8.fejezet

Szépséges szombatot minden erre járónak, sziasztok!

Mondhatnám, hogy az én Mikulásom ezt a fejezetet hozta Nektek ajándékba :) Kicsit nehézkesen született meg a rész, de valahogy csak sikerült megírni :3 Köszönöm az előző fejezethez érkezett 6 kommentárt - Üdvözöllek az olvasók táborában, kedves Annabell! Igazából nem inspirált semmi és senki, amikor a kávézós jelenet megszületett :3 Örülök, hogy neked mégis az Ana-Christian páros jutott eszedbe :) Én is hatalmas rajongója vagyok a történetnek :3 -, a 32 pipát, a 11.000 megtekintést és az 55 feliratkozót ♥! Fantasztikusak vagytok, mint mindig! :D Nem tudom, láttátok-e, de nyitottam egy új blogot Une Autre Personne - Más személy címen :) December 23-án, a téli szünet kezdetén tervezem megnyitni egy Prológussal :D Várok mindenkit sok szeretettel ;) Ennyi lettem volna mára, további szép estét és hétvégét kívánok! ;) Pusszpáá evribádii,

Macy

Take Care ft. Rihanna

„Az embernek érzelmekre is szüksége van, mert gyengédség és szeretet nélkül az élet csupán afféle lélektelen gépezet.”

/Victor Hugo/

Az előadás végéig csendben tűrtem Daniella kíváncsi tekintetét. Nem tartozom neki magyarázattal... Vagyis azt hiszem. A fenébe is! Minden annyira zavaros...

- Niall élőben is olyan édes és jóképű, mint a képeken - sóhajtott fel Rosalie. Bátortalan kijelentése megmosolyogtatott.

- Zayn se semmi - köhintett Ella elpirulva. Kuncogva megráztam a fejem s miután kicsengettek, összepakoltam a cuccaimat és a táskámat a vállamra csapva robogtam oda az énekesekhez. 

- Miért léptél le olyan gyorsan? - kért számon Niall, miközben a mellém kocogó Rosalie-ra pillantott. A szőke hajú srác alaposan végigmérte legjobb barátnőmet, aki zavartan elmosolyodott és lehajtotta a fejét.

- Klausztrofóbiás vagyok, nem szeretek és nem is bírok zsúfolt helyen lenni. Ráadásul olyanokkal nem tudok egy légtérben lenni, akik sikoltoznak és fellökik a másik embert - mormoltam Niall kérdésére tömör és kézzelfogható válaszomat... Feleslegesen. Az Ír Manó beszélgetésbe bonyolódott Rosalie-val, aki kábultan bólogatott s néha-néha hozzáfűzött valamit a beszélgetés témájához. 

Zayn leplezve mosolyát, a közeli ablak párkánya alatt végighúzódó padszerűség felé bökött, miszerint hagyjuk magukra a Niall - Rosalie párost. A fekete hajú srác lazán levágta magát a padra s levette a fejéről a kapucniját. Táskámat magam mellé dobva ültem le, majd várakozóan Zayn-re sandítottam.

- Miért jöttetek ide? - kérdeztem komoly, mégis kíváncsi hangnemben. Zayn felsóhajtott és beletúrt tökéletesen álló, ébenfekete hajába. Az ereimben megmagyarázhatatlanul jó, de furcsa érzés futott át egy pillanat alatt.

- Amikor felszívódtál a kávézóból... - kezdett bele hezitálva mondatába s közben arcomat fürkészte kiismerhetetlen tekintettel. Szavai bizonytalanok voltak, akárcsak Ő. - Beparáztam. Azt hittem, hogy a rajongók csináltak veled valamit...

Beparáztam. Ez a szó keringett az elmémben és ettől az egyetlen egy szótól dobbant hatalmasat a szívem. Ám van egy aprócska bökkenő: Zayn nemsokára elveszi feleségül Perrie-t... Egyáltalán nem így kellene viselkednie. Sokkal inkább távolságtartóbbnak, kevésbé figyelmesnek és segítőkésznek. Éppen ellenkező dolgokat tesz, ami mind szép és jó, de nem helyénvaló.

- Miért vagy ilyen velem? Alig ismerjük egymást, mégis többet tettél értem, mint idáig bárki - szökött ki belőlem gondolataimnak egy része. Zayn zavartan pislogott, s egy pillanatra beharapta alsó ajkát. - Köszönettel tartozom mindenért, de te is és én is jól tudjuk, hogy egyáltalán nem helyes, amit...

- Azt szeretnéd, hogy bunkó és elviselhetetlenül szemét legyek? - vonta fel hitetlenkedve szemöldökét. Hangja rekedtes volt a dühtől. Megráztam a fejem, mire az énekes felsóhajtott. - Figyelj, Ana... Fogalmam sincs, miért... De úgy érzem, vigyáznom kell rád. 

Őszinte szavai lesújtottak, mint egy forró nyári napot a hirtelen jött vihar. Képtelen voltam bármit is mondani jelen pillanatban. Remegve felsóhajtottam s eltűrtem egy kósza tincset a fülem mögé.

- Mi-mióta érzel így? - suttogtam olyan hangerővel, hogy Zayn is meghallhassa. Fúrta az oldalamat a kíváncsiság, jogom volt tudni erről.

- Amióta ismerlek. A szerénységed, a törékenységed és az ártatlanságod teljesen megbabonázott. Hatalmas kísértés vagy számomra - szemeim elkerekedtek. Nem, nem és nem! Teljességgel lehetetlen! Mégis hogy mondhat ilyeneket?! - Sosem találkoztam hozzád hasonló lánnyal, Anastasia...

- Nem szabad! Neked menyasszonyod van, Zayn! Nem érezhetsz így irántam, nem! - mormoltam kissé hisztérikusan, majd megragadtam a táskámat és elindultam a női mosdó felé. Idegességemben beletúrtam a hajamba, aztán ököllel beleütöttem a csempével borított falba. - A kurva életbe!

A fájdalom pillanatok alatt átjárta a kézfejemet és az ujjaimat. Erőtlenül mentem oda a mosdóhoz, hogy egy kis hideg vízzel enyhítsem a lüktető érzést. 

- Mi történt, Ana? - sietett mellém Daniella s a kezemre siklott tekintete. Hanyagul vállat rántottam és elzártam a csapot. - Az istenit, szólalj már meg!

- Semmi sem történt! Csak egy kis harci sérülés... Nem érdekes - legyintettem fájós kézzel. Ella a kezei közé fogta az enyémet s megtapogatta az érzékeny területet. A fájdalomtól felnyögtem.

- Ezt meg kell röntgeneztetni... Beviszlek az ügyeletre - már indult volna kifelé a mosdóból, de az ajtóban megállt. A lábaim lecövekeltek, nem mozdultam meg. Szótlanul meredtem magam elé. - Ana, ne szórakozz... Kérlek!

- Kutya bajom, tényleg - morogtam, majd felsóhajtottam és megfogtam a táskám pántját... A fájós kezemmel. Egy apró nyögést követően a táska a földön landolt.

- Szólok az iskolanővérnek, addig menj és ülj be a kocsiba - nyomta sérülésmentes kezembe a Cadillac kulcsát s elsietett. Lehunyt szemmel beszívtam a levegőt és a fogaim között kifújtam.

Lehorgasztott fejjel szeltem végig a folyosót, amíg neki nem ütköztem valakinek. Tekintetem lassan vezettem fel az illető arcára. Tekintete úgy csillogott, mint egy drágakő. Megfogta kezeimet, mire felszisszentem. 

- Mi a baj? - kérdezte komolyan, csokoládébarna íriszeit a fájós kezemre irányította. Elakartam húzódni, de Zayn nem engedte. - Válaszolj, Anastasia!

- Engedj el, Zayn! Nem tartozom magyarázattal... Főleg nem neked - alsó ajkamba haraptam, így akartam visszatartani feltörő sírásomat.

Amint sikerült kiszabadulnom az énekes szorításából, sietős léptekkel a parkolóba mentem. Megkerestem Ella autóját, aztán beültem az anyósülésre.

- A kivizsgálás után mehetsz is haza. Mára kaptál igazolást Mrs Heather-től - ült be mellém pár perc múlva Dani. Nem szóltam semmit, csak bekötöttem magam s fejemet az ablaküvegnek döntöttem.

Csendben ültünk egész úton, csak a rádió szólt halkan. Körülbelül fél óra múlva Ella leparkolt a kórháznál. A recepciónál eligazítást kaptunk, majd leadtam az adataimat s helyet foglaltunk a váróban. Dani a telefonját nyomkodta, én pedig lehunyt szemmel döntöttem hátra a fejemet a csempének.

- Anastasia Corwell - nyílt ki a vizsgáló ajtaja. Egy 30 év körüli, barna hajú és kék szemű orvost pillantottunk meg. Dani elismerően hümmögött, én pedig a táskámat a széken hagyva odamentem a doktorhoz. Miután leültünk az asztalhoz, a doktor kedvesen mosolyogva megszólalt. - dr. Fleacher vagyok, de szólítson csak Sam-nek. Szeretném, ha elmondaná, mi történt a kezével...

- Ideges lettem és beleütöttem a csempébe - sóhajtottam fel az asztalon heverő naptárt fixírozva. Sam bólintott egyet, majd a röntgengéphez vezetett. Itt csinált pár képet a kézfejemről, aztán leültetett a kivizsgálóasztalra. 

- Felírok néhány fájdalomcsillapítót, amíg az eredményre várunk - mondta s leült az asztal mögé. Néhány perc múlva vagy 6 darab receptet kaptam, amit még ma ki kell majd váltani. Negyed óra elteltével megkaptuk a röntgen eredményét: kettő ujjamban megrepedt a csont, a kézfejemben pedig egy porc. - Felrakok egy gipszet, amivel ugyanúgy végezhet fizikai munkát. Két hét múlva vissza kellene majd jönni kontrollra és akkor leszedjük a gipszet is.

