejét, majd mélyen a szemembe nézett. Csokoládébarna íriszei elveszetten csillogtak, arcán reményvesztett maszk pihent. Hosszú ujjaival eltűrt a fülem mögé egy kósza tincset, aztán végigsimított az arcélemen. - Érzem és látom rajtad, hogy vágyódsz utánam... Csak egy a bökkenő: nem mered bevallani még saját magadnak sem.
- Változtatna valamit a helyzetünkön, ha bevallanám az igazi érzéseim? Nem hinném - ráztam meg a fejemet egy fáradt sóhajtást követően, majd eltoltam magamtól a fiút s könnyed léptekkel elhagytam a liftet meg az épületet. Zayn nem adta fel, sietősen szedte mellettem a lábait. Hirtelen lecövekeltem és szembe fordultam az énekessel. - Alig ismerjük egymást és... Ha jobban belegondolok, még ez sem változtat a dolgokon.
- Mi lenne, ha mondjuk hagynád, hogy megismerjelek? - dörrent rám kissé dühösen, mire fülem-farkam behúztam. Tekintete ködös lett a dühtől, kezeit ökölbe szorította.
Féltem. Féltem attól, hogy hirtelen nekem ugrik és kitudja, mit tesz. Lassan hátat fordítottam a dühtől tajtékozó fiúnak, majd elindultam haza. Csak egy nyugtató, forró fürdőre és édesanyám élménybeszámolójára vágytam.
Röpke fél óra alatt hazagyalogoltam, mindvégig éreztem, hogy Zayn autóval követ. Ügyet sem vetve az énekesre az előtérben megváltam a cipőmtől meg a dzsekimtől, aztán bementem a nappaliba. Anya és apa jó hangulatban beszélgettek, ami mosolyt csalt az arcomra.
- Sziasztok! - dobtam le a táskámat az egyik fotelba, majd adtam egy puszit anyának, később apának. A férfi mosolyogva megpaskolta a combjait, hogy üljek az ölébe. Kuncogva helyet foglaltam, fejemet pedig apa mellkasára hajtottam s felsóhajtottam.
- Valami nincs rendjén. Mesélj, mi bánt? - suttogta apa, miközben a derekam cirógatta. Anya is az arcomat vizslatta smaragdzöld szemeivel. Összeszorított szájjal megráztam a fejem, mintha semmiség lenne az egész. - Nem versz át minket, Ana. Látszik rajtad, hogy nyomja valami a lelked.
- Van egy srác, aki kedvel engem és... És én is kedvelem Őt, de nem szabadna. Komoly kapcsolatban él, amit nem szeretnék elrontani és ezt nem képes felfogni... - anya azonnal tudta, kiről beszélek. Már akkor sejtette, hogy vibrál Zayn és köztem a levegő, amikor a megismerkedésünk után hazajöttem a Malik háztól. Anya szelíden elmosolyodott s a kézfejemre simította a kezét. - Ezen kicsit össze is kaptunk. Valószínűleg most dühös rám, amit egyáltalán nem értek meg.
- Hogy érted, hogy komoly kapcsolatban él? Csak nem felesége van? - apa kérdően felvonta a szemöldökét, közben anyára sandított. Anyu hetykén vállat rándított s várta a válaszom.
- Még csak a menyasszonya. Augusztusban jegyezték el egymást, ha jól tudom... - húztam el a számat kellemetlenül. Bármennyire is nehéz bevallanom, fájt erről beszélnem. Piszkosul fájt.
Apa bólintott egyet, én pedig fájdalmasan felsóhajtottam, felkeltem a férfi öléből s a vállamra dobva a hátizsákom, a szobámba siettem. Az ajtó halk csattanással csukódott be mögöttem. Könnyeimmel küszködve törökülésbe fészkeltem magam az ágyon, az ölembe húztam a laptopom - Sophie anyáét használta -, majd elővettem a táskámból az albumot és elindítottam. A lejátszó azonnal bedobta a lemez borítóját. Elmerengve néztem egy ideig Zayn mosolygós, gondtalan arcát, aztán a laptopot félretolva dőltem hátra a párnák közé. Az álom pillanatok alatt, ólomként ült rá a pilláimra.