- Rendben. És köszönöm - bólintottam egy halovány mosolyt csikarva arcomra, aztán elhagytam a vizsgálót. Ella szomorúan felsóhajtott, amikor meglátta a kezem. A táskámat nehézkesen feldobtam a vállamra s felsóhajtottam. - Vissza kell mennünk az egyetemre...

- Neked haza kell menned, Ana - jelentette ki ellentmondást nem tűrően Daniella. Megráztam a fejem és komoran a lány arcát figyeltem. - Makacs vagy...

Mielőtt válaszolhattam volna, a telefonom eszeveszett csörgésbe kezdett. A kijelzőn egy ismeretlen szám világított, vállat rántva mégis feloldottam a képernyő zárat és beleszóltam a készülékbe:

- Haló? - hangom kíváncsian csengett. Általában az ismeretlen hívók viccesnek érzik azt, ha rögtön lerakják a telefont. Ez most nem történt meg... Sajnos.

- Hol vagy most? Itt toporzékolok a kórház recepciójánál, de a titoktartás miatt nem mondják meg, mi történt veled - hadarta el Zayn. Megforgattam a szemeimet, amit természetesen nem láthatott.

- 2. emelet, 3. vizsgáló - motyogtam Zayn kérdésére a választ, aztán bontottam a hívást és zsebre vágtam a telefont. Dani kérdően felvont szemöldökkel méregetett. - Majd később elmondok mindent...

Először még vissza akartam menni az egyetemre, most pedig inkább haza vágyom. Nem szeretnék találkozni Zayn-nel, főleg nem így, gipsszel a kezemen. De ha jobban belegondolok, egy ideig semmilyen formában nem akarom látni Őt. A vallomása után főleg nem. Ez a tervem viszont nem fog összejönni. Szükségem van a munkámra, ezért el kell viselnem Zayn-t...

Ó, kellett nekem jelentkezni erre az állásra! Kerestem volna mást, mondjuk egy mosodai állást vagy mit tudom én... Alig várom, hogy elteljen ez a két hét. Zayn visszamegy turnézni, az én életem pedig visszatér a régi kerékvágásba... Remélem.

7.fejezet

Anything Could Happen

„Az élet az, ami megtörténik veled, miközben azzal vagy elfoglalva, hogy egyéb terveket szövögetsz.” 

/John Lennon/

Mostanában elég rosszul aludtam, ma reggel viszont meglepően kipihentnek éreztem magam. Miután kikapcsoltam az ébresztőt, nyújtóztam egy nagyot és kiugrottam az ágyból. Komótosan megágyaztam, aztán bementem a fürdőbe készülődni. Egy frissítő zuhanyt és hajmosást követően megszárítkoztam, majd felöltöztem és nekiláttam a hajam kifésülésének s kivasalásának. Negyed óra alatt emberibb külsőt kreáltam magamnak. Kerestem egy táskát, amibe beledobáltam a dolgaimat és lerobogtam a lépcsőn.

- Jó reggelt, Ana! - mosolygott rám anya, amikor beléptem a konyhába. A levegőben a kakaó és a nutellás kenyér illata keringett. Mosoly kúszott az arcomra, hiszen rég nem volt ilyen egyszerű, mégis nagyszerű reggeliben részem.

- Kivételesen tényleg jó - segítettem anyának kényelmesen az asztalhoz ülni. Frusztrált és idegesített, hogy Sophie nem reggelizik velünk. Gondolataim folyamatosan körülötte és a nagyi körül forogtak. 

- Ma nem lesz gyógytornám, így átmegyek a szomszédba Mrs Evans-hez - nyelt egy nagyot a kakaójából anya, aztán megtörölte a száját. Mrs Evans egy idős özvegyasszony, akit anya minden másnap meglátogat. A néninek két lánya és egy fia van, akik ritkán tudják őt meglátogatni, mivel már nem Bradford-ban laknak. - Szeretném megtanulni a gobelin készítés fortélyait. 

- Már alig várom, hogy láthassam a munkáidat - mosolyogtam anyára, majd megittam a kakaómat és elmosogattam. Mielőtt elindultam volna az egyetemre, segítettem anyának felöltözni. Vállamra dobva a táskát sasszéztam el az előtérbe, ahol felkaptam a slusszkulcsot. - Érezted jól magad! Szia!

- Ügyes légy, kicsim! - köszönt el anya, én pedig kiléptem az ajtón és lehunyt szemmel beszívtam a kissé csípős, októberi levegőt. 

Jókedvűen ültem autóba, de amikor beindítottam volna a járművet, a mosoly az arcomra fagyott. A motor felbőgött, viszont ugyanolyan gyorsasággal el is némult. Próbálkoztam egy ideig, aztán kiszálltam a kocsiból és felnyitottam a motorháztetőt. Konyítok valamennyit az autószereléshez, de most megakadt a tudományom. Idegesen csaptam le a tetőt és nekidőltem az autó oldalának. Ekkor egy fekete, sötétített ablakú BMW lassított le a ház előtt. Gyanakodva méregettem a már nem először látott járművet. Amikor kinyílt a vezető oldala felőli ajtó, egy picit meglepődtem. 

- Te meg mit keresel itt? - vontam fel a szemöldököm, Zayn pedig elmosolyodott és elkezdett közeledni felém. Álmosan csillogó tekintete teljesen megbabonázott.

- Gondoltam, megihatnánk egy kávét, mielőtt elindulsz Londonba - rántott vállat hanyagul. Nem hiszem el, hogy egy nyamvadt kávé miatt kelt fel hajnalok hajnalán... - Úgy tűnik, ebből a kávéból egy fuvar lesz az egyetemig...

- Miből gondolod, hogy veled megyek? - húztam meglepett mosolyra ajkaimat, ami Zayn arcára is egy kisfiús vigyort varázsolt. - Egyáltalán honnan tudod, hogy nem indul a kocsim?

- Az igazság az, hogy amióta kijöttél a házból, azóta figyeltelek... Jót mosolyogtam a bénázásodon - cukkolt nevetve, én pedig tetetett dühvel belebokszoltam a vállába. - Komolyan mondtam... Elviszlek Londonba és ha rám csörögsz, haza is hozlak...

- Nem várhatom el tőled, hogy... - folytattam volna, ha Zayn nem rakja a számra kezét. Tenyerén egy leheletnyit kiérződött a cigaretta vagyis a nikotin kesernyés szaga. Fintorogva megforgattam a szemeimet, majd megpróbáltam lehámozni a számról Zayn tetovált mancsát. Miután sikerült a próbálkozásom, felsóhajtottam és megráztam a fejem. - Hihetetlenül makacs vagy...

- Mondod te... - horkant fel karba tett kezekkel, amin jót mosolyogtam. Mint egy kisfiú, aki nem kapja meg azt a játékautót, amelyiket szerette volna. Egy ideig csendben néztünk farkasszemet egymással, ám a csendet végül Zayn törte meg. - Szóval... Indulhatunk?
Megforgattam szemeimet, majd ellöktem magam a kocsi oldalától és követtem az énekest. Úriemberhez méltóan ajtót nyitott s megvárta, míg beülök. Fütyörészve helyet foglalt mellettem a kormány mögött, aztán bekötöttünk magunkat és elindultunk Londonba.
Már elhagytuk Bradford városát, amikor Zayn kotorászni kezdett a kesztyűtartóba. Fél szemmel az utat figyelte, de közben szorgosan keresgélt. Diadalittas mosoly ült ki arcára, mikor kivette a CD-el és más egyébbel teletömött kesztyűtartóból a Midnight Memories névre hallgató, szám szerint 3. albumukat.
- Remélem, Sophie örül majd neki. Hivatalosan a jövő hónapban jelenik meg, de a húgod kivételes személy... - adta a kezembe az albumot. Elmosolyodva fordítottam meg, hogy elolvashassam a dallistát. A címek egytől egyig felkeltették az érdeklődésemet.
- Igazán nem kellene ezt tenned. A vezetőség mit fog szólni...? - nem szeretném, ha Zayn a húgom miatt kerülne bajba a menedzsmentnél. Mi van, ha ez rámegy a karrierjére?
- Ne aggódj! Az iTunes-n nemsokára elő lehet rendelni a teljes albumot, így bárki meghallgathatja... Természetesen ehhez egy-két dolgot meg kell tenni... Ráadásul Sophie magától az egyik bandatagtól kapja, ezért nem származik ebből semmilyen szabályszegés... - próbált megnyugtatni. Aprót bólintottam, majd elraktam a táskámba az albumot és összekulcsoltam ujjaimat az ölemben. Egy ideig csendben néztük az utat, amíg Zayn meg nem szólalt. - Beszéltél apukáddal?
Számítottam rá, hogy ez a kérdés még elő fog kerülni valamikor. Az igazság az, hogy a Zayn-nel való beszélgetésünk óta eszembe se jutott, hogy felhívjam apát. Nem látom értelmét.
- Fáradt voltam, így hanyagoltam a dolgot - füllentettem a táskám pántját gyűrögetve. Ha jobban belegondolok, nem is hazudtam. A tegnapi nap igencsak hosszú és fáradalmas volt. Halkan felsóhajtottam, amikor megcsörrent a telefonom. A kijelzőn Daniella neve villogott. Mosolyogva végighúztam az ujjamat a képernyőn s beleszóltam a készülékbe. - Szia!
- Ugye nem felejtetted el, hogy ma délután az utolsó előadás után próbálunk? - hadarta el kérdését köszönés nélkül. Egy ideig csendben ültem és zavartan pislogtam. Teljesen kiment a fejemből a pénteki fellépés. - Elfelejtetted, igaz?
- Valahogy kiment a fejemből. Valami rémlik, hogy Lady Gaga dalokra kell majd idióta koreográfiát táncolni... Én és a tánc... Két külön világ, Ella - motyogtam, mire a vonal másik végén egy hangos röhögés majdnem átszakította a dobhártyám. - Ne nevess ki. Utálok és nem is tudok táncolni. Az éneklés még elmegy... A zuhany alatt.
- Fejezd be, Anastasia! Láttalak már táncolni és hallottalak már énekelni is... Nem volt rossz - lelki szemeim előtt láttam, ahogy kacsint egyet. Zayn mosolyogva nézte az utat, de néha-néha rám pillantott. Tekintete égette a bőrömet. - Most le kell tennem, nemsokára találkozunk! Légy rossz addig is!
- Igyekszem... - sóhajtottam fel mosolyogva s kinyomtam a telefont. A készüléket a táskám mélyébe süllyesztettem és hátradőltem az ülésben.
Körülbelül egy óra múlva már London utcáit szeltünk. Zayn találomra leparkolt a Starbucks előtt, aztán leállította a motort és rám nézett.
- Meghívlak egy kávéra - jelentette ki ellentmondást nem tűrően, én pedig szó nélkül bólintottam egyet. A fene se akar vitázni ezzel a gyerekkel. A kávézóba belépve minden szempár Zayn-re szegeződött, aki érzelemmentes fejjel nézett körbe. Egy eldugott kis asztalkához ültünk, az énekes pedig intett az egyik pincérlánynak. - A szokásosat kérném... Ana?
- Én egy Jeges Caffè Latte-t és egy Almás fánkot kérnék - adtam le unott mosollyal a rendelést, a pincércsajszi lefirkantotta és egy halovány vigyor kíséretében elsietett. Csendben ültünk egymással szemben, végül én szólaltam meg némi hezitálás után. - A rendelésem árának felét én fizetem.
- Egy fenét! Meghívtalak, tehát egy fontot sem fogadok el tőled - dörrent rám, így jobbnak láttam nem megemlíteni többet a dolgot. 
Pár perc múlva kihozták a rendelésünket, amit idegesen fogyasztottam el. Zayn dühös pillantása nem hagyott nyugodni. Fogalmam sincs, mi baja van. Valószínűleg sőt biztos, hogy megsértettem.
- Nézzenek oda! Itt szürcsölgeti egy gyönyörű lánnyal a kávéját és a haverjának elfelejt szólni... Most megbántottál, Zayn - vágódott le mellénk egy szőke hajú, kék szemű fiú... Becses nevén a haspók ír manó, Niall. Zayn elmosolyodott, majd lepacsizott a szőkeséggel és mindketten rám néztek.
- Niall, ő itt a házvezetőnőnk, Anastasia - mutatott be az ír fiúnak Zayn, Niall pedig felém nyújtotta a jobbját, amit mosolyogva el is fogadtam.
Miután Niall leadta a rendelést, beszélgetni kezdtünk. Ám arra egyikőnk sem számított - titkon lehet, hogy a fiúk igen -, hogy a kávézót percek alatt ellepik a rajongók. Hosszú sor alakult ki az asztalunknál, a lányok képet és aláírást kértek a fiúktól. Egy ideig csendben figyeltem, ahogy Zayn és Niall hol együtt, hol felváltva pózol a rajongók mellett.
- Azt hiszem, most megyek - álltam fel az asztaltól, majd a vállamra dobtam a táskám és elindultam a bejárat felé. 
Fejemre húztam a kabátom kapucniját, a fülesemet pedig bedugtam a fülembe és így ballagtam a nyüzsgő utcán. Úgy fél óra gyaloglást követően beértem az egyetemre, ahol már vártak rám. Daniella és Rosalie azonnal a nyakamba ugrott, mintha ezer éve láttak volna. James biccentett egyet, Matt viszont megajándékozott egy baráti öleléssel.
- Olyan furcsa vagy - jegyezte meg halkan Ella, miután elfoglaltuk a helyeinket az előadóteremben. Valószínűleg a hallgatagságomra és a fancsali ábrázatomra értette. - Mi a baj?
- Nem érdekes - ráztam meg a fejem és kinyitottam a könyvet, ezzel is terelve egy picit a gondolataimat. Miért viselkedem így? Semmi jogom kiakadni azon, hogy a fiúkat megszállták a rajongók. Ez az életük, el kell fogadni és kész. 
Amint elkezdődött az előadás, szorgosan jegyzetelni és olvasni kezdtem. Teljesen megfeledkeztem a reggeli kis malőrről, minden gondolatom az előadásra terelődött. Az óra vége felé sutyorgásra kaptam fel a fejem. Az eladóterem ajtajában két alak ácsorgott és mind a ketten engem figyeltek árgus tekintettel.
- Ana, miért bámul téged Zayn és Niall? Egyáltalán mit keresnek itt? - hajolt oda hozzám Rosalie. Megrántottam a vállam és egy pillanatra lehunytam a szemem. Ezt nem úszom meg ennyivel, az biztos.

Szépséges estét kívánok mindenkinek, sziasztok!

Egy igencsak fárasztó, ám vidám héten túl itt is lennék a folytatással :) Segítettem magamon annyival, hogy pár napja elkezdtem írni és ma csak be kellett fejeznem :D Kezdeném egy közérdekű közleménnyel: november 30-án, szombaton felkerül a You belong with me téli designja :) Remélem, tetszeni fog majd nektek, hiszen Dorothy S. művésznő sokat dolgozott vele :D Köszönöm az előző fejezethez érkezett 9 kommentárt, a 27 pipát és az 1 megosztást ♥ :) Reménykedem, hogy ismét megajándékoztok némi véleménnyel - kommentár vagy pipa :) További szép estét és kellemes hétvégét kívánok ♥! Pusszpáá evribádii,

Macy

6.fejezet

Sziasztok!

Meg is érkeztem a folytatással :) Sokat gondolkodtam azon, hogy Zayn szemszögéből írjam-e, de végül maradtam Anastasia szemszögénél :) Ne aggódjatok, lesz Zayn nézőpontjából is fejezet :D Na, azért ne rohanjunk előre... Köszönöm az előző részhez érkezett 5 kommentárt és 24 pipát, illetve a 7.000 megtekintést, a 29 követőt és 54 feliratkozót ♥! Nagyszerűek vagytok, komolyan :) Mielőtt belemerülnétek az olvasásba, elárulok vele kapcsolatosan valamit: ez egy teljesen nyugodt és a történtekhez képest vidám kis fejezet :) Örülnék a visszajelzéseknek, jöhet kommentár és pipa is :) Ennyi lettem volna, jó olvasást és szép hétvégét kívánok ♥! Pusszpáá evribádii,

Macy

Story of My Life

„Minél kevesebb szabályt állítasz fel arra, hogy milyennek kellene lennie az életnek, és hogy másoknak hogyan kellene viselkedni, annál könnyebb boldognak lenned.”

/Andrew Matthews – Hallgass a szívedre/

Körülbelül egy óra beszélgetést követően Zayn-nel felmentünk a húgomhoz. Anya és Trisha éppen akkor lépett ki a kórterem ajtaján, amikor kiszálltunk a liftből. Anya mosolyogva rám nézett, amiből egyből tudtam, hogy Sophie-val most minden rendben. Viszonoztam gesztusát, majd benyitottam a testvéremhez. Sophie a laptopján nézett valamit - fogalmam sincs, hogy került a kórházba a készülék - s közben nevetgélt.

- Nem zavarok? - kérdeztem pár perc elteltével, Sophie pedig vigyorogva megrázta a fejét és széttárta a karjait. Szorosan magamhoz öleltem törékeny testét s egy puszit leheltem az arcára. Miután elhúzódtunk egymástól, leültem Sophie mellé és megnéztem, min nevetett a kislány. Egy videónapló volt megnyitva, méghozzá Sophie kedvenc fiúbandájának, a One Direction-é. 

- Ezektől a videóktól jobb lesz a kedvem - suttogta a húgom levakarhatatlan mosollyal az arcán. Amint ez kimondta, támadt egy nagyszerű ötletem.

- Mindjárt jövök - robogtam az ajtóhoz, majd kimentem a folyosóra. Zayn és anyáék azonnal rám pillantottak, biztosan azt hitték, valami baj van. Odamentem Zayn-hez, a füléhez hajoltam és elsuttogtam neki az ötletem. Borostás arcára halovány mosoly ült ki. Mielőtt még Zayn is bejött volna velem Sophie-hoz, egyedül mentem vissza a kórterembe. - Van egy meglepetésem...

- Meglepetés? Nekem? - nézett fel a laptop képernyőjéről Sophie, én pedig bólintottam egyet. Amikor Zayn benyitott a helységbe, Sophie kisebb sokkot kapott. Az énekes mosolyogva odament a testvéremhez, majd megölelte és elkezdett neki énekelni.

- Can't believe your packing your bags, trying so hard not to cry... Had the best time, now it's the worst time, but we have to say goodbye... - Sophie valósággal elolvadt Zayn karjaiba. Meghatódva néztem őket s élveztem Zayn gyönyörű hangját. Leültem az ágy másik oldalára és onnan hallgattam tovább a rögtönzött koncertet, ami nem tartott sokáig. Zayn nyomott egy puszit a húgom arcára, aki félénken elpirult. - Nem tévedtem... Pontosan olyan aranyos vagy, mint a nővéred.

- Ez-ez... Ez csak egy álom... - Sophie nehezen hitte el, hogy Zayn ül mellette teljes életnagyságban. Vicces és édes volt egyben ez a szituáció. - Biztosan csak a képzeletem játszik velem...

- Sophie, ez a valóság. Zayn tényleg itt van - mosolyogtam a húgomra, aki elbűvölve méregette a kreol bőrű fiút. Miután kezdte felfogni a dolgokat, Sophie örömében tapsikolt egy sort, aztán sebekkel tarkított karjait Zayn dereka köré fonta és az arcát az énekes mellkasába fúrta. Zayn felnevetett és még szorosabban magához ölelte a kislányt.

- Csak nem videónaplót néztél? - pillantott a laptop monitorjára Zayn, arcán egy meglepett mosollyal. Sophie sután bólintott, majd elkezdték nézni a fiúval a videóból maradt pár percet. Számomra sokkolóan szembetűnő volt a 2 évvel ezelőtti és a mostani Zayn.

Az idő, amelyet a húgommal töltöttünk, csodásan telt. Zayn mesélt egy picit az új albumról, illetve meghívott minket egy koncertre is a jövő évben induló turné Londoni állomására. Sophie már alig várja, hogy élőben láthassa és hallhassa a fiúkat.