~❀~ 

Úgy fél óra múlva, kissé álmosan s nyűgösen ültem fel az ágyban. A gipsztől kissé elzsibbadt a kezem, de elviselhető volt. A laptop már az utolsó dalt játszotta az albumról. Lehunyt szemmel figyeltem a szöveget, a szívem egyre nagyobbakat dobbant. A könnyek megállás nélkül cikáztak lefelé arcomon. Hisztérikusan felnevettem, leállítottam a zenét és az órára pillantottam. Lassan készülődnöm kellene a vacsorára - suhant végig az agyamban eme gondolat. Merengésemből kopogás zökkentett ki, majd apa aggodalomtól csengő hangja.
- Jól vagy, Ana? - kérdezte, miközben leült az ágy szélére és az ölébe húzott. Aprót bólintottam s letöröltem könnyeimet. Erősnek kell mutatkoznom, nem törhetek meg. 
- Persze, miért ne lennék az? - rántottam unottan vállat és beletúrtam összekócolódott hajamba. - Mikor megyünk vacsorázni?
- Ha fél óra múlva mindnyájan elkészülünk, akár indulhatunk is. Mondjuk asztalt foglaltattam... De egye-fene - legyintett nevetve, ami engem is mosolygásra késztetett. Végre őszinte a mosolyom... Vagyis azt hiszem. - Na, de nem is zavarlak tovább. Készülődj csak nyugodtan!
Mielőtt elhagyta volna a szobát, nyomott a homlokomra egy puszit, megcirógatta az arcom s egy biztató mosolyt küldve felém lépett ki a helységből a hosszú folyosóra. Összeszedtem magam, aztán levetkőztem és bementem a fürdőbe. Gyorsan - bekötött kézzel ügyetlenkedve - letusoltam, majd hajat mostam és felfrissültebben kiléptem a kabinból. Magam köré csavartam egy törülközőt, beleléptem a papucsomba és a tükörhöz siettem. Megszárítottam és begöndörítettem a hajam, fogat mostam, ezt követően a szobámba robogtam. Megpróbáltam elegánsabban felöltözni, ami szerintem sikerült is. Utálom a szoknyát, illetve a magassarkú cipőt... Viszont farmerben és tornacipőben mégsem mehetek étterembe. Egy leheletnyi smink felvitele után magamra erőszakoltam egy bőrdzsekit, a telefonomat pedig az egyik zsebébe rejtettem és lementem a nappaliba.
- Gyönyörű vagy, Anastasia - mosolygott elismerően anya, ám amikor a gipszre siklott a tekintete, elfintorodott. - Ella nemrég felhívott és elmesélte, mi történt. Ne próbáld meg tagadni, hogy Zayn áll ennek is a hátterében...
- Nem állt szándékomban - mormoltam szem forgatva, miközben végigmértem anyát. Ő is ruhát viselt és magassarkú szandált. Ajkain meggyszínű rúzs csillogott, szemeit füstös árnyalatú keret vette körül, egy kis szempillaspirállal megtoldva. Egy szónak is száz a vége, anyu kitett magáért. - Minden elismerésem a tiéd, anya. Nagyon de nagyon csinos vagy.
- Ez így igaz - hallottam meg a hátam mögül apa vidám hangját. Büszke mosoly terült szét ajkain, amikor mindkettőnket végigmért. - Irigykedni fognak rám az étteremben, amiért két ilyen bombázó a partnerem.
- John... Ne butáskodj - anya ha akarta se tudta volna leplezni arcát, ami paradicsom színű pírban úszott. Kuncogni kezdtem, amikor apa odament hozzá és ártatlan puszit lehelt a nő arcára.
- Miután kimulattad magad, talán indulhatnánk is - nézett rám a fejét rázva apa, majd felsegítette anyára a kabátot s elindultak a ház előtt parkoló Volvo-hoz. Amikor megláttam a fekete BMW-t az utca másik oldalán, idegesen becsaptam a bejárati ajtót és lehajtott fejjel beültem apu autójába. Anya az anyósülésen ült, látszólag jókedvűen. Ha Zayn nem lenne a nyomomban, én is gondtalanabbul ülnék most.
Amikor az étteremhez értünk, azonnal kinéztem a hátsó szélvédőn. Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem, hiszen nem követett minket senki. Nyugodt szívvel szálltam ki a járműből, miután apa segített kiszállni anyának. Apu rendkívül figyelmes volt, mert olyan étterembe hozott minket, ahol nemcsak lépcső van, hanem egy rámpaszerűség is.
- Ha kaja is jó, nemcsak a környezet, megemelem a képzeletbeli kalapom. De tényleg - mosolyogtam apára, aki nevetve megcsóválta a fejét és odament anyával a pincérhez. Az asztalunk egy eldugott kis sarokban volt, négy személyre megterítve. Furcsálltam, hiszen mi csak hárman voltunk. - Apa, várunk még valakit?
- Legyen meglepetés - kacsintott rám, majd leült anya mellé s várakozóan engem fixírozott. Megadóan felsóhajtottam, majd leültem a kanapészerű ülőalkalmatosságra. Furdalta az oldalamat a kíváncsiság, de mivel szeretem a meglepetéseket, nem kérdeztem rá újból a plusz terítékre.
Amint leadtuk a rendelésünket, beszélgetni kezdtünk. Körülbelül 5 perc múlva megérkeztek a rendelt italok, illetve vagyis gondolom a meglepetés is. Sophie mosolygott ránk bájosan, miközben helyet foglalt mellettem s leadta a rendelését a pincérnél.
- Ez... - nyögtem ki meglepetten pislogva, mire a húgom arcon csókolt. Délután még azt mondta, hogy holnap engedik haza. - Hogy-hogy kerülsz ide?
- Apa győzködte a doktorbácsit, hogy engedjen el a vacsorára. Mivel mindent rendben találtak a kórházban, így ezután hazamehetek veletek. Az egyik ápolónéni hozott el - mondta leplezetlen örömmel. Hirtelen azt sem tudtam, mit mondjak. Nem jöttek szavak a számra. - A cuccaim már otthon vannak, a kórházból rögtön odamentünk.
- A nagyi hogy van? Javult már valamit az állapota? - kérdeztem rá egyből. Sophie mosolyogva bólintott egy nagyot, én pedig felsóhajtottam s elmosolyodtam. Anya és apa ügyet sem vetve ránk, önfeledten beszélgettek. Mintha itt se lennénk alapon Sophie felé fordultam és mi is elkezdtünk csacsogni, mintha rég beszéltünk volna.
Észre sem vettük jóformán, hogy kihozták a rendelésünket. A gyomrom nagyot kondult, amikor ránéztem a tányéromra. Mohón falni kezdtem a tejszínes csirkemellet, amihez cézársalátát kértem. Összefutott a nyál a számban, annyira ízletes volt.
- Legközelebb is idejövünk - nyelt egy nagyot apa, miközben belekortyolt az ásványvizébe. Egyetértően bólogattunk anyáékkal, majd folytattuk a falatozást.
Miután elfogyasztottuk a főfogást, apa rendelt mindenkinek desszertet. Anya sajttortát, Sophie csokiöntetes palacsintát, apa és én pedig sült banánt kértünk vaníliafagylalttal.
- Holnap bemész az egyetemre vagy dolgozni fogsz? - kérdezte anya, miután megitta a poharában maradt fehérbort. Ezen el sem gondolkodtam rendesen. Fogalmam sincs még, mi lesz holnap.
- Nem tudom. Lehet, hogy elmegyek Trisha-ékhoz - rántottam meg hetykén a vállamat s belekortyoltam a narancslevembe. Igazság szerint semmi kedvem Zayn-nel találkozni.
Jó hangulatban fogyasztottuk el a desszertet, majd apa rendezte a számlát és jóllakottan távoztunk. Sophie-val végigdumáltunk a hazautat, ahogy anya és apu is. Azonban a jókedvem percek alatt elpárolgott, amikor tekintetem az utca túloldalára siklott. Mikor adja már fel?!
Anyuék lent maradtak a nappaliban, én viszont felmentem a szobámba és átöltöztem pizsamára. Leültem az ágyra, ölembe vettem a laptopom és felmásoltam az albumot a gépre. A CD-vel a kezemben átballagtam Sophie szobájába, leraktam az íróasztalra a lemezt s visszamentem a birodalmamba. Bebújtam a takaró alá s lehunytam a szemeimet.
Órákig csak forgolódtam, ezért morgolódva magamra kaptam a köntösömet és lerobogtam a konyhába. Találomra levettem a polcról egy bögrét, amibe készítettem mézes-citromos teát. A gőzölgő ital s a laptopom kíséretében kiültem a szobám erkélyére. Megkerestem a fülesemet, csatlakoztattam a géphez és a teámat kortyolgatva szörfözni kezdtem az interneten. Mivel semmi érdekeset nem találtam, bezártam a lapot és a kert felé fordulva hallgattam tovább az album soron következő dalát.
- Ilyen nincs... - motyogtam, miközben a kertet átszelő, sötét alakot tüntettem ki figyelmemmel. Mozgásáról egyből felismertem. Azonban mégsem hittem el, amit látok... Biztosan sokat ettem s ez ártott meg az elmémnek. Más, ésszerű magyarázat nincs.