- Ugye holnap is meglátogatsz? - kérdezte izgatottan Sophie Zayn-től, miután szóltak nekünk, hogy nemsokára vége a látogatási időnek. 

- Ez nem kérdés... De a nővéredről sem feledkezz meg - mosolygott rám kedvesen a fiú, Sophie pedig megfogta a kezem.

- Most már mennünk kell, mert még a nagyit is szeretném meglátogatni - ölelgettem meg jó szorosan Sophie-t, aztán Zayn is megajándékozta egy mackóöleléssel. 

- Sziasztok! - köszönt el tőlünk kicsit letörve Shopie, aztán az ölébe vette a laptopot és azzal szórakoztatta tovább magát.

Zayn leült anya és Trisha mellé, én pedig felkerestem az intenzív osztályt. A nagyi mesterséges altatásban volt, de a körülményekhez képest már túl van az életveszélyen. Holnap áthelyezik majd egy normál kórterembe. Legalábbis ezt mondta az ügyeletes főnővér, aki megkért, hogy ne maradjak sokáig.

Egy bágyadt sóhajtást követően leültem a nagyi ágya mellé elhelyezett székre, majd megfogtam a kezét és meséltem neki a mai napomról. Valami filmben láttam, hogy a betegek még így is hallják - altatásban, gépekre kötve - azt, amit mondanak nekik. 

- Ana, mennünk kell - nyitott be Trisha a helységbe. Bólintottam egy aprót, aztán egy puszit leheltem a nagyi arcára és csatlakoztam a már indulásra készen álló anyáékhoz.

Zayn felajánlotta, hogy hazavisz minket. Anya hevesen ellenkezett, én pedig nem mertem megszólalni. Rendkívül furcsa és érdekes volt Zayn viselkedése. Ezalatt a pár óra alatt, amióta ismerjük egymást, rengeteget segített nekem... A családomnak.

- Jól vagy? - zökkentett ki gondolataim közül az énekes rekedtes hangja. Anya és Trisha hátul, én pedig az anyósülésen foglaltam helyet. 

- Igen... Csak elgondolkodtam - motyogtam, miközben kifelé bámultam az ablakon. Pár pillanatig magamon éreztem Zayn égető, mégis gyönyörű szemeit. Vagy lehet, hogy csak elképzeltem?

Amikor Zayn befordult az utcánkba, furcsa bizsergés lett rajtam úrrá. Szerettem volna még egy kevés időt Vele tölteni... Igazán megkedveltem Őt. A házunk elé érve kicsatoltam magam, majd kipattantam a kocsiból és kivettem a kerekesszéket.

- Segítettem volna - hallottam meg a hátam mögül Zayn elégedetlen hangját. Mosolyogva megráztam a fejem, aztán szétnyitottam a széket és segítettem kiszállni anyának. Zayn ragaszkodott hozzá, hogy bekísérjen minket a bejáratig. Mielőtt bementünk volna, Trisha megölelte anyát és engem. Jó érzéssel töltött el ez a gesztus. 

- Köszönöm a mai napot. A körülményekhez képest nagyszerűen éreztem magam - fordultam Zayn-nel szembe, aki csak elmosolyodott. Nem tudom, miért tettem azt, amit. Odaléptem Zayn-hez és egy puszit nyomtam borostás arcára. - Még egyszer köszönöm, Zayn. Jó éjt!

- Örülök, hogy megismerhettelek - simított végig a karomon, aztán elköszönt anyától és beszállt a kocsiba. Pár perc múlva hűlt helye maradt a járműnek.

Anya felvont szemöldökkel és mosolyogva nézett rám, én pedig elpirulva vállat rántottam. Miután anyának segítettem lefürödni, én is felmentem és vettem egy forró fürdőt. Gyomrom vad morgása zökkentett ki nyugodt elmélkedésemből, így magamra kaptam egy hálóinget és a kedvenc köntösöm, majd lerobogtam a konyhába. Anya az asztalnál ült és ha jól láttam, milánói makarónit evett. Elővettem magamnak egy tányért, szedtem rá egy kevéske tésztát és nekiláttam az evésnek.

- Zayn nagyon rendes fiúnak tűnik - szólalt meg kis idő múlva anya, nekem pedig megállt a kezemben a villa. Miért kell felhozni Őt? - Jóképű, ráadásul dögös is... A barátnője megfogta az Isten lábát...

- Menyasszonya - javítottam ki Perrie pozícióját Zayn életében. Az egy dolog, hogy nem követem minden egyes percben a One Direction mindennapjait, de tudok egy s mást. 

- Ilyen fiatalon?! - tűnődött anya. Megrántottam a vállam és a vacsora elfogyasztását követően elmosogattam, aztán segítettem anyának eljutni az ágyig. - Jó éjt, Ana!

- Neked is - eresztettem meg feléje egy fáradt mosolyt, majd felmentem a szobámba. Miután megkerestem a kedvenc lemezem, odaléptem a lejátszóhoz és elindítottam a L'hymne à l'amour című Édith Piaf klasszikust.

Egy ideig jobbra-balra dülöngéltem a dallamra, aztán ledobtam az egyik székre a köntösöm és bebújtam az ágy alá. Sokáig nem jött álom a szememre. Álmaimban aztán végig Zayn csillogó, mogyoróbarna szemei kísértettek.

5.fejezet

Sziasztok!

Egy laza, mégis fárasztó hét után itt is lennék a folytatással :) Sajnálattal tartozom, hogy nem pénteken tettem fel, de későn és megszakításokkal írtam meg... Illetve rövidke is lett... Bocsánat :/ Sokat gondolkodtam ezen a fejezeten, bár az alapja már megvolt, csiszolnom kellett rajta :) Köszönöm az előző fejezethez érkezett 6 kommentárt - Dorothy S., Cassy Crockett, Bartók Timi, Pici Nati, Diana és Iszáka Szandi ♥ - és a 28 pipát ♥! Innentől kezdve több kommentárt és pipát szeretnék ;) Nem kell rögtön a fejezet megjelenésének napján írni/pipálni, lehet azt utána is... Ha valakit ez tartana vissza :) Köszönöm az 50 feliratkozót is :) Nem is pampogok tovább, jó olvasást és pihenésben gazdag szünetet, hétvégét kívánok ♥! Ó, amíg el nem felejtem... Kinek hogy tetszik a Story of My Life? :) Nekem abszolút kedvenc :3 Pusszpáá evribádii,

Macy

Angels Among Us

„Sajnos nagyon sokan hiszik azt, hogy a csend olyan űr, amit mindenképp ki kell tölteni még akkor is, ha nincs fontos mondandójuk.”
/Nicholas Sparks/

Idegesen járkáltam fel s alá a kórház folyosóján, miközben fohászkodtam Istenhez. A húgomat és a nagyit súlyos sérülésekkel, életveszélyes állapotban hozták be. Csak annyit tudunk, hogy egy részeg taxissofőr nem adott elsőbbséget a zebrán átkelőknek.

- Idd meg ezt, jót fog tenni - simította vállamra egyik kezét Trisha, majd a kezembe nyomott egy gőzölgő műanyagpoharat. Zayn hozott be minket kocsival, Trisha mindenképpen el szeretett volna kísérni engem.
- Nem megy... - suttogtam a fejemet rázva, miközben erőtlenül szorongattam a poharat. Zayn anyával beszélgetett, valószínűleg megpróbált egy kis lelket önteni a könnyeivel küszködő nőbe. Trisha átkarolta a vállam s leültünk anyáék mellé. Zayn hatalmas, csokoládébarna szemei együttérzéstől csillogtak. - Bele sem merek gondolni abba, ha Sophie és a nagyi...
- Shh... Ana... Nem szabad egyből rosszra gondolni... - fogta meg kezemet anya és megszorította azt. Hangja rekedtes volt, ami valósággal lyukat ütött a szívembe.
A kezemben levő kávé már langyossá vált, így lassan kortyolgatni kezdtem és közben meredtem magam elé. A félelem és izgalom erősen harcolt bennem, de a kezdeti aggodalom alábbhagyott. Körülbelül fél óra múlva kinyílt a műtő ajtaja, majd kitolták Sophie-t. Arcát apróbb, karjait pedig nagyobb horzsolások és hegek tarkították. A homlokát és a bal lábát fásli fedte. Anya azonnal elsírta magát és szorosan hozzám bújt, arcát a vállamba fúrta.
- Doktor úr! - szólítottam meg az előttünk elhaladó fehér köpenyes, 40-es éveiben járó orvost. Tekintetét rám szegezte, s odajött hozzám. - Hogy van a húgom?
- Az állapotát stabilizáltuk, jelenleg mesterséges altatásban tartjuk. Negyed óra múlva be lehet a kislányhoz menni - mosolygott rám biztatóan, s még mielőtt ment volna a dolgára, halkan hozzátette: - A nagymamája már az intenzív osztályon van, hozzá is hamarosan bemehetnek.
- Köszönjük - mondtam egy megkönnyebbült sóhajt követően. A doktor bólintott egyet és sietős léptekkel elhagyta a folyosót.
Trisha rám mosolygott, ahogy Zayn is. Anya letörölte könnyektől nedves arcát, majd ő is elmosolyodott és megajándékozott egy öleléssel.
- A húgod ugyanolyan erős és kitartó, mint amilyen Te vagy. Ezt ne feledd! - jött oda hozzám Zayn, aztán végigsimított a vállamon s felhúzott a helyemről. Felvont szemöldökkel néztem gyönyörű íriszeibe, melyekből semmit sem tudtam kiolvasni. - Sétáljunk egy kicsit. Jót tesz a friss levegő...
Trisha és anya beszélgetésbe bonyolódott, mi pedig lementünk a kórház kertjébe. Kezeimet zsebre dugtam, majd lehajtottam a fejem és így lépkedtem tovább az énekes mellett. Zayn elővett egy doboz cigit és egy öngyújtót, s egy fáradt sóhaj kíséretében rágyújtott.
- De bunkó vagyok... Ugye nem zavar, hogy...? - bökött fejével a már csak félig égő cigarettára s fáradságtól csillogó íriszeit az enyémbe fúrta. Különösen jó érzés lett rajtam úrrá... Amolyan „csak Ő meg én” érzés...
Megráztam a fejem, majd leültem a tőlünk nem messze levő padra. Miután Zayn elnyomja a csikket, kidobta a kukába és leült mellém. Lábait lazán kinyújtotta, kezeit pedig fekete bőrdzsekijének zsebeibe rejtette.
- Apukádat nem értesíted a történtekről? - szólalt meg kis idő elteltével. Kérdésére elgondolkodtató volt... Apának joga lenne tudnia a lánya állapotáról, de az elmúlt évek során nem mutatott felénk egy fikarcnyi érdeklődést sem. Biztosan jól érzi magát a mostani családjával.
- Hosszú ideje nem tudunk egymásról semmit... Sophie csak képekről és videókról ismeri őt, én pedig szeretném elfelejteni az apámat. Ahogyan ő is tette velünk... - az utolsó mondatot inkább magamnak mondtam, mintsem Zayn-nek. Zayn szomorúan elhúzta a száját és aprót bólintott.
- Talán új esélyt kellene adnotok egymásnak, a kapcsolatotoknak... Nem gondolod? - fordult féloldalasan felém, miközben beletúrt ébenfekete hajába. Szemei tükrözték kíváncsiságát, amit még ha akart volna se tudott volna letagadni.
- Sokszor megfordult már a fejemben, de mindig elvetettem. Mi van, ha pont apám nem akar látni és szóba se akar állni velem...velünk, a régi családjával? Eleget csalódtam már és nem akarok még egyszer... - motyogtam lehajtott fejjel, a cipőm orrát fixírozva.
- Ezt nem tudhatod, ha meg sem próbálod - mondta Zayn, s egyik kezével az állam alá nyúlt. Felemelte a fejemet és megajándékozott egy biztató mosollyal.
Zayn-nek talán igaza van. Az elmúlt években egyikőnk sem nyitott egymás felé. Mivel én vagyok a fiatalabb, nekem lehetne több eszem és be kéne fejeznem ezt a „Nem beszélek veled, mert...” című játékot.
A következő álláspontra jutottam: alszom egyet arra, hogy felkeresem apát. Talán egy kiadós és pihentető alvás majd segít dönteni.

4.fejezet

Appreciate

„A csalódottság csak azokat érintő érzelem, akik törődnek másokkal.”

/Vámpírnaplók/ 

Fél év után, most először éreztem azt, hogy egy család - talán különc és nem vér szerinti - tagja vagyok. Trisha, a Malik lányok - Safaa, Doniya, Waliyha - és én a konyhában szorgoskodtunk egész reggel, miután a ház úrnője körbevezetett a lakásban és ellátott néhány hasznos tanáccsal.

- Mikor landol Zayn gépe? - kérdezte édesanyját a középső leányzó, Waliyha. Vagy 5 féle étel került az asztalra, finomabbnál finomabb köretekkel. Pihenésképp Doniya, a legidősebb Malik gyerek nekilátott a desszert elkészítésének. - Ugye nem az éjszaka közepén állít be, mint legutóbb?
- Valószínűleg még a délután megérkezik a bátyád - mosolygott Trisha a lányára, aki megnyugodva felsóhajtott. A telefonom órájára pillantottam, ami már fél 3-t mutatott.
A lányok bólintottak egyet, majd megkértek, hogy segítsek egy „Üdv újra itthon, Zayn!” felirat elkészítésében. Doniya és Trisha a konyhában szorgoskodott tovább, mi pedig - Safaa és Waliyha - felmentünk Wali szobájába.
- Nagyon szépen írsz - dicsért meg mosolyogva Safaa, miközben Waliyha-val színezték a már megrajzolt betűket.
- Köszönöm - mondtam őszinte mosollyal és megrajzoltam az utolsó betűt is. Amint a lányok végeztek a színezéssel, kerestünk egy nagy kartont és nekiláttunk a betűk felragasztásának.
Miután a felirat kész lett, levittük a nappaliba és elhelyeztük egy jól látható helyre: a konyha bejárati ajtajának boltívére. Éppen leakartam jönni a létra tetejéről, amikor Safaa felsikított - ennek köszönhetően ijedtemben elengedtem a létrát és sikeresen földet értem anélkül, hogy lemásztam volna - s eszeveszett futásba kezdett a ház előtt leparkoló autó felé.
- Jól vagy, Ana? - segített felállni Trisha. Sután bólintottam egyet, miközben megmasszíroztam sajgó derekamat és fenekemet.

A bejárati ajtó felől örömteli kacaj szűrődött be a nappaliba. Trisha széles mosollyal az arcán figyelte az ajtó nyílását, majd lassú léptekkel a fia karjaiba vetette magát. Zayn elengedte utazótáskája pántját, hogy megölelhesse édesanyját. Tekintetem könnyes lett, miközben anyát és fiát néztem. Miután elhúzódtak egymástól, Trisha rám mosolygott:
- Zayn, hadd mutassam be a házvezetőnőnket... Anastasia Corwell - félénken pillantottam az előttem álló fiúra. Tekintete barátságosan s kicsit fáradtan csillogott. Arcát több napos borosta fedte, ami kihangsúlyozta csokoládébarna íriszeit és arab vonásait.
- Házvezetőnő? Nem vagy egy picit fiatal ehhez? - a fiú hangja kíváncsian csengett, egyáltalán nem volt lenéző vagy gúnyos. Mielőtt válaszolhattam volna, felém nyújtotta tetoválásokkal tarkított jobbját. - Zayn Malik vagyok... Örülök, hogy megismerhetlek.
- Nálam nem jobban - eresztettem meg feléje egy kedves mosolyt, amit viszonzott. Trisha azonnal ráparancsolt fiára, hogy üljön asztalhoz és egyen, de Zayn heves ellenkezésbe kezdett. Mindenáron beszerette volna hozni a csomagtartóban maradt bőröndjeit. Még mielőtt Zayn elindult volna az autóhoz, megragadtam a karját és a füléhez hajoltam. - Menj és egyél...! A csomagokat bízd rám, rendben?
- A szemem előtt hervadsz el, fiam... Fogadj szót nekünk és tedd le a feneked az ebédlőasztalhoz! - mondta Trisha már-már mérgesen, Zayn pedig egy sóhajtást követően bement az étkezőbe.
Miután felvittem a mosókonyhába a bőröndöket, nekiláttam a szennyes kimosásának. Amíg a mosássorozat le nem ment, addig lerobogtam a konyhába és rendet tettem a konyhapulton. Az ebédlőből hangos nevetés és vidám beszélgetés szűrődött ki. Mosolyogva hallgattam a lányok kérdésözönét a helység ajtajából, egészen addig, amíg Zayn rám nem pillantott.
- Ana, miért ácsorogsz ott olyan szótlanul? Gyere és ülj le közénk - paskolta meg maga mellett a helyet, s kedvesen rám mosolygott.
- Én igazán nem akarok zavarni - makogtam zavartan, Zayn pedig megrázta a fejét és felállt az asztaltól. Odalépett elém, megragadta a kezem és leültetett az asztalhoz. Doniya felkuncogott, Waliyha és Safaa pedig elvigyorodtak. - Ezt nem kellett volna, én...
- Elég! Neked is helyed van köztünk, Anastasia... - mormolta rekedtesen Zayn, s közben végigmért. Arcom hasonlíthatott egy jól megérett paradicsom színéhez. Eltűrtem egy kósza tincset a fülem mögé, majd lehajtottam a fejem... Vagyis csak szerettem volna. - Mesélj egy kicsit magadról, hiszen te biztosan tudsz rólam egy-két dolgot, de én csak a neved tudom...
- Mit szeretnél tudni? - suttogtam inkább magamnak, de Zayn nagyon is jól hallotta. Felvont szemöldökkel várta, hogy végre megszólaljak. - Anyukámmal és a húgommal élek együtt, az édesapám elhagyta a családot egy másik nőért. Édesanyám munkaképtelensége miatt én tartom el hármónkat, a munka mellett az Oxfordi Egyetemen tanulok, immáron végzős diákként.
Zayn kis híján eltátotta a száját, de a meglepettséget anélkül is felfedeztem az arcán. Kisebb csend telepedett a társaságra, már-már fájdalmas volt.
- Ez hihetetlen... - nyögte ki Zayn, én pedig zavartan pislogtam. Mégis miért lenne hihetetlen? Nem egészen értem... - Egy ilyen fiatal lány... Hogy képes munka mellett a családjára és a tanulásra is odafigyelni?!
Válaszomat a telefonom csörgése akadályozta meg. Elnézést kérve a családtól, elvonultam a nappaliba és felvettem a készüléket:
- Ana! Azonnal a kórházba kell jönnöd! - édesanyám ijedt és sírástól rekedtes hangja megfagyasztotta bennem a levegőt.  A vonal másik végén már csak a monoton sípolást hallottam, semmi többet.
Kérdések ezrei kavarogtak a fejemben. Az adrenalin sebesen száguldott az ereiben... Képtelen voltam tisztán gondolkodni. Csak egyet tudtam biztosan: most rögtön a kórházba kell mennem!

Sziasztok!

Ismét egy napos késéssel, de megérkezett a várva várt folytatás :) Először is, a bocsánatotokért esedezem, hiszen egy, a szokásosnál rövidebb fejezetet hoztam :/ Ez az időhiánynak és a kedvtelenségnek is betudható :( Sajnálom, tényleg... Remélem, azért a történések elnyerik/elnyerték a tetszéseteket :D Köszönöm az előző fejezethez érkezett 4 kommentárt - Bartók Timi, Beke Orsi, Dorothy S. és Pici Nati - és a 21 pipát ♥ :) A szavazásról sem feledkezem meg, hiszen sokat segített Zayn karakterének megformálásban :) Azt hiszem, eleget papoltam... További szép estét és hétvégét kívánok ♥! Pusszpáá evribádii,

Macy

3.fejezet

Because Of You

„A szerelem fáj. Néha úgy érzed, mintha ez lenne a legjobb dolog a világon. Biztonságban érzed magad tőle. Elfelejtet veled mindent, mintha újrakezdenél mindent. De a szerelemtől érezheted úgy, mintha nem tudnád magad irányítani. Félhetsz. Mintha addig enne téged, amíg semmi nem marad belőled. A szerelem tényleg szívás.”