Szépséges estét kívánok mindenkinek, sziasztok!

Meg is érkezett a várva várt folytatás :) Mondhatni előre dolgoztam, mert már múlt héten megírtam :) Sokat gondolkodtam, mi hogy legyen, végül így láttam jónak, ahogy leírtam :3 Hatalmas hálás és köszönetem az előző fejezethez érkezett 11 kommentárért - Dorothy S., Jule B., Bartók Timi, Boros Anna, Lady, Kovács Adél, Diana, szerecsendio, Cino, Iszáka Szandi és Annabell Holloway: Köszönöm kérdésed, jól vagyok. A karácsonyom remek volt; hát... Eléggé fel volt pakolva a Jézuskám. :) Szüleimtől táblagépet, nagymamámtól pénzt, nagynénémtől szépségápolási cuccokat, keresztszüleimtől pedig Libri ajándékkártyát (már megvettem rajta Jamie McGuire Gyönyörű sorscsapás című könyvét), egy hatalmas tábla, karamellás Milkát és egy baglyos nyakláncot kaptam. Volt osztálytársaimtól is csokit kaptam, illetve egyik volt oszt.társamtól megkaptam a This Is Us-t. Viszont kívánom jókívánságodat, legyen örömökben és erőben gazdag éved ♥! -, a 30 pipáért, illetve a 17.000 megtekintésért, a 71 követőért és a díjakért ♥! :) Remélem, ebben az évben ugyanolyan aktívak lesztek, mint ahogy azt a múlt évben is tettétek ;) További szép estét s kellemes hétvégét kívánok! Pusszpáá evribádii,

Macy

10.fejezet

For the Love of a Daughter

„A megbocsátás az az illat, melyet az ibolya hint arra a cipősarokra, amely eltapossa őt.”

/Mark Twain/

ANASTASIA SZEMSZÖGE
 

Szemtől szemben azzal az emberrel, akit 5 évvel ezelőtt láttam utoljára. Fáj a tudat, hogy anyának kellett értesítenie a lánya állapotáról. Mégis melegséggel tölt el, hogy újra találkozhattam vele.

- Tudom, biztosan dühös vagy rám - kezdett bele hosszúnak ígérkező monológjába. Komoran bólintottam s letöröltem az arcomon végigcikázó könnycseppet.

- Ez nem kifejezés. 5 évig ránk se hederítesz, most pedig megpróbálod ajándékokkal magadhoz édesgetni a lányod. Undorító - horkantottam fel kicsit sem halkan. Sosem szerettem, ha szánalomból vagy szimplán lekenyerezés céljából ad az ember ajándékot a másiknak. - A legfájóbb mégis az, hogyha anya nem értesít téged, te a füled botját sem mozdítod felénk.

- Igazad van, sajnálom - sóhajtott fel, szemei könnyektől és megbánástól csillogtak. Lehunytam a szemem s hagytam, hogy egy kósza könnycsepp lefolyjon arcomon. Apa közelebb lépett hozzám, hüvelyujjával letörölte arcom és szó nélkül magához ölelt. - Ha tehetném, visszaforgatnám az időt és...

- Már semmi sem lesz ugyanolyan, mint régen! Semmi értelme a próbálkozásaidnak! - löktem el magamtól a férfit és az ajtót feltépve rohanni kezdtem a lépcső felé. Könnyeim megállás nélkül lepték el orcámat, szipogva és idegességtől remegve értem le az aulába. Néhányan érdekesen néztek rám, de nem érdekelt. Sietős léptekkel mentem ki a kórház kertjébe s levágódtam egy utamba eső padra. Rákönyököltem térdeimre, arcomat a tenyerembe fúrtam és úgy sírtam tovább. Pár perc múlva éreztem, hogy leült mellém valaki. Jellegzetes nikotin és menta illatából rögtön tudtam, ki Ő. - Apám küldött, ugye?