/Vámpírnaplók/

Gondolataimba meredve süppedtem bele az Audi puha bőrülésébe a vacsora után. James levakarhatatlan vigyorral az arcán ült mellém, majd egyik kezével végigsimított az arcomon. Lehunyt szemmel éreztem, ahogy tűzforró lehelete az ajkaimat égeti. Mindketten zavarban voltunk és ezt szavak nélkül is tökéletesen kimutattuk. James szaporán vette a levegőt, míg én hevesen verdeső szívvel akartam túlesni a csókon.

- Biztosan ezt akarod? - suttogta, miközben ölembe nyugvó kezemre simította a sajátját és összekulcsolta ujjainkat. Aprót bólintottam s ekkor megtörtént az, amitől egész este rettegtem. James megcsókolt, amit én udvariasságból viszonoztam. Furcsa ezt mondanom, de mintha szikrázott volna körülöttünk a levegő. James belemosolygott a csókba, majd elengedte a kezem és combomra csúsztatta kezét.

- Ne - húzódtam el rémülten, akadozó lélegzetvétellel. James csalódottan húzódott el tőlem és dőlt vissza az ülésbe. Talán nem jó ötlet volt eljönnöm erre a randira... Talán nem jó ötlet volt csókolózni Jamesszel. - Tartozom neked egy vallomással, James... Azért egyeztem bele a vacsorába, mert nem szerettelek volna megbántani. Belátom, így is csúnyán elbántam az érzéseiddel...
- Ezzel azt akarod mondani, hogy csak érdekből mondtál igent? - húzta fel szomorúan a szemöldökét, s közben beindította a motort. Biccentettem egyet, a mellettem ülő fiú pedig fájdalmasan felsóhajtott. Valahogy éreztem, hogy ez lesz a reakció. - Hogy lehetettem ennyire idióta és vak? Hiszen te nem vagy szerelmes belém... Puszta barátság, amit érzel irántam. Totális ellentéte az én érzéseimnek...
- Sosem gondoltam rád úgy, mint egy pasi. Csak mint egy... Egy jó barát - motyogtam s eltűrtem egy tincset a fülem mögé. James nem szólt semmit, rezzenéstelen arccal fordult be az utcánkba. - Nem akarom elveszíteni a barátságod, értsd meg!
- Értem, csak... Fáj - sóhajtott fel szomorkáson, miközben leparkolt a házunk előtt. Leállította a motort és kicsatolta az övét, majd felém fordult. Azúrkék szemei gyémántként csillogtak, arcán a csalódottság jeleit véltem felfedezni. - Szerelmes vagyok beléd, Ana. Amióta ismerlek... Emlékszem, amikor az egyetem folyosóján egymásnak ütköztünk... Már akkor tetszettél nekem, de túl félénk voltam ahhoz, hogy bevalljam Neked...
Halványan elmosolyodtam a 3 évvel történt esetre. Azon a napon léptem át az Oxfordi Egyetem kapuját s ismerkedtem meg az osztálytársaimmal. Már az első szemeszterben összebarátkoztunk egymással és most egy életre szóló kapocs tart össze minket.
- Sajnálom, hogy csalódást és fájdalmat okoztam. De úgy érzem, így a helyes - mondtam, majd odahajoltam James arcához és egy puszit leheltem a fiú orcájára. Gyengéden megszorítottam ölében pihenő kezét, aztán megfogtam a táskámat és felsóhajtottam. - Jó éjt, James! Hétfőn találkozunk!
- Neked is, Ana! - motyogta, én pedig kiszálltam a járműből és elsétáltam a bejárati ajtóig. Pár perc múlva már hűlt helyét találtam az Audinak.
A házban már csend honolt, pedig még alig múlt 10 óra. A táskámat ledobtam a komódra, aztán felmentem a szobámba és magamra zártam az ajtaját. Miután átöltöztem pizsamára, kiválasztottam a holnapi napra a ruházatomat. Egy elnyomott sóhajtás közepette bemásztam a pihe-puha takaró alá, majd kezembe vettem az éjjeliszekrényen pihenő E L James könyvet és elkezdtem olvasni.
Úgy 20 oldal elolvasása után álmosan pislogtam, így visszaraktam a helyére a könyvet és az olvasólámpámat lekapcsolva álomra hajtottam a fejem. Akaratlanul is James jutott eszembe... Rettentően szégyenlem magam a viselkedésem miatt, de nem tehettem mást. Hazudni nagyobb bűn lett volna.

~❀~

Michael Jackson örökzöld slágere, a Billie Jean ébreszt fel 6 óra 48 perckor. Gyomrom azonnal görcsbe rándult a gondolattól, miszerint ma hivatalosan is házvezetőként fogok dolgozni. Nyugtalanul túrtam bele kócos hajamba, majd kikászálódtam az ágyból és elslattyogtam a fürdőszobáig. Negyed óránál nem töltöttem többet a zuhany alatt, ennyi idő bőven elég volt ahhoz, hogy kellően felébredjek. Hajam alapos kócmentesítése után komótosan magamra kaptam a már tegnap összeállított ruhaszettet, s egy gyors smink felvitele és az ágyam bevetése után lerobogtam a konyhába. Legnagyobb meglepetésemre csend uralkodott a házban, holott ilyenkor már a nagyi a konyhában sürög-forog és reggelit készít. Hanyagul megrántottam a vállam, aztán elővettem egy bögrét és feltettem a tűzhelyre a teafőzőt. A nagyi legtöbbször 4-5 csomag, többféle ízű teafilterrel lep meg minket a nagy, pénteki bevásárlásai során. Találomra beledobtam a bögrémbe egy filtert és türelmesen megvártam, hogy felforrjon a teavíz.

- Jó reggelt, kincsem! - köszöntött ezerwattos mosollyal az arcán a nagyi, majd megölelt és egy puszit lehelt az arcomra.

- Jó reggelt! Kérsz te is? - böktem a teafőző felé, nagyi pedig bólintott egyet és elővett magának egy bögrét. A tea és a pirítós elkészültét követően a nagyival asztalhoz ültünk, s elfogyasztottuk a szolid kis reggelinket.

- Mesélj, hogy sikerült a tegnap este? - kérdezte felvont szemöldökkel a nagyi, miközben belekortyolt második bögre teájába. A pirítós majdnem a torkomon akadt, nagyot nyeltem a kérdés hallatán. Habár, mit is vártam? Minden úgy és ott folytatódok majd, mintha semmi sem történt volna? Kit akarok áltatni? - Ana, mi a baj? Valami rosszat mondtam?
- A vacsora nagyszerűen sikerült, jól éreztem magam - kortyoltam bele zavarodottan a teámba, ami már kihűlő félben volt. A nagyi kíváncsian várta a folytatást, amit nekem igencsak nehéz volt elmesélnem. - De ami utána történt, nos... James megcsókolt és szerelmet vallott, de én elutasítottam a barátságunk megvédése érdekében. Ó, nagyi... Ha láttad volna James meggyötört arcát... Sohasem kívánnék ilyet senkinek sem.
- Biztosan megérti majd és talán nem vész el a barátságotok - simított végig arcomon, majd felállt az asztaltól és nekilátott a mosogatásnak.
- Reménykedem benne - suttogtam inkább már magamnak. A fülesemet előhalászva a táskám legaljáról igyekeztem az előtér felé, de előtte meg elköszöntem a nagyitól.
A Malik család házához vezető, rövidnek nem nevezhető utat sétálva tettem meg. Fülemben Rihanna és Eminem mindig aktuális dala, a Love The Way You Lie dübörgött. Lábaim a megszokott tempómhoz képest sokkal lassabban és kimértebben szelték az utcákat.
Október közepéhez illő időjárás uralkodott, a reggelek a kelleténél is hidegebbek voltak. Összébb húztam magamon a szövetkabátomat, kezeimet pedig elrejtettem a zsebekbe. Amikor befordultam a keresett utcába, különös bizsergés járta át a belsőmet. A Malik ház bejáratához érve a táskám mélyére süllyesztettem a telefonom és a fülesem, aztán felsóhajtottam és becsengettem.
- Jó reggelt, Ana! - mosolygott kedvesen Trisha és megajándékozott egy öleléssel. Miután elhúzódtunk egymástól, a ház úrnője beterelt a nappaliba. - Az előbb főztem forrócsokit. Megkínálhatlak egy bögrével esetleg?
- Egy ilyen hideg reggelen jöhet akár forrócsoki, akár tea... Köszönöm, Trisha - mosolyogtam udvariasan a nőre, aki bólintott egyet és el is tűnt a konyhában.
- Beszélgessünk egy kicsit, aztán körbevezetlek a házban és jöhet az amolyan hivatalos felvonás... Vagyis a munkabeosztásod - tért vissza a nappaliba 2-3 perc múlva Trisha, kezében 2 bögrével.
Biccentettem egyet, majd kezeim közé vettem a forró italt. Óvatosan kortyoltam bele, nem szerettem volna leégetni a szám vagy a nyelvem. A csokoládé ínycsiklandó és számomra pikáns aromája azonnal találkozott az ízlelőbimbóimmal; harmonizáltak egymással.
Trisha mesélt egy keveset a családjáról. Szóba hozta 3 lányát és 1 szem fiát, aki egy híres zenekar énekese. Az édesanya büszkén áradozott fia vagyis a banda világraszóló sikereiről. Ahogy a beszélgetés kezdett a zenekar körül forogni, Trisha telefonja megszólalt. A nő mosolyogva szólt bele a készülékbe:
- Szia, Napsugaram! - üdvözölte a vonal másik felén levőt, majd hosszas csevejbe bonyolódtak. Trisha arca kivirult, arcára levakarhatatlan mosoly terült szét. - Holnap hazajössz? [...] De-de mégis mennyire időre, fiam? [...] Értem. [...] Perrie is veled lesz vagy csak te utazol haza? [...] Már alig várom, hogy lássalak! [...] Most le kell tennem, Zayn. Holnap találkozunk. Ha bármi baj van, azonnal értesíts! [...] Én is szeretlek, szia!
Nem akartam kíváncsiskodni, hiszen egyáltalán nem tartozik rám, hogy kivel és mit beszélt. Azonban egy hangyányit fúrta az oldalamat. Még mielőtt rákérdezhettem volna, Trisha boldogan válaszolt fel nem tett kérdésemre:
- Zayn holnap hazajön, 2 hétre. A turné szünetel, a bandatagok ilyenkor vagy elutaznak haza és a családjaikkal töltik a szünetet, vagy szimplán csak pihennek és élvezik a munkamentes napokat - avatott be Trisha, én pedig hevesen bólogattam.
Úgy tűnik, az elkövetkezendő 2 hétben nem fogok unatkozni. Egy híresség óhajait-sóhajait kell lesnem; mosnom, főznöm és takarítanom kell rá. De ahogy a mondás is tartja: „A pénzért meg kell dolgozni.”