- Nem - jött a tömör válasz. Megtöröltem arcom, majd Zayn-re pillantottam. Csokoládébarna íriszei szomorúan csillogtak. - De szerette volna, ha megtudjátok normálisan beszélni a dolgokat. Tudja, hogy hibát követett el... Attól még szeret téged... És Sophie-t is.
- Valahogy nem tud meghatni. Ha eddig nem közeledett felénk, felesleges most elkezdeni - morogtam könnyeimmel küszködve. Remegtem az idegességtől, elegem volt mindenből. Lehunyt szemmel kifújtam a bent tartott levegőmet, majd az ölembe vettem a táskámat s az egyik reteszből kivettem egy doboz cigit. Zayn elkerekedett szemekkel meredt rám, de nem érdekelt a reakciója.
Miután meggyújtottam a cigim, mohón szívtam belőle egy slukkot. A nikotin átjárta a belsőm, arcomat az ég felé emeltem és úgy fújtam ki a szürkés füstöt. Csendben ültünk egymás mellett, de Zayn gyönyörű íriszei nyomon követték minden mozdulatom. Mielőtt elszívtam volna a cigit, alsó ajkamba harapva passzoltam át a mellettem ülőnek. Kezünk egy pillanatra összeért, tekintetünk egymáséba fonódott. Szívem és gyomrom összeszorult, amikor Zayn beleszívott a cigibe s mosolyogva kifújta a füstöt karikákat formázva.
- Ezt hogy csinálod? - kérdeztem elvékonyodott hangon, miközben eltűrtem a fülem mögé egy kósza tincset. Zayn csücsöríteni kezdett, ami nevetésre késztetett. - Komolyan kérdeztem...
- A csücsörítés az alapja. Aztán úgy kell tátognod, mint a halak szoktak. Valahogy így... - magyarázta, s közben be is mutatta. Elővett a kabátja belső zsebéből egy szál cigit, meggyújtotta és a kezembe nyomta. - Próbáld meg. Elsőre lehet, hogy nem sikerül majd...
Bólintottam egyet, majd megpróbálkoztam a füst kifújásának különleges technikájával. Zayn rosszul ítélte meg, elsőre sikerült 4 karikát fújnom. A jutalmam taps és hangos füttyentgetés volt. Kuncogva felálltam a helyemről s pukedliztem egyet.
- Köszönöm, ezt egy életre megjegyzem - mosolyogtam őszintén az énekesre. A mosoly hamar az arcomra fagyott, amikor Zayn lehúzott az ölébe és körém fonta karjait. Kiakartam szabadulni az emberi bilincs fogságából, de a fiú nem hagyta annyiban. - Mit akarsz tőlem?
- Egy puszit. A segítségemért cserébe - szemtelenül elvigyorodott, s közben a mutatóujjával bökdöste borostás arcát. Megforgattam a szemeimet, majd felsóhajtottam és a fiú arcához hajoltam. Ám arra nem számítottam, hogy Zayn félrefordítja a fejét és ennek köszönhetően borostája helyett az ajkait éreztem a számon. Nyelvével végigsimított alsó ajkamon, ezzel könyörögve a bejutásért. Amint ezt megkapta, mohón bekebelezte ajkaimat. Nem mondom azt, hogy nem élveztem... De nem cselekedtünk helyesen, ez az igazság.
- Utállak - sziszegtem összeszorított szájjal, miközben felakartam állni az énekes öléből. Akaratosan visszarántott és cirógatni kezdte az arcomat. Lábaimmal idegesen toporogtam, egyáltalán nem volt kellemes ilyen „intim” helyzetben lenni egy olyan emberrel, akinek már van valakije... - Zayn, nem akarlak megbántani... De muszáj megkérdeznem. Van valami probléma közted és Perrie közt? Mert akinek menyasszonya van, nem kezd ki más lánnyal...
- Az igazság az, hogy nem nagyon találkoztunk mostanában. Telefonon meg az interneten beszélünk, de lassan egy hónapja, hogy nem láttuk egymást. Szeretem és hiányzik is, csak valahogy már nem akkora a szerelmem iránta, mint mondjuk egy-két hónappal ezelőtt volt... - motyogta szomorúan s elkezdett játszani egy hajtincsemmel. - A Little Mix is turnézik, járja a lányokkal a világot... Mikor Perrie-nek lenne ideje rám, én a fiúkkal vagyok a világ másik felén. Amikor nekem lenne időm rá, ő van messze tőlem...
Láttam Zayn-n, hogy hiányzik neki Perrie. Ám a munkájuk miatt nem igazán jut idejük egymásra és ez a kapcsolatukra rányomta a bélyeget. Sajnálom mindkettőjüket. Se Perrie-nek, se Zayn-nek sem lehet könnyű.
- Vissza kellene mennünk a húgodhoz és apukádhoz - rántott ki gondolataim közül Zayn rekedtes baritonja. Aprót bólintottam, majd lehámoztam az énekes karjait a derekamról és elindultam a bejárat felé. Zayn utánam sietett, megragadta a kezem és magához rántott. Gipsszel borított kezemet a mellkasára fektettem, mire a fiú megajándékozott egy puszival, nagyon közel a számhoz. Arcom lángolt, valósággal égett. - Kedvellek, Ana... S tudom, hogy Te is hasonlóképp érzel irántam. Ne taszítsd el magadtól ezt az érzést, még akkor sem, ha nem akarod kimutatni!
Szavai megdobogtatták a szívemet, kisebb remegés futott végig rajtam. Talán igaza lehet Zayn-nek. Amióta találkoztunk, elég sokszor gondolok Rá. Vele álmodom... Gyönyörű szemei mindenhol kísértenek.
Amikor visszamentünk a kórterembe, felsóhajtottam és odamentem apához. Szemei könnyesek voltak, arca püffedt volt a sírástól. Nehéz ezt mondanom, de fájt így látnom őt. Hisz mégis csak az apám.
- Sajnálom, hogy elrohantam - suttogtam s közben a vállára hajtottam a fejem és összekulcsoltam ujjainkat. Másik kezét remegve tette összekulcsolt kezeinkre s egy megkönnyebbült sóhaj szaladt ki száján. - Sajnálom, hogy bunkó és neveletlen voltam. Ronda dolgokat vágtam a fejedhez és...
- Jogosan. Teljes mértékben igazat adok minden egyes szavadra - mormolta lehunyt szemmel, majd rám nézett és egy puszit lehelt a homlokomra. - De igyekszem megváltozni. Elmehetnénk vacsorázni ma este, ha neked és édesanyádnak is megfelel. Békülés gyanánt...
- Rendben - mosolyodtam el ötletére. Sophie semmit sem hallott a beszélgetésből, hiszen a fülében volt a fülhallgató és zenét hallgatott. Biztos vagyok benne, hogy a Zayn-től kapott albumot.
Meglepetten tapasztaltam, hogy Zayn nem volt a kórteremben. Valószínűleg a folyosón maradt. Pár percig beszélgettünk apával, aztán felállunk az ágytól s szorosan magához ölelt. Arcomat a mellkasába fúrtam, karjaimat pedig a csípője köré kulcsoltam.
- Este találkozunk, Ana - suttogta a fülembe, majd arcon csókolt és a kabátját magához véve intett egyet a húgomnak, aki levakarhatatlan vigyorral az arcán integetett vissza.
- Hol van Zayn? - kérdezte felvont szemöldökkel Sophie, s leválasztotta a fülhallgatót a laptopról. Az említett két, gőzölgő műanyagpohárral a kezében lépett be a helységbe. Az egyiket nekem adta, aztán leült mellém és rámosolygott Sophie-ra. A húgom töretlen lelkesedéssel nyomott egy puszit az énekes arcára, aki meglepetten pislogott. - Nagyon de nagyon tetszik az album. Rá fogom venni Ana-t, hogy velem együtt hallgassa majd otthon...
- Még a végén rajongót csinálsz a nővéredből - kortyolt bele poharába Zayn, tekintetét mindvégig rajtam legeltette. Sophie lelkesen bólogatott, én pedig kuncogva megráztam a fejem és megittam a poharam tartalmának felét. Forró csoki... Hm, a kedvencem. - A srácokkal mindig örülünk az új rajongóknak... Őket még jobban szeretjük.
- Szóval... Szereted a nővérem? - kérdezett rá Sophie, nekem pedig megállt a szívem egy pillanatra. A levegő a tüdőmben rekedt, majdnem leejtettem a kezemből a poharat. Már előre félek, mi lesz a válasz...