Sziasztok!

Elnézést kell kérnem a kései bejegyzésért, de kicsit lassan sikerült megírnom a fejezetet :/ Fáradt is vagyok, hiszen ezen a héten sem unatkoztam... Egy mozgalmas gólyahéten vagyok túl, tehát totál hulla vagyok :/ Nagyon szépen köszönöm az előző fejezethez érkezett 4 kommentárt - Dorothy S., Cassy Crockett, Pici Nati és Daniella Devine -, illetve a 20 pipát és a díjakat ♥! Remélem, ez a fejezet is elfogja nyerni/elnyerte a tetszéseteket és megajándékoztok a véleményetekkel :) Nem is húzom tovább az időt... További jó éjszakát, kellemes hétvégét és jó pihenést kívánok ♥! Pusszpáá evribádii,

Macy

2.fejezet

Only Teardrops

„Ma meggyőztem magam arról, hogy feladni nem szégyen. Ne kockáztass! Ne változtass! Csak semmi dráma, ennek nem most van itt az ideje. De az okaim nem is okok, csak kifogások. Valójában csak bujkálok az igazság elől, az igazság pedig az, hogy félek. Félek, ha egy pillanatra is engedek a boldogságnak, a világ megint összeomlik körülöttem, és nem tudom, hogy azt túlélném-e?”

/Vámpírnaplók/

Remegő testtel és könnyeimmel küszködve ültem fel az ágyban. A Nap kezdett felébredni, hófehér takarómról könnyedén verődtek vissza a már kevésbé meleg sugarak. Egy újabb lidérces álmon voltam túl. Egy újabb vészjósló érzés, amely megkeserítette az ébredést.

Hangosan felsóhajtottam és elcsoszogtam a fürdőszobáig. Undorodva néztem bele a tükörbe, miközben megtámaszkodtam a mosdókagyló szélében. Arcom vörös színben pompázott, a szemem környéke fel volt puffadva. Tekintetem könnyektől csillogott. Hajam ziláltan omlott a vállamra, arcomat rozzant kerítésként vette körbe. Egy fájdalmas sóhajt elnyomva váltam meg a pizsamámtól, majd beálltam a zuhany alá.
Fél óra múlva mondhatni frissebben és üdébben éreztem mindenem. Magam köré csavartam egy törülközőt, aztán kiléptem a kabinból és megpróbáltam emberibb külsőt kreálni magamnak. Arcomra felvittem egy leheletnyi alapozót, szemhéjamra füstös árnyalatú púdert, ajkaimra pedig egy kevéske szájfényt. Kócos hajkoronámat kifésültem és a hajvasaló segítségével begöndörítettem. Miután felöltöztem, beágyaztam és lementem a konyhába.
- Jó reggelt, Ana! - ölelt meg a nagyi mosolyogva, aztán az asztalhoz terelt. Anya és Sophie már a megterített asztalnál várta - azt illatokból ítélve - az amerikai palacsintát. Amint a reggeli elkészült, a nagyi is leült közénk. - Terveztél valamit mára, kincsem?
- Délelőtt állásinterjúra vagyok hivatalos, este pedig... - a szó és a levegő egyszerre rekedt meg bennem. 6, kíváncsi szempár várta a válaszom további részét. Végül felsóhajtottam és nyeltem egy nagyot. - Vacsorázni megyek az egyik csoporttársammal.
- Ó, ez nagyszerű! Hogy hívják? Rendes fiú? - zúdította rám anya a kérdéseit. Remek! Kellett nekem beleegyezni ebbe a vacsorába Jamesszel. Éreztem, hogy anya valahogy így kezeli majd a dolgot. - Örülök, hogy végre találtál valakit. Ugye bemutatod nekünk is?
- Anya, kérlek... James kétségkívül a legrendesebb srác, akivel valaha találkoztam. De nem tudok úgy ránézni, mint a barátom. Jó haver... Bármikor számíthatok rá. Nem akarom összetörni a barátságunkat - vallomásom utolsó szavai keserves suttogássá váltak. Nagyi megértően bólintott, s végigsimított a vállamon. Anya szomorúan felsóhajtott, de nem mondott semmit. - A vacsorameghívást csak azért fogadtam el, mert nem lett volna szívem megbántani James-t.
Fagyos csend telepedett közénk. Sophie tekintete anya és köztem cikázott. Nem igazán értette, miért vált ilyen komorrá a hangulatunk. A már beteges szótlanságot végül én törtem meg azzal, hogy felálltam az asztaltól és az előtérbe sétáltam.
- Majd jövök - mondtam, miközben a vállamra dobtam a táskámat. Leakasztottam a helyéről a slusszkulcsot, majd szó nélkül elhagytam a házat.
Ujjaimmal idegesen ütöttem a kormányon a rádióban szóló dalnak a ritmusát, miközben gondolkodtam és a jelzőlámpát szuggeráltam. Már vagy 10 perce pirosan világított és a kocsisor egyre hosszabb s hosszabb lett. Fejemet végül hátrahajtottam az ülés fejtámlájára és elővettem a telefonom. James küldött egy üzenetet, miszerint az egész hétvégét Bradford-ban, a nagyszüleinél fogja tölteni.
- Hurrá! - suttogtam unottan, miközben rátapostam a gázra. A kocsisor egykettőre megindult a néha kihaltnak tűnő főúton.
Trisha részletesen elmagyarázta, hogy hol találom a házat. Az állam az autó lábtörlőjét súrolta, amikor befordultam az utcába. Modern, emeletes és eléggé drága házak váltogatták egymást... Tömény luxus... Üdvözlet a „Gazdagok negyed”-ében! Amikor leparkoltam a Malik család háza előtt, alsó ajkamba harapva elfojtottam egy kikívánkozó, irigységben úszó sóhajt. Miután bekapcsoltam a riasztót a kocsimon, zsebre vágtam a kulcsot és meg sem álltam a ház bejáratáig. A csengő lenyomása után nem kellett sokat várnom, hogy ajtót nyisson valaki. Egy fekete hajú, kreol bőrű és barna szemű, nálam 3-4 évvel fiatalabb lány termett előttem. Ajkain kedves és barátságos mosoly terült szét.
- Szia! Biztosan te vagy Anastasia... - a mondat végét bizonytalanul harapta el, szemei kíváncsian fürkésztek engem. Aprót bólintottam, mire a lány megkönnyebbülten felsóhajtott és felém nyújtotta jobbját. - Waliyha Malik vagyok.
- Anastasia Corwell... Nagyon örvendek - ráztam meg finoman Waliyha kezét. Észrevehetően bársonyos és puha tapintású bőre van. Az előszobába lépve levettem a cipőmet, Waliyha ellenkezése ellenére is. Elmondása szerint az ő családjában nem szokás levenni a lábbelit.
- Foglalj helyet, máris szólok anyának - bökött a fekete bőrkanapéra, amely a nappaliban nyúlt el. A kanapé előtt egy kisebb dohányzóasztal és egy hatalmas plazma tv kapott helyet. A szoba színe kellemesen bézs, már-már barna árnyalatú volt.
Félénken ültem le a kanapé végébe, táskámat pedig idegesen szorongattam az ölemben. Pár perc múlva halk beszélgetés csapta meg a fülemet. Megilletődve álltam fel a helyemről és fordultam szembe Trisha-val. A középkorú nő mosolyogva szólt hozzám.
- Örülök, hogy személyesen is megismerhetlek. Még mielőtt Mrs Malik-ként vagy Asszonyomként szólítanál meg... Szeretném, ha tegeződnénk. Mindkettőnknek kényelmesebb lenne, nemde?! - kérdezte, miközben leültünk. Sután bólintottam egyet s a táskámat leraktam a lábamhoz, kezeimet összekulcsoltam az ölemben. - Kérsz valamit inni, esetleg enni?
- Nem, köszönöm - mondtam csendesen, a szemkontaktust tartva a nővel. Trisha megértően biccentett. Némi hasonlóságot felfedeztem közte és Waliyha közt. Noha a lánynak egy árnyalattal sötétebb bőre volt, a szemeik és a hajszínük kísértetiesen megegyezett.
- Látom, hogy ideges vagy... Ne legyél az! - mosolygott rám Trisha. Gesztusát viszonoztam ugyan, de a gyomrom még mindig görcsben állt. - Mesélj egy kicsit arról, hogy milyen munka tapasztalatod van már és hogy van-e szakmai végzettséged esetleg. Az se baj, ha nincs... Illetve mesélj magadról is...
- Az elmúlt fél évben csak részmunkaidős vagy kisegítő állásom volt. Dolgoztam bébiszitterként, voltam állatgondozó az állatkertben és egy kutyamenhelyen, segédkeztem a véradásokon, pincérkedtem esküvőkön és néhány céges bulin... Jelenleg az oxfordi egyetem végzős hallgatója vagyok. Az édesapám évekkel ezelőtt elhagyott minket, én gondoskodom a húgomról és az anyukámról. A nagymamám hétvégente besegít nekünk a házimunkában, vigyáz a húgomra és segít neki a tanulásban - fejeztem be mondandómat egy halk sóhajt követően. Gondolkodtam azon, hogy mit kellene még mondanom, de rájöttem, hogy már így is túl sok dolgot árultam el. Hiszen Trisha egy kívülálló személy... 
- Mi történt édesanyáddal? - kérdezett rá puhatolózva. Számomra ez egy kényes téma volt, de úgy éreztem, Trisha megbízható nő.
- Fél évvel ezelőtt autóbalesetet szenvedett, amikor jött haza a munkából. Egy részeg buszsofőr áttért anya sávjába és... Anya elrántotta a kormányt, de már késő volt. Deréktól lefelé lebénult és 3 hónapig kómában feküdt - akaratlanul is végigcikázott egy kósza könnycsepp az arcomon, amit azonnal letöröltem. Tisztán emlékszem arra az estére, amikor a rendőrség felhívott, hogy közöljék velem, mi történt... A mellkasom mindig összerándul e fájdalmas emlékekre. - A nagyin kívül nem számíthatok senki más segítségére. Apámról régóta nem hallottam, de őszintén megvallva, nem hiányzik.
Trisha szomorúan felsóhajtott, aztán felállt és pár perc múlva egy pohár vízzel tért vissza. A gondolataimba látott. Miután nagyot nyeltem a hideg nedűből, megtöröltem arcomat. Könnyeim észrevétlenül törtek utat maguknak.
- Sajnálom, hogy mindezt rád zúdítottam... - mondtam a kezemben levő poharat fixírozva. Mégis miért nyíltam meg ennyire egy olyan valakinek, aki nem is nagyon ismerek?
- Anastasia, figyelj rám! - vette ki a kezemből a poharat Trisha és az államnál fogva kényszerített arra, hogy rá nézzek. Tekintete a lelkemig hatolt. - Hálás vagyok, hogy meséltél az életedről. Az eddigi alkalmazottak egytől egyik maguknak valók és mogorvák voltak. A gyerekeimet semmibe vették, a férjemet pedig csak a pénz miatt vették észre. Te viszont más vagy... Jó értelemben más.
Meglepett, hogy Trisha ilyen rossz véleményen van a volt alkalmazottairól. Bár, az elmondottak alapján én sem vélekednék másként.
- Hogy érzed magad? - szólított meg érdeklődve Trisha, miközben megittam a pohárban maradt vizet. Érzések milliói kavarogtak bennem. Egyrészt a randin filóztam, másrészt pedig ezen az álláslehetőségen.
- Most már jobban - mosolyogtam rá kedvesen, amit viszonzott is. Tényleg jobban éreztem magam. Talán jót tett nekem az, hogy meséltem egy keveset Patricia-nak.
- Remélem, ettől még jobban leszel... Gratulálok, Anastasia! Holnaptól a Malik-házban dolgozhatsz! - mondta vidáman, én pedig örömömben felsikkantottam. Trisha szorosan magához ölelt, ami nagyon meglepett. - Reggel 8-ra gyere, mert szeretnélek körbevezetni és néhány dolgot részletesebben átbeszélni. Az egyetem mellett is vállalod a munkát?
- Természetesen - mondtam mosolyogva. Még mindig nem fogtam fel, hogy megkaptam az állást. Ráadásul itt, Bradford-ban. Hatalmas megkönnyebbülést jelentett, hiszen mostantól csak az egyetem miatt kell elautókáznom Londonig.
Beszélgettünk egy ideig, aztán elköszöntem Trisha-tól és Waliyha-tól. Jó hangulatban ültem be a kocsiba, majd beindítottam a motort és elindultam haza. A rádióban Lady Gaga Applause című száma dübörgött. Nem rajongok Gaga munkásságáért, de ez a dal elnyerte a tetszésemet.
A refrént dudorászva léptem át az előtér küszöbét, ahol megváltam a cipőmtől meg a táskámtól. A nagyi a konyhában szorgoskodott, anya és Sophie pedig a nappaliban nézték a tv-t.
- Na, milyen volt az állásinterjú? - kérdezte anya, amikor leültem a húgom mellé. Sejtelmes mosolyt csaltam arcomra, amiből Sophie már sejtett valamit.
- Megkaptad a munkát? - suttogta fülembe Sophie, én pedig nagyot bólintottam. Húgom azonnal a nyakamba ugrott és egy puszit lehelt az orcámra. Kuncogva néztem anyára, aki büszkén mosolygott rám. Sophie kikapcsolta a tv-t és elkezdett nyaggatni, hogy meséljek egy kicsit az új munkámról.
A nagyi hangja zökkentett ki minket a beszélgetésből. Amint asztalhoz ültünk, a diskurálás folytatódott. A nagyi mint mindig, most is kitett magáért. Jóllakottan álltam fel az asztaltól, majd elmosogattam és felmentem a szobámba. Idejét láttam annak, hogy kiválasszam estére a ruhámat.