Szépséges estét minden kedves erre járónak és olvasónak, sziasztok!

Macy Jézuskája megérkezett, remélem, örültök :) Már a 9.fejezet közzététele után nekiültem a folytatásnak és ma végre sikerült befejeznem :D Köszönöm az előző fejezethez érkezett 9 kommentárt - BellaLili, Dorothy S., Bartók Timi, Jule B., Cassy Crockett, Annabell Holloway, Blaze Brooke (Üdvözöllek az olvasók között!), szerecsendio és Boros Anna -, illetve a 26 pipát és a 14.000 megtekintést ♥ :) Annyira édesek vagytok, komolyan :3 Nincs más mondanivalóm, csupán ennyi: Áldott, békés ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak és erre járónak ♥! Januárban találkozunk, addig is legyetek jók ;)! Pusszpáá evribádii,

Macy  

9.fejezet

They Don't Know About Us

„Aki harcol, veszíthet. Aki nem harcol, már vesztett is.”

/Bertolt Brecht/

ZAYN SZEMSZÖGE

Idegességtől remegő kézzel vettem elő a kabátom zsebéből egy doboz cigarettát. Megfogadtam, hogy amíg a családommal leszek a szünet alatt, nem fogok rágyújtani. Megszegtem a fogadalmam. Ráérősen fújtam ki a szürkés füstöt, s közben Ana járt az eszemben. Mielőtt Daniella a kórházba hozta volna, elmondta a történteket... Már amit tudott. Mérhetetlen düht éreztem - még mindig - magam iránt, hiszen ha nem vallom be az érzéseimet Anastasia-nak, akkor nem bántja magát. A szívem és az eszem viszont azt súgta, hogy meg kell tennem. 

Miután elszívtam a cigim, berobogtam a kórház épületébe, egyenesesen a recepcióra. Bevetve minden sármomat, megpróbáltam információkhoz jutni a körülbelül velem egyidős recepciós lánytól. Sajnálkozva közölte, hogy senkivel sem kivételezhet. Ha nem vagyok családtag, akkor nem adhat ki semmiféle adatot a betegről. Végső elkeseredésemben előhalásztam a telefonomat és felhívtam Anastasia-t. Meglepődtem, hogy nem nyomta ki vagy küldött el melegebb éghajlatra. Amint megtudtam, hol vannak Rosalie-val, sietős léptekkel beszálltam a liftbe.
Hevesen dobogó szívvel és aggodalommal az ereimben léptem ki a liftből a 2.emeleten. Tekintetem rögtön megállapodott a barna hajú lányon, kinek jobb kezén gipsz díszelgett. Arcom fájdalmas grimaszba torzult, szívem elszorult. Még sosem éreztem magam ennyire érzékenynek és gyengének.
- Mi szél hozott erre, rocksztár? - mosolygott rám meglepetten Daniella, amikor odamentem hozzájuk. Ana megrázta a fejét s felsóhajtott. Már szólásra nyitottam volna a számat, ám a szőke hajú lány leintett. - Ne szólalj meg, kitalálom. Hosszas gondolkodás után leesett egy-két dolog...
- És pedig? - kérdezte felvont szemöldökkel Anastasia, kerülve a tekintetem. Bármit megadnék azért, hogy újra mosolyogni és nevetni láthassam.
- Zayn kedvel téged. Fogalmam sincs, honnan ismeritek egymást, de ez nyilvánvaló. Izzik a levegő köztetek és ne próbáld meg letagadni! - mondta komoly arckifejezéssel Ella a csoporttársának, aki cinikusan felnevetett. Ez egyfajta tőr volt a szívembe.
- Köztem és közte - mutatott rám Ana s egy pillanatra belenézett a szemembe. Gyönyörű, mélykék íriszei érzelemmentesek voltak. - Semmi nincs. A hétvégén találkoztunk először... A-azért, mert a Malik család házvezetőnője vagyok.
Dani elkerekedett szemekkel és tátott szájjal pislogott. Tekintete Ana és köztem cikázott jó néhány percig. Egy idő után kezdett idegesíteni, így megforgattam a szemeimet és csettintettem egyet Ella arca előtt.
- Bocsánat, csak képtelen vagyok felfogni - mentegetőzött, de ajkai sarkában felfedeztem egy mosolyt. Ám ez mosoly nem tartott sokáig, ugyanis neheztelő pillantással Anastasia-ra sandított. - Ha Zayn nincs a közelünkben, nem is mondtad volna el, igaz? Miért titkolóztál, hm? Azt hittem, legjobb barátnők vagyunk...
- Miért kellett volna nagy dobra verni? - sóhajtott fel Ana gondterhelten. Dani felhorkantott és egy utolsó pillantást vetve ránk, elsietett. Anastasia szomorúan nézte, ahogy legjobb barátnője beszáll a liftbe. A következő pillanatban szikrákat szóró tekintettel rám nézett, íriszeink egybefonódtak. - Minden a Te hibád! Jobb lett volna, ha meg se ismerjük egymást... Mindkettőnknek könnyebb lenne...
- Ne mond ezt, kérlek - suttogtam kétségbeesetten. Szavai rendkívül rosszul estek. Ráadásul engem okol azért, hogy összevesztek Daniellával. Talán nem kellett volna titkolózni... - Életem egy legjobb pillanata az volt, amikor megismerkedtünk...
- Elég! Nem szabad! Neked ott van Perrie, a menyasszonyod... Köztünk nem lehet semmi... És nem is lesz - a szavak mindenféle érzelem nélkül hagyták el csókra termett, halványpiros ajkait. Szívemet mérgezett nyílként találta el az, hogy Ana egy fikarcnyi érzelmet sem mutat felém. - Sajnálom, ha megbántottalak. De úgy érzem, így kellett cselekednem.
- Nem! - nyögtem fel, majd végigsimítottam a lány arcán. Egy pillanatra megremegett, szemeit lehunyta és vágyakozva felsóhajtott. - Érzed ezt?
- Ne érj hozzám! - húzódott el tőlem s már indulni készült, amikor gipsz nélküli kezénél fogva visszarántottam. Dühtől csillogó íriszei lesiklottak a számra, majd újra elmerültünk egymás tekintetében. - Azonnal engedj el, Zayn! Szeretnék hazamenni...
- Hazaviszlek - jelentettem ki ellentmondást nem tűrően. Anastasia szó nélkül és fújtatva indult el a lift irányába, én pedig a fejemet rázva követtem.
Amint leértünk a kocsihoz, Ana sietősen beült a járműbe és magára csapta az ajtót. Szem forgatva ültem be mellé, bekötöttem magam és elfordítottam a kulcsot.
- Nyugodj meg egy picit - fordultam Anastasia felé, de Ő ügyet sem vetett rám. Unottan bámulta a mellettünk elsuhanó tájat. A kelleténél jobban megszorítottam a kormányt és felsóhajtottam.
- Mégis hogy nyugodnék meg? Az életem így is katasztrófa, nincs szükségem több csalódásra - mormolta könnyeivel küszködve. Egyik kezemmel elengedtem a bőrrel bevont kormányt s megfogtam a lány gipszmentes kezét. Hüvelykujjammal a kézfejét cirógattam. - Azt hittem, bírni fogom... Gondoskodni az anyámról és a húgomról, iskolába járni, dolgozni... Túl sok...
- Minden rendben lesz - mondtam egy biztató mosoly kíséretében s egy picit megszorítottam Ana kezét. A lány megrázta a fejét s lehunyt szemmel az ablaküvegnek döntötte. Lélegzetvétele nyugodttá vált, lassan elbóbiskolt.
Bradford városába érve egy nyugtalan sóhajt követően Anastasia álmosan rám nézett s kihúzta a kezét az enyémből. Kissé fájt a gesztusa, de megértettem.
- Elvinnél a kórházhoz? - kérdezte álmosságtól rekedt hangon, én pedig bólintottam egyet és befordultam a kórház utcájába. Körülbelül 10 perc múlva leparkoltam a hatalmas épületnél s kicsatoltam magam. Ana ügyetlenül beletúrt hajába és felém fordította fejét. - Köszönöm a fuvart. Később találkozunk... Azt hiszem...
- Megígértem a húgodnak, hogy meglátogatom. Emlékszel? - vontam fel kíváncsian szemöldökömet, mire kaptam egy gúnyos szemforgatást. Már megint ez az ellenségeskedés... Kissé savanyú és unalmas.
Komótos léptekkel kerestük fel Sophie kórtermét, melyből éppen akkor lépett ki egy ápolónő, amikor odaértünk. Tájékoztatta Ana-t a kislány rohamos javulásáról, ami engem is jókedvre derített. A kórterembe belépve megcsapott a csokis és fahéjas fánk jellegzetes illata.
- Sziasztok! - motyogta teleszájjal Sophie, majd megtörölte a kezeit és az arcát. Szemei vidáman csillogtak, ajkait jókedvű kacaj hagyta el, mikor a nővére magához ölelte. Miután elhúzódtak egymástól, a kislány tekintete rám terelődött. - Már meg se ölelsz?
- Hát lehet neked ellenállni, Hercegnő? - mentem oda hozzá és szorosan a karjaimba zártam. Arcát a mellkasomba fúrta, vékony kis karjait pedig a csípőm köré fonta. Nem régóta ismerem Sophie-t, de nagyon a szívemhez nőtt.
- Ana, mit csináltál a kezeddel? - vonta kérdőre nővérét Sophie, miután leültünk az ágyára. Anastasia az egyik, én pedig a másik oldalon helyezkedtünk el.
- Nem érdekes - rázta meg a fejét a makacs nővér, ám a kislány nem adta fel ilyen könnyen. Hogy elterelje Sophie kíváncsiságát, elővette táskájából a tőlem kapott lemezt. Sophie megajándékozott egy cuppanós puszival, amikor megtudta, hogy az album igazából tőlem van. - Hogy érzed magad?
- Nagyon jól. A doktorbácsi azt mondta, hogy holnap már haza is mehetek - újságolta letörhetetlen jókedvvel, miközben behelyezte a laptopba az albumot. Tekintetét ezután a nővérére szegezte. - Képzeld, délelőtt itt volt apa...
Anastasia szemei elkerekedtek, talán még a száját is eltátotta. Sophie felkuncogott nővérét látva, én viszont feszülten fürkésztem Ana-t.
- H-honnan tudta, hogy itt vagy? Egyedül volt? - nyögte fel kérdéseit az idősebbik lány. Hangjában jól észrevehető volt a harag és a meglepettség.
- Azt mondta, hogy anya hívta fel. Igen, egyedül volt. Tőle kaptam a fánkot meg ezt a plüsst is - húzta az ölébe büszkén az éjjeliszekrényen pihenő, közepes méretű Minnie egeret.
- Mondott valamit? Meddig maradt veled? - Ana tovább faggatolózott, Sophie pedig készségesen válaszolt a kérdésekre.
A kérdezz-felelek-t végül kopogás zavarta meg. Mindnyájan az ajtó irányába fordultunk. A hófehér nyílászáró mögött egy barna hajú és szemű, talán tőlem fél fejjel magasabb, 30-as éveiben járó férfi állt. Sophie ismerősként integetett a férfinek, de az illető nem a kislányra koncentrált.
- Anastasia?! - vonta fel meglepetten szemöldökét, az említett pedig felállt és közelebb araszolt a férfihez. Egy ideig csendben méregették egymást. Ana keze ökölbe szorult, amikor egy kósza könnycsepp száguldott le arcán...

Szépséges estét kívánok mindenkinek, sziasztok!