~❀~ 

Sikerült ebéd után úgy elbóbiskolnom, hogy este fél 8-kor ébredtem fel. Mint egy kapkodó idegbolond, berohantam a fürdőbe és rendbe szedtem magam. Leakasztottam a szekrény ajtajáról a kiválasztott ruhát, majd felöltöztem. Vacilláltam egy ideig, hogy fekete vagy testszínű harisnyát vegyek fel, de végül a feketénél maradtam. Sminklemosóval eltávolítottam a szemhéjamon maradt púdert és az arcomon éktelenkedő alapozót, s feltettem egy frissebb és elegánsabb sminket. Hajamat egyenesre vasaltam, frufrumat pedig befontam és feltűztem oldalra. Fújtam magamra egy kevéske parfümöt, aztán felvettem egy kabátszerűséget és lementem a nappaliba. Az utolsó lépcsőfokra lépve kis híján orra estem a meglepettségtől. James anyáékkal beszélgetett a kanapén és közben egy csokor vörös rózsát szorongatott a kezében. Rövid hezitálás után odamentem hozzájuk.

- Szia, James! - köszöntem félénken, a fiú pedig mosolyogva felállt a helyéről és egy puszit lehelt az arcomra. Kellemes aromájú kölnije bekúszott az orrjáratomba.

- Ezt neked hoztam - adta át a csokrot fülig érő mosollyal az arcán. A nagyi rögtön felpattant a kanapéról és eltűnt a konyhában, s egy vízzel teli vázával tért vissza. - Az igazság az, hogy ez a csokor nem olyan szép, mint amilyen Te vagy, de...

- Ezek a rózsák gyönyörűek, köszönöm - mondtam elpirulva, miközben a csokrot beleraktam a vázába. Anyáék tekintete valósággal lyukat égetett a bőrömbe.

- Indulhatunk? - kérdezte mosolyogva James. Sután biccentettem egyet és miután elköszöntünk anyáéktól, James megfogta a kezem és kisétáltunk a kocsijához. Kisebb sokkot kaptam az Audi A8-as láttán. Mielőtt még beülhettem volna a csodajárgányba, James körém fonta karjait és rám mosolygott. Azúrkék szemei világítottak az utcai lámpák fényeinek köszönhetően. - Gyönyörű vagy ma este, Ana.
Elpirulva hajtottam le a fejem és megpróbáltam rendezni szapora levegővételemet. James felemelte a fejemet az államnál fogva, s hüvelykujját végigsimította az alsó ajkamon. Kisfiús arcán egy játékos vigyor terült szét, amely még aranyosabbá tette a srácot.
- Menjünk - szólalt meg végül, majd kinyitotta az anyósülés felőli ajtót és segített beszállni a járműbe. Alsó ajkamba harapva csusszantam lejjebb a bőrülésben. Esküszöm, én ebben a kocsiban fogom tölteni az estét. James felkuncogott, amikor beült mellém. - Látom, tetszik a járgány...
- Viccelsz? Ez egy csoda. Nem fogok tudni belőle kiszállni... - ráztam meg a fejem, James pedig felnevetett és vigyorogva beindította a motort.
Az út további része csendes és nyugodt volt. James az utat - néha engem - figyelte, én pedig élveztem a bőrülés kényelmét és eleganciáját. Bő fél óra múlva randipartnerem leparkolt egy kevésbé puccos étterem előtt. Úriemberhez méltóan kinyitotta nekem az ajtót és segített kiszállni a járműből.
- Csak Ön után, Hölgyem - engedett előre az étterem bejáratánál. Az asztalunk már előre le volt foglalva, egy eldugott kis sarokban. James kihúzta nekem a széket és elvette a kabátomat, amit a szék hátára terített. - Kérsz valami italt?
- Hmm... Válassz te - mondtam elmosolyodva, James pedig intett a pincérnek és rendelt mindkettőnknek valami flancos nevű bort.
Amíg a rendelésünkre vártunk, beszélgetni kezdtünk. Szóba jött az egyetem, a család és a szokásos beszédtémák. Örültem, hogy egy kicsit elszabadultam otthonról. Jó volt végre lazítani és elfeledkezni a gondokról. És ami azt illeti, a ma este most kezdődik csak igazán...

Sziasztok!

Egy napos késéssel, de megérkezett a várva várt folytatás :) Cudar egy heten vagyok túl, de a jövő hét sem lesz különb :'( Az írás közben olvasnom kellett Arisztophanész A madarak című művét és még holnap is azt kell nyúznom, ha keddig végezni akarok vele... Köszönöm a 28 pipát, a 4 kommentárt - Bartók Timi, Patrícia, Dorothy S. és Jule B. -, illetve a 37 feliratkozót, a 22 követőt és a 2.600 megtekintést ♥! Remélem, tetszeni fog/tetszett a fejezet és kapok néhány véleményt :) További szép estét, jó pihenést és sok sikert, s erőt a jövő héthez ♥!  Innen kívánok a One Direction egyetlen ír és szőke tagjának, Niall James Horan-nek sok boldog születésnapot ♥! Pusszpáá evribádii,

Macy