Ma lazítottam egy keveset, ugyanis nem mentem iskolába :) Nem betegség áll ennek a hátterében, annyit elárulok :) Tegnap Budapesten voltam az osztályommal :3 Kóboroltunk a karácsonyi vásárban, ezt követően pedig megnéztük a 7 órakor kezdődő Elisabeth című musicalt az Operettszínházban :) Hajnali 1-kor értem haza és fél 2 környékén kerültem ágyba... Fáradtak voltunk, de szerintem megérte :D Az élménybeszámolót be is rekesztem, átbandukolok a történethez ;) Rendkívül hálás vagyok az előző fejezethez érkezett 6 kommentárt - Dorothy S., Bartók Timi, Cassy Crockett, Jule B., szerencsendio és Névtelen -, és a 26 pipát, illetve az 59 feliratkozót és a 13.000 megtekintést ♥! Hatalmas hálám és szeretem felétek irányul ♥! Remélem, ehhez a fejezethez is kapok kommentárt és pipát is :3 További szép estét és jó pihenést a szünetben! Nem kívánok még semmit, mert lehet, hogy a 10.fejezet hamarabb kerül fel, mint a szokásos frissítés :) Még meglátom :3 Pusszpáá evribádii,

Macy 

8.fejezet

Szépséges szombatot minden erre járónak, sziasztok!

Mondhatnám, hogy az én Mikulásom ezt a fejezetet hozta Nektek ajándékba :) Kicsit nehézkesen született meg a rész, de valahogy csak sikerült megírni :3 Köszönöm az előző fejezethez érkezett 6 kommentárt - Üdvözöllek az olvasók táborában, kedves Annabell! Igazából nem inspirált semmi és senki, amikor a kávézós jelenet megszületett :3 Örülök, hogy neked mégis az Ana-Christian páros jutott eszedbe :) Én is hatalmas rajongója vagyok a történetnek :3 -, a 32 pipát, a 11.000 megtekintést és az 55 feliratkozót ♥! Fantasztikusak vagytok, mint mindig! :D Nem tudom, láttátok-e, de nyitottam egy új blogot Une Autre Personne - Más személy címen :) December 23-án, a téli szünet kezdetén tervezem megnyitni egy Prológussal :D Várok mindenkit sok szeretettel ;) Ennyi lettem volna mára, további szép estét és hétvégét kívánok! ;) Pusszpáá evribádii,

Macy

Take Care ft. Rihanna

„Az embernek érzelmekre is szüksége van, mert gyengédség és szeretet nélkül az élet csupán afféle lélektelen gépezet.”

/Victor Hugo/

Az előadás végéig csendben tűrtem Daniella kíváncsi tekintetét. Nem tartozom neki magyarázattal... Vagyis azt hiszem. A fenébe is! Minden annyira zavaros...

- Niall élőben is olyan édes és jóképű, mint a képeken - sóhajtott fel Rosalie. Bátortalan kijelentése megmosolyogtatott.

- Zayn se semmi - köhintett Ella elpirulva. Kuncogva megráztam a fejem s miután kicsengettek, összepakoltam a cuccaimat és a táskámat a vállamra csapva robogtam oda az énekesekhez. 

- Miért léptél le olyan gyorsan? - kért számon Niall, miközben a mellém kocogó Rosalie-ra pillantott. A szőke hajú srác alaposan végigmérte legjobb barátnőmet, aki zavartan elmosolyodott és lehajtotta a fejét.

- Klausztrofóbiás vagyok, nem szeretek és nem is bírok zsúfolt helyen lenni. Ráadásul olyanokkal nem tudok egy légtérben lenni, akik sikoltoznak és fellökik a másik embert - mormoltam Niall kérdésére tömör és kézzelfogható válaszomat... Feleslegesen. Az Ír Manó beszélgetésbe bonyolódott Rosalie-val, aki kábultan bólogatott s néha-néha hozzáfűzött valamit a beszélgetés témájához. 

Zayn leplezve mosolyát, a közeli ablak párkánya alatt végighúzódó padszerűség felé bökött, miszerint hagyjuk magukra a Niall - Rosalie párost. A fekete hajú srác lazán levágta magát a padra s levette a fejéről a kapucniját. Táskámat magam mellé dobva ültem le, majd várakozóan Zayn-re sandítottam.

- Miért jöttetek ide? - kérdeztem komoly, mégis kíváncsi hangnemben. Zayn felsóhajtott és beletúrt tökéletesen álló, ébenfekete hajába. Az ereimben megmagyarázhatatlanul jó, de furcsa érzés futott át egy pillanat alatt.

- Amikor felszívódtál a kávézóból... - kezdett bele hezitálva mondatába s közben arcomat fürkészte kiismerhetetlen tekintettel. Szavai bizonytalanok voltak, akárcsak Ő. - Beparáztam. Azt hittem, hogy a rajongók csináltak veled valamit...

Beparáztam. Ez a szó keringett az elmémben és ettől az egyetlen egy szótól dobbant hatalmasat a szívem. Ám van egy aprócska bökkenő: Zayn nemsokára elveszi feleségül Perrie-t... Egyáltalán nem így kellene viselkednie. Sokkal inkább távolságtartóbbnak, kevésbé figyelmesnek és segítőkésznek. Éppen ellenkező dolgokat tesz, ami mind szép és jó, de nem helyénvaló.

- Miért vagy ilyen velem? Alig ismerjük egymást, mégis többet tettél értem, mint idáig bárki - szökött ki belőlem gondolataimnak egy része. Zayn zavartan pislogott, s egy pillanatra beharapta alsó ajkát. - Köszönettel tartozom mindenért, de te is és én is jól tudjuk, hogy egyáltalán nem helyes, amit...

- Azt szeretnéd, hogy bunkó és elviselhetetlenül szemét legyek? - vonta fel hitetlenkedve szemöldökét. Hangja rekedtes volt a dühtől. Megráztam a fejem, mire az énekes felsóhajtott. - Figyelj, Ana... Fogalmam sincs, miért... De úgy érzem, vigyáznom kell rád. 

Őszinte szavai lesújtottak, mint egy forró nyári napot a hirtelen jött vihar. Képtelen voltam bármit is mondani jelen pillanatban. Remegve felsóhajtottam s eltűrtem egy kósza tincset a fülem mögé.

- Mi-mióta érzel így? - suttogtam olyan hangerővel, hogy Zayn is meghallhassa. Fúrta az oldalamat a kíváncsiság, jogom volt tudni erről.

- Amióta ismerlek. A szerénységed, a törékenységed és az ártatlanságod teljesen megbabonázott. Hatalmas kísértés vagy számomra - szemeim elkerekedtek. Nem, nem és nem! Teljességgel lehetetlen! Mégis hogy mondhat ilyeneket?! - Sosem találkoztam hozzád hasonló lánnyal, Anastasia...

- Nem szabad! Neked menyasszonyod van, Zayn! Nem érezhetsz így irántam, nem! - mormoltam kissé hisztérikusan, majd megragadtam a táskámat és elindultam a női mosdó felé. Idegességemben beletúrtam a hajamba, aztán ököllel beleütöttem a csempével borított falba. - A kurva életbe!

A fájdalom pillanatok alatt átjárta a kézfejemet és az ujjaimat. Erőtlenül mentem oda a mosdóhoz, hogy egy kis hideg vízzel enyhítsem a lüktető érzést. 

- Mi történt, Ana? - sietett mellém Daniella s a kezemre siklott tekintete. Hanyagul vállat rántottam és elzártam a csapot. - Az istenit, szólalj már meg!

- Semmi sem történt! Csak egy kis harci sérülés... Nem érdekes - legyintettem fájós kézzel. Ella a kezei közé fogta az enyémet s megtapogatta az érzékeny területet. A fájdalomtól felnyögtem.

- Ezt meg kell röntgeneztetni... Beviszlek az ügyeletre - már indult volna kifelé a mosdóból, de az ajtóban megállt. A lábaim lecövekeltek, nem mozdultam meg. Szótlanul meredtem magam elé. - Ana, ne szórakozz... Kérlek!

- Kutya bajom, tényleg - morogtam, majd felsóhajtottam és megfogtam a táskám pántját... A fájós kezemmel. Egy apró nyögést követően a táska a földön landolt.

- Szólok az iskolanővérnek, addig menj és ülj be a kocsiba - nyomta sérülésmentes kezembe a Cadillac kulcsát s elsietett. Lehunyt szemmel beszívtam a levegőt és a fogaim között kifújtam.

Lehorgasztott fejjel szeltem végig a folyosót, amíg neki nem ütköztem valakinek. Tekintetem lassan vezettem fel az illető arcára. Tekintete úgy csillogott, mint egy drágakő. Megfogta kezeimet, mire felszisszentem. 

- Mi a baj? - kérdezte komolyan, csokoládébarna íriszeit a fájós kezemre irányította. Elakartam húzódni, de Zayn nem engedte. - Válaszolj, Anastasia!

- Engedj el, Zayn! Nem tartozom magyarázattal... Főleg nem neked - alsó ajkamba haraptam, így akartam visszatartani feltörő sírásomat.

Amint sikerült kiszabadulnom az énekes szorításából, sietős léptekkel a parkolóba mentem. Megkerestem Ella autóját, aztán beültem az anyósülésre.

- A kivizsgálás után mehetsz is haza. Mára kaptál igazolást Mrs Heather-től - ült be mellém pár perc múlva Dani. Nem szóltam semmit, csak bekötöttem magam s fejemet az ablaküvegnek döntöttem.

Csendben ültünk egész úton, csak a rádió szólt halkan. Körülbelül fél óra múlva Ella leparkolt a kórháznál. A recepciónál eligazítást kaptunk, majd leadtam az adataimat s helyet foglaltunk a váróban. Dani a telefonját nyomkodta, én pedig lehunyt szemmel döntöttem hátra a fejemet a csempének.

- Anastasia Corwell - nyílt ki a vizsgáló ajtaja. Egy 30 év körüli, barna hajú és kék szemű orvost pillantottunk meg. Dani elismerően hümmögött, én pedig a táskámat a széken hagyva odamentem a doktorhoz. Miután leültünk az asztalhoz, a doktor kedvesen mosolyogva megszólalt. - dr. Fleacher vagyok, de szólítson csak Sam-nek. Szeretném, ha elmondaná, mi történt a kezével...

- Ideges lettem és beleütöttem a csempébe - sóhajtottam fel az asztalon heverő naptárt fixírozva. Sam bólintott egyet, majd a röntgengéphez vezetett. Itt csinált pár képet a kézfejemről, aztán leültetett a kivizsgálóasztalra. 

- Felírok néhány fájdalomcsillapítót, amíg az eredményre várunk - mondta s leült az asztal mögé. Néhány perc múlva vagy 6 darab receptet kaptam, amit még ma ki kell majd váltani. Negyed óra elteltével megkaptuk a röntgen eredményét: kettő ujjamban megrepedt a csont, a kézfejemben pedig egy porc. - Felrakok egy gipszet, amivel ugyanúgy végezhet fizikai munkát. Két hét múlva vissza kellene majd jönni kontrollra és akkor leszedjük a gipszet is.

- Rendben. És köszönöm - bólintottam egy halovány mosolyt csikarva arcomra, aztán elhagytam a vizsgálót. Ella szomorúan felsóhajtott, amikor meglátta a kezem. A táskámat nehézkesen feldobtam a vállamra s felsóhajtottam. - Vissza kell mennünk az egyetemre...

- Neked haza kell menned, Ana - jelentette ki ellentmondást nem tűrően Daniella. Megráztam a fejem és komoran a lány arcát figyeltem. - Makacs vagy...

Mielőtt válaszolhattam volna, a telefonom eszeveszett csörgésbe kezdett. A kijelzőn egy ismeretlen szám világított, vállat rántva mégis feloldottam a képernyő zárat és beleszóltam a készülékbe:

- Haló? - hangom kíváncsian csengett. Általában az ismeretlen hívók viccesnek érzik azt, ha rögtön lerakják a telefont. Ez most nem történt meg... Sajnos.

- Hol vagy most? Itt toporzékolok a kórház recepciójánál, de a titoktartás miatt nem mondják meg, mi történt veled - hadarta el Zayn. Megforgattam a szemeimet, amit természetesen nem láthatott.

- 2. emelet, 3. vizsgáló - motyogtam Zayn kérdésére a választ, aztán bontottam a hívást és zsebre vágtam a telefont. Dani kérdően felvont szemöldökkel méregetett. - Majd később elmondok mindent...

Először még vissza akartam menni az egyetemre, most pedig inkább haza vágyom. Nem szeretnék találkozni Zayn-nel, főleg nem így, gipsszel a kezemen. De ha jobban belegondolok, egy ideig semmilyen formában nem akarom látni Őt. A vallomása után főleg nem. Ez a tervem viszont nem fog összejönni. Szükségem van a munkámra, ezért el kell viselnem Zayn-t...

Ó, kellett nekem jelentkezni erre az állásra! Kerestem volna mást, mondjuk egy mosodai állást vagy mit tudom én... Alig várom, hogy elteljen ez a két hét. Zayn visszamegy turnézni, az én életem pedig visszatér a régi kerékvágásba... Remélem